Egy démoni támadás következményei

Tibor atya internetes blogján akadtam erre a tanúságtételre, melyből kiderül, hogy a sátánnal való foglalkozás is “szakma”, kőkemény szabályokkal.

“Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy a sátán cselvetéseinek ellenállhassatok. Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen. Ezért öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat. Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére. Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a lélek kardját, vagyis az Isten szavát. Minden alkalommal imádkozzatok a Lélekben könyörögve és imákat mondva.”
Káplán koromban egy aktív sátánista szekta működött az adott szolgálati helyemen, mi pedig már az első évben felvettük a szellemi harcot és a fegyvereinket és bátran, buzgón ám kellő tapasztalat nélkül fogtunk hozzá a küzdelemhez. Megszerveztük a szellemi harcot, elindítottuk az ökumenikus imaalkalmakat Főpapunk akarata szerint, létrehoztuk a böjt és a virrasztási láncot a hét minden napjára.

Hamarosan be is indultak az események és nemsokára már annak örültem, hogy az első sátánista megtérő elhozta hozzám a könyvüket is, amiből a fekete mágiát végezték… Sajnos még a könyves boltokban is bárki megvehette, ha a téma érdekelte.

A teljes cikk itt található.

 

Létrehozva 2021. október 30.