Amikor  a  Hiszekegyben  imádkozzuk,  hogy  hiszek  Urunkban  és  Éltetőnkben, Elevenítőnkben,  a  Szentlélekben,  akkor  azt  jelenti  az  Úr,  hogy  Őt  is  Úrnak, Küriosznak,   Istennek   valljuk,   isteni   személynek,   de   hozzátesszük,   hogy Elevenítő.  Ez  azt  jelenti, hogy  egy  új  életszintre  emelő  és  ott tartó.  Testvérek, ezen életszintek között szakadék van.

Az élettelenből soha nem lesz élő. Ha az eszkatológiáról beszélünk, vissza kell menni a teremtésnek a titkaira. Ott a kezdetnél már minden világos. Az, hogy az ötmilliárd éves földünkön 4 milliárd évvel ezelőtt megjelent egy egysejtű lény, egy egysejt, egy élő sejt. Szerintem a szeráfok, az angyalok ott imádkoztak és imádták a Teremtőt, mert a nem élőből, az élettelenből nem lesz élő.

Kellermayer Miklós professzor egy nagyszerű előadást tartott erről a Hír Tv-ben, s az mondta, hogy ez a tudomány határa. Tehát igazából a tudós azt is tudja, hogy mi az, amit biztosan nem fogunk tudni. Van olyan tudás, amit esetleg még tudunk, de ez lehetetlen. Ez egy teremtői aktus. És ami megdöbbentő, hogy az élő sejtnek az anyaga az élettelen, az atomok. Tehát fölemeli egy új világba. S ennek az egysejtnek vagyunk mindannyian a leszármazottai. Ezen nem kell megdöbbenni, mert nemcsak az egysejtnek vagyunk a rokonai, hanem a köveknek is, meg az élettelen dolgoknak is.

Most ünnepelték nagyon Darwint, akinek a meglátása zseniális, de a darwinizmus az pokol. Az első könyveiben még ő azt írta, hogy ezt a progenitort, ezt az első élő sejtet az Isten teremtette. Igen, minden élő őse, igen, de aztán van még egy szakadék, amikor az ember megkapja a szabad szellemi személyiségét. Felszabadítja a fajtól, én nem csak egy egyed vagyok. Itt megint egy szakadék van. Most igazából ezeket a szakadékokat próbálják tagadni, mert ez a kereszténység alapja. Tehát az élőt és az élettelent összemosni, és az állatvilágot és az ember világát összemosni. Ez egy egészen biztosan átjárhatatlan szakadék.

És van egy harmadik szint, amikor a bűnbeesett ember – tudniillik a személyiségünk – úgy jött létre, hogy az Isten minket valakinek kezdett el szeretni. A követ úgy szereti, mint követ, s azért lesz kő. Az egysejtűt úgy szereti, mint egysejtűt, s megjelenik az egysejtű élet. És egyszercsak úgy szereti az állatvilágból, hogy valaki, s ezért vagyunk valaki. A személyünk az egy új teremtés. De az anyag a régi biosz.

És amikor az Úristennel az ember, a szabad ember szakított – áteredő bűn – akkor tulajdonképpen egy rettenetes ellentmondásba került. Van személyes élete, de alig tud, vagy nem akar tudni a személyes teremtőjéről, egy élő halott 2 állapot. És a mi Urunk Jézus Krisztus az, akinek a mintájára teremtett minket az Atya. Tehát a megszentelő kegyelem ez: a megszentelő kegyelem egyben a személy teremtése is volt kezdetben. Az Istennel való kapcsolat. S ha Ádám nem vétkezett volna, akkor minden fogantatásban nem csak egy új személy teremtetik, hanem nem kell megkeresztelni, mert kegyelemben teremtetik. Egy bűnös emberiség elszakadt az Istentől.

És az Úr Jézus, amikor vállalta ide érvén a történelemben, az idők teljességében, hogy emberré lesz, értünk, értünk lett emberré. Egyébként senki sincs egészen értünk. Mert megszületett, aztán találkoztunk vele, hát akkor szeretett minket. Édesanyánk sincs csak értünk, hát már előbb volt, aztán értünk lett. De valaki teljesen értünk van az emberek közül, a megtestesült örök Ige, és pontosan ezt akarta megadni, nem kisebbért jött, hanem az új teremtésért. Hogy a benne hívőkkel közölje a Szentlelket. És így Istennel visszaállítsa a kapcsolatunkat. A megszentelő kegyelem állapota egy új teremtés.

Ez az új teremtés azt jelenti, hogy nem szakadunk le többet róla, tehát édesanyánk méhéből e világra kiszakadtunk, a Szentlélek Istenről nem tudunk leszakadni, mert akkor végünk van. Akkor nincs megszentelő kegyelem állapota! Azt mondja szent Pál, nem számít semmi. Az se, hogy ő farizeus volt és hát tudja a törzsét, hogy Benjamin törzséből származott, minden kiváltság semmit sem számít, csak az új teremtmény. Ez a keresztség. Ez a mi hitünk!

