Az igazi keresztény hit mindig személyes, de sohasem magánügy*

Mai esténk témája a keresztények közéleti hivatása. Elég széles vászon tárul elénk, amikor erről beszélünk. Olyannyira széles, hogy egy könyvet is írtam erről. Ma este azonban különleges módon szeretném megközelíteni azt a keresztény feladatot, mely országaink civil és közéleti szerepvállalását érinti. Beszélgetésünk kulcsszava a “hivatás” lesz. A szó a latin “vocare” szóból ered, mely azt jelenti: hívni. A keresztények hiszik, hogy az Isten egyenként hívja valamennyiüket, s magát a hívő közösséget is, hogy mindennapjainkban ismerjék meg Őt, imádják Őt és szolgáljanak Neki.

De ennél itt ma többről van szó. Isten arra is meghív bennünket ugyanis, hogy tanítványaivá tegyünk minden nemzetet. Ebből ered, hogy kötelességünk Jézus Krisztust hirdetni. Meghívást kaptunk, hogy osszuk meg embertársainkkal az Ő örömhírét: az igazságot, az irgalmasságot, az igazságosságot és a szeretetet. Ezek pedig olyan küldetés-szavak, melyek cselekvést kívánnak meg tőlünk.

Nem egyénileg választható gyakorlatok, hanem befolyásuk van gondolkodásmódunkra, beszédünkre, döntéseinkre otthonainkban és a közéletben egyaránt. Az igazi keresztény hit tehát mindig személyes, de sohasem magánügy.

Milyen lenne a megfelelő keresztény hozzáállás például a politikához? John Courtney Murray jezsuita tudós, aki oly erőteljesen beszélt az amerikai demokrácia méltóságáról és a vallásszabadságról ezt írta egyszer: A Szentlélek nem galamb formájában száll le az Ember Városába. Egyetlen módja van érkeztének, s ez pedig az igazság és szeretet végtelen áramlása, mely a laikusokban, s így a Városban is buzog.”

Mit is értett ez alatt a tudós? A kereszténységnek nem a fő, s nem is a nagyon jelentős fókusza a politika. Sokkal inkább megélni és megosztani Isten szeretetét. S amikor keresztények politikai elkötelezettségéről beszélünk, akkor ezt sohasem szabad a papság feladatának tekintenünk. Ez a munka ugyanis a laikusokra vár, akik a világ mindennapi forgatagában élnek. A keresztény hit nem egy etikai előírás-halmaz, nem egy teória, mely a szociális és gazdasági igazságosságról szól. Mindezen témáknak persze megvan a helye, valamennyi nagyon fontos, de a keresztény élet a Jézus Krisztussal való kapcsolatban indul ki, s ezen alapulva hordozza és világítja mások felé a kapcsolat gyümölcseit: az igazságot, a kegyelmet és a szeretetet.

Jézus mondta: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták” (Mt 22,37–40). Ez tehát hitünk valódi próbája. Jézus Krisztus iránti szeretet nélkül, mely valóban átformálja életünket, a kereszténység csak játékok és legendák világa. A kapcsolatoknak kisugárzása van. Egy házas ember – pusztán azért, mert szereti a feleségét – elkötelezi magát bizonyos cselekvésre, viselkedésre – s nem mérlegeli, hogy ez neki mibe kerül, megéri-e megtennie.

A mi kapcsolatunk is Istennel hasonló. Szeretetét meg kell élnünk, s bizonyítanunk valamennyi cselekedetünkben, nem csak a személyes, családi életünkben, de a közéletben is. Éppen ezért a keresztények egyenként és az Egyház, mint közösség is be kell kapcsolódjon a politika világába. Mindezt azért, mert ez az Istennel való kapcsolatunkból eredő kötelezettség. Az általunk alkotott jog tanít, formál, szabályoz. A politika a hatalom gyakorlását jelenti világunkban. Mindkettőnek van tehát erkölcsi hatása, s ezeket az eszközöket egyszerűen nem lehet a keresztényeknek figyelmen kívül hagyniuk, ha Krisztus hívásához hűek akarnak maradni: legyetek a világ világossága!

* Az eredeti cím: A keresztények hivatása az amerikai közéletben

Forrás: europe4christ.net

Létrehozva 2018. március 5.