Akaratod ellenére is fájdalmat okozhatsz környezetednek, és te is megsebesülhetsz, de ne félj, nem vagy porcelánból, és Isten nem szisszen fel minden apró tévedésed, botlásod láttán.

Az első tanítási héten több napközit és bentlakó otthont hosszan látogattam. Ha Isten segít, jövő héten még több otthont is felszeretnék keresni. A házakat, a gyermekeket látogatva, bár sok panaszt is hallottam, mégis úgy tűnt, hogy mindenütt megvannak a külső feltételek a becsületes munkához, haladáshoz. A helyi hatóságok, iskolák, mindenütt támogatják a munkánkat, a gyerekeket, diákokat. Több plébánossal, polgármesterrel, iskolaigazgatóval elbeszélgettem az elmúlt nyárról, és az előttünk álló tanévről, a nehézségekről, gondokról, örömökről. E találkozások, beszélgetések után, egyetlen nagy kérdés fogalmazodott meg bennem: hogy lehetne a szárnyakat adó vágyat, a reményt felébreszteni, vagy tovább éleszteni a pedagógusok, a gyermekek szívében?

Úgy gondolom, hogy nem a fizetések, nem a külső körülmények, hanem az emberben való kíváncsiság, egy belső éhség vezeti lépteinket. A szíveinket feszítő vágy az, mely szárnyakat adhat a mezítlábas vándornak, de melynek hiánya, még a legjobban felszerelt autóst is egyhelyben rostokolásra készteti. Régi szép mondás, hogy ha valaki azt szeretné, hogy az emberek hajót építsenek, akkor ne gerendát vegyen meg köteleket, hanem beszéljen a távoli szigetek szépségeiről, gazdagságairól, és akkor a szívekben felébredt vágy az embereket ráveszi arra, hogy nekiálljanak hajót építeni és a távoli óceánokon útra keljenek.

Nagyon fontos lenne sokkal többet beszélni a távoli szigeteinkről, az ember céljairól, arról, hogy Isten meghívott bennünket, a marék porból született gyermekeit, hogy felnőjünk, a bennünk lévő értékeket kibontakoztassuk, és majd egyszer Vele, a Teremtőnkkel és testvéreinkkel egy asztalhoz ülhessünk. Az ember előtt álló távlatok határtalanok! Jó dolog élni, létezni, mozgásban lenni, álmodni és alkotni, látni, hogy itt – ott elhintett kis magvaid szárba szökellnek, és bimbót, virágot bontanak. Isten végtelen bölcsességéből, szeretetéből született világunk útjait bejárni, csodálatos, izgalmas, és az életünk végén a végtelenre tárt ajtón keresztül menve, Teremtőnk karjaiba omlani, egyedül emberhez méltó feladat.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2011. szeptember 22.