Amikor felemelkedik egy keresztény közösség oda, hogy új teremtmény vagyunk, akkor megújul az egyház. Nádasi Alfonz bencés atya, akinek a hadinaplóját most kiadták, orosztanárom volt. Kodálynak gyóntatója volt, lelkiatyja és munkatársa is. Egyszer úgy karácsony előtt, ami nagyon ritka volt, azért nekünk beszélt Kodályról. A munkanapot úgy kezdték, hogy görögül olvasták a Szentírást. Már a végére jutottak az evangéliumnak, s azt ajánlotta: „Tanár úr – mondta Nádasi Alfonz –, kezdjük el Szent Pált olvasni görögül.” „Jaj azt ne, az bonyolult, nehéz, azt én nem vagy újra az evangéliumot.” Érezte az a zseni, hogy azért itt egy másik zsenivel is találkozik, nem csak a kinyilatkoztatással. Hát aztán belement. És tipikus a zseniben, hogy mindig a lényeget látja. Alig olvastak el egy-két oldalt, letette a szemüvegét s azt mondta: „Most tessék nekem megmondani, hogy ez, hogy Krisztus bennünk van, ezt hogyan értsük? Tehát úgy, hogy egy szeretett lénynek a képe bennem van? Vagy úgy hogy morálisan, erkölcsileg ugyanazok az érzések legyenek meg bennünk, mint Krisztusban megvolt? Tehát utánozzunk? Belülről Krisztus? Mint ahogy a Filippi levélben is olvassuk? Vagy netalán hát a feltámadt Krisztus, tehát Krisztus valóságosan a megkeresztelt emberben van?” Azt mondta Nádasi Alfonz: „Nem mondhatok mást, mint amit Szent Pál is, ami alapján a szentatyák azt mondják, amíg a hitetlenséggel ki nem űzzük, valóban bennünk van.” És akkor úgy földerült az arca és nagyon szép arc lett. S utána, mint mikor kisüt a nap és utána jön egy felhő és elborul, beborult: És tudják ezt a katolikusok?

Micsoda pasztorációs lehetőség! Mert ha nem ez, akkor mi? És ha ezt tudjuk, akkor hogy lehet kétségbe esni? Ez az új életszint.

Igen és hát milyen csodálatos, hogy a szentmisében árad a Szentlélek. A szentmise, az a par excellence, az az igazi Pünkösd. Nekem annál nagyobb pünkösd nem kell. Se látomás, se ujjongás, se édes érzések, semmi! Ahhoz, hogy a feltámadt Krisztus ott adja nekünk a lelket és megerősíti bennünk ezt az új életet. Milyen csodálatos, a fordításaitok mindig jobbak, mint a mienk. Mert ez „a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje”, hát nem egyesítő erő. Ez olyan valami, hogy gyerekek már szerettük egymást, bejöttünk a templomba és most ezt az emberi szeretetet jobban megerősítjük. Hát nem igaz! A Szentlélek közöltetése! Ahogy a protestánsok is fordítják. Ez legyen velünk! A latinban is így van: communicatio Sancti Spiritus. Hogy mindenkit ne egyesítsen, hanem mindenkivel külön közölje bőven a Szentlelket. És ekkor alakul ki az, hogy én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Egy új közösség.

A szentmisében és a szentségekben van egy mérhetetlen magány, kivéve a házasság szentségét. Hiába keresztelnek egyszerre, ugyanabban a pillanatban, mindegyik külön születik meg, mindegyik külön áldozik. Ez a mélységes isteni életnek a megerősítése. Szinte az egész szentmise a Szentléleknek a közlése. Krisztus is azért Szentlélekben jön el, a feltámadott, Szentlélekben ajánlotta magát az örök Atyának engesztelő áldozatul és azért ajánlotta fel, hogy a Szentlelket kiárassza. Newman bíboros mondott egy nagyon kemény dolgot azért, mert egy történet volt mögötte. Gorherm nagytiszteletű úr megpályázott egy igen zsíros plébániát, de ez a nagytiszteletű úr nem vallotta a keresztségben való újjászületést. Hanem, hogy a megkereszteltet csak bevesszük az egyházba. És nyilvánvaló, hogy a püspök nem adta meg neki a plébániát. Igen ám, de a titkos királyi tanács, amely fölötte állt, az úgy szavazta meg, hogy meg kell adni és plébános lett. Hát Newman erre begurult a maga módján és kegyetlenül elkezdett gondolkodni és a beszédeiben azt hangsúlyozta: „Micsoda? Hát semmi sem számít, mint az új teremtmény.”

A tanítás letölthető itt.

Létrehozva 2018. március 15.