ima

A szellemi erőkkel való kapcsolat hatása az értelemre

A keresztény ima mind a három fajtájának, a szóbeli imának, az elmélkedésnek és a szemlélődésnek is ugyanaz a kegyelmi hatása van: az ember értelmét megvilágosítja Egyre inkább képessé teszi arra, hogy fölülemelkedjen a szűk, földhözragadt szempontokon és a valóságnak megfelelően, azaz természetfeletti módon, Isten szemszögéből lássa a világot és önmagát.

Ha azonban az ember nem imádkozik, hanem meditál, jógázik, reikