Teljes búcsú november 1. és 8. között

“Mivel ilyen csekélységgel hatalmas segítséget tudunk adni a szenvedő Egyház tagjai számára, kérek minden katolikus olvasót, hogy ezen a héten éljen ezzel a lehetőséggel, szerezzen minél több búcsút és ajánlja fel a környezetében meghaltak vagy általában a tisztítótűzben szenvedők javára.”

I.
Mostanában nem népszerű a búcsú. Egy olyan világban ahol Észak-Amerika és Nyugat-Európa jómódú rétegei egy egészen kicsit sem hajlandóak mérsékelni eszelős és önpusztító fogyasztásukat azért, hogy segítsenek azokon a milliókon, akik a legelemibb javakhoz sem jutnak hozzá, az ember ne várja, hogy a szolidaritás népszerű lesz.

A búcsú pedig nem más, mint szolidaritás.

Isten ránk, a földön élőkre, vagy azzal a szép kifejezéssel, amit úgy szeretek, a küzdő Egyházra bízta a szenvedő Egyházat vagyis a tisztítótűzben szenvedő lelkeket. Ők nem tudják a saját szenvedéseiket csökkenteni. Azt mi tehetjük meg.
Persze a tisztítótüzet sem kell feltétlenül a 19. századi népszerű olajnyomatok mintájára elképzelni. Talán jobb egyáltalán nem elképzelni.
Elég azt világosan látni, hogy az emberek többsége halála pillanatában nincs abban az állapotban, hogy közvetlenül beléphessen a Szentháromságos Isten szeretetközösségébe. Ehhez sokat kell tisztulnia. Ez pedig fájdalmas.

Isten rengeteg féle segítséget ad nekünk ahhoz, hogy eljussunk a Vele való szeretetközösségbe. Azt a tisztuló lelket, aki elnyeri a búcsút, Isten azonnal eljuttatja a tisztaságnak abba az állapotba, hogy beléphet a Szentháromság közösségébe.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2019. október 29.