Tíz dolog: a remény, az inkvizíció, a kereszteshadjáratok, a Svájci Gárda és a Francia Idegenlégió, a művészet, a szabadság, a szentek, az egység, a szentségek és igazság – állítja a Crisis Magazine-on megjelent cikkében H. W. Crocker III.

Crocker több könyv szerzője is, köztük a Triumph: The Power and the Glory of the Catholic Church: A 2,000-Year Historynak (Diadal: A Katolikus Egyház dicsősége és hatalma: egy kétezer éves történet) és a The Politically Incorrect Guide to the British Empire-nek (Politikailag inkorrekt útmutató a Brit Birodalomhoz).

A klasszikus pogányság, amennyire tudjuk, mindig reménytelenségbe torkollott, a keleti vallások sem szolgálnak túl sok reménnyel a ciklikus történelemszemlélettel vagy a nirvánába torkolló véggel, a protestantizmus predestinációja sem túl biztató, a jólétben tobzódó szekuláris és materialista társadalmak pedig a legmagasabb öngyilkossági rátákat produkálják. A katolikusok szerint azonban az üdvösség mindenki számára elérhető, az egyházon pedig sosem vesznek erőt a pokol kapui – írja Crocker a reménnyel kapcsolatban. 

„Az inkvizíció? Igen, ne legyünk szégyenlősek” – figyelmeztet a szerző, aki kifejti, mennyi tévhit él az inkvizícióval kapcsolatban a közgondolkodásban. Rámutat, hogy a középkori inkvizíció büntetési tételei sokkal enyhébbek voltak, mint a kor világi törvénykezéséé, és hogy a spanyol inkvizíció nem végzett ki több embert évente, mint ma Texas (Texasban halálbüntetés is kiszabható). Hozzáteszi: az inkvizíció utódja a Hittani Kongregáció, aminek szükségességéhez kétség sem fér. A keresztes hadjáratokról szólva leszögezi: azok védekező háborúk voltak az iszlám agresszió ellen, a lovagok pedig komolyan vették Krisztus igéje terjesztésének kötelességét. (Az inkvizícióról és a keresztes hadjáratokról a Kurír is írt bővebben.)

„Katolikus vagyok, mivel hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli egyházban, amit Krisztus és apostolai alapítottak, és amit a Szentlélek által vezetett pápa irányít Rómában, akit személy szerint a Svájci Gárda véd, aminek az egyenruháját Michelangelo tervezte” – mondd egy protestánsnak, ha megkérdezi, miért vagy katolikus, ajánlja a szerző, hozzátéve: ha az illető nem kezd el azonnal gondolkodni az áttérésen, kemény esettel van dolgunk. Crocker szerint a francia idegenlégió a katolikus kultúra terméke, tekintve, hogy minden nemzetből felfogad tagokat, jelen van benne a megbocsátás, mivel a toborzásnál fontos szerepet játszik az anonimitás, és a korábban elkövetett bűnök figyelmen kívül hagyása, valamint a légiónak van egy közös célja. Mindez egyfajta „katolikus militarizmust” mutat. A katolikus realizmust mutatja szerinte, hogy amikor egy boszniai káplán a Szűzanyát ábrázoló medált osztogatott a katonáknak, hozzátette: ez nem helyettesíti a jó fegyverzetet. 

Katolicizmus és művészet édestestvérek: nem a katolikusok voltak a képrombolás vagy az oltárrombolás hívei, a puritanizmus távol áll a katolikusoktól – mondja Crocker. A gengszterrap és az uniformizált betonházak korában a katolikus egyház ad az ünneplés szépségére. 

„Igen, a jó öreg, reakcionárus, elnyomó katolikus egyház az egyik leghevesebb védelmezője volt az emberi szabadságnak a történelem folyamán” – mutat rá H. W. Crocker. – Ma a determinista ideológiák korában élünk, amikor azt gondolják, hogy a faji hovatartozás, a gazdaság, a történelem, a pszichológia vagy épp a genetika határozza meg az embert, a protestánsok pedig vallják a predestinációt. A katolikus egyház egyedül maradt a szabad emberi akarat radikális védelmezőjeként. Sokakkal szemben kiáll amellett is, hogy az ember úrrá tud lenni nemi vágyain. Vannak, akik szerint a reformációig nem volt szabad a nyugat. De Luther a reneszánsz ellen lázadt – és ki merné állítani, hogy a reneszánsz nem volt szabad? A katolikus egyház volt az, ami nem fogadta el a császári hatalom beavatkozását Konstantin idejéig, valamint Morus Szent Tamás és Beckett Tamás is vállalta a mártírságot az állami beavatkozás elutasításáért. A francia forradalom, a felvilágosodás, Bismarck kulturkampfja mind túlértékeli az államot, ami mindenhova beteszi a lábát és központosít. A katolikus egyház mindegyiknek ellene van és a szubszidiaritást hangsúlyozza. Crocker szerint így aztán az igazi katolikus természetes módon lesz tory anarchista (toryknak a brit Konzervatív Pártot nevezik, így azt is mondhatnánk, hogy „anarchista konzervatív”). 

A szentek segítenek az üdvösség elérésében, a hiten felül – mondja Crocker – azáltal, hogy utat mutatnak. A katolikusok egységesek: egy, szent, katolikus és apostoli egyházban hisznek. A hitvallásban nem az van, hogy „hiszek számos nemzeti, autokefál, szelektíven konsziliárius egyházban”. A reformáció relativizmust hozott. A katolikus egyház egyesíti az észt és a misztériumot, a szépséget és a kegyességet. „Az igazi hit egyetemes.” Crocker megjegyzi: ő nem igazán misztikus, inkább földön járó alkat, de mindig megtapasztalta, hogy a szentségek miként hatnak rá. A szentségek hatásos emlékeztetők Isten valódiságára. Végül az igazság: mindez mit sem érne igazság nélkül. Tudjuk, hogy mindenki eredendően bűnös, az ember elbukhat – de a katolikus egyház tanítása nem bukhat el. 

Magyar Kurír

Létrehozva 2011. november 24.