A föltámadt Jézus csendessége

Pilinszky János mesélte, hogy egyszer megkérdezte tőle valaki, hogy hisz-e Jézus föltámadásában, s ha igen, miért. „Igen – válaszolta a költő –, mert olyan csendes volt. Mert amennyire közpréda volt a halála és agóniája, olyan rejtett maradt dicsősége, húsvéti allelujája. Ez Isten dramaturgiája” – mondta ő.

Semmi sem bizonyítja jobban Jézus alázatát, mint a nagy nyilvánosság előtt történt keresztrefeszítése és ezt követően húsvéti föltámadásának, húsvét győzelmének rejtegetése. Mindenki láthatta a gyalázat fáján, amint a gonosztevők közé sorolták, ám föltámadott alakját, megdicsőült sebeit csak arra kiszemelt tanúknak mutatta meg. Hangoskodó, káromkodástól, lármás, gúny tárgyává tett vereségét csendes győzelem követte. Isten egészen más létében és tevékenységében, mint mi emberek, ezt legvilágosabban Jézus viselkedéséből tudhatjuk meg. Alapállása volt az erő és hatalom elutasítása, a gyengeség, a kiszolgáltatottság vállalása. Az őt megillető első hely fölcserélése az utolsóval.

A mai ember elvárná, hogy szégyenletes kudarcát valami lenyűgöző, minden ellenségét megalázó győzelem kövesse, vagy legalább egy parádés showműsor. Pontosan úgy talán, ahogyan ezt a Szupersztár rockopera előadja. Ha rajtunk múlott volna, a húsvét hajnalán a megnyíló sírból olyan fény ragyogott volna Jeruzsálemre, amely elfeledtetné és elfedné a nagypénteki szégyent és sötétséget. Mi fölkerestük volna a római helytartót Pilátust, a főpapot Kaifást, a főtanács fontoskodó hamis tanúkból élő gyülekezetét és bizonyítottuk volna fölényünket, hogy mégis a miénk az utolsó szó, mert föltámadtunk. A hóhérokat a nürnbergi pernél is nagyobb ítélkezésben a kárhozatra juttattuk volna, de előbb gondoskodtunk volna arról, hogy az összes televíziós csatorna élőben közvetítse a gonoszok elítélését és az igaz rehabilitációját, megdicsőülését. Tudjuk azonban, hogy nem így történt.

A föltámadt Krisztus minden ellenségét meghagyta abban a tévhitben, hogy győztek. A megfizetett katonák nem tudták, hogy üres sír mellett őrködnek a harmadik napon. Ki láthat be Isten gondolataiba, ki hatolhat be titkaiba? A legtöbbször csak találgatásokra vagyunk utalva vagy a következtetések útján közelíthetjük meg az igazságát.

Ha Isten láthatatlan, az azért van, mert ugyan személy, de szellemi létező. Alázatosan rejtett, mert ha az ember látná, nem maradhatna szabad. Látása meggyőzné és elvenné szabadságunkat, hogy hitben dönthessünk mellette vagy ellene.

A FÖLTÁMADOTT LÁTHATATLANSÁGA NEM MÁS, MINT SZABADSÁGUNKAT TISZTELŐ ALÁZATA.

Isten az alázat határtalan hatalma. Üdvösségszerző győzelmét sem akarta felhasználni arra, hogy megbénítsa a hívásának ellenálló emberi akaratot. Nem folyamodott az erőszakhoz, nem büntetette ellenségeit. Tudta, hogy őket is el fogja érni az üres sír híre. Ha szabad így fogalmazni azzal „büntette” őket, hogy szabadon megmaradhattak továbbra is ellenségeinek. Csendes győzelme tehát hangoskodó ellenségeinek sem jelentett vereséget. Jézus győzelme egészen tiszta és szent, és ezzel a tisztasággal akarja ellenségeit és a hitetleneket meghódítani.

Csak azokat kereste föl föltámadása után, akik hittek benne és szerették. De nem kerülte el a kételkedőket sem, akik kétségeikben is megmaradtak jó szándékúnak, keresőnek. Minden feléje nyújtott kezet megragadott, senkit sem taszított el magától. Szent törvény az üdvösség rendjében, hogy Isten a hit és szeretet útján jön felénk, csak ott találkozhatunk Vele.

A HIT JUTALMA A LÁTÁS, A SZERETET GYÜMÖLCSE A BOLDOGÍTÓ EGYÜTTLÉT.

Isten senkit sem akar megalázni győzelmével. Isten senkit sem akar maga mellé állítani hatalmával. Nincs gőgös teljesség. Gyöngesége az igazi ereje. Szabadon kinyújtott kezekbe helyezi adományait. Ezért volt csendes Jézus győzelme, ezért csendes most is győzelme az emberi szív benső szentélyében a megtérésben és utána uralomra jutva bennünk, a bűnös természetű ember megszentelésében. Ezért győzelme, uralma meg is marad mindörökre.

Hiszed már végre?

(lejegyezte Földi T.)

Létrehozva 2011. október 23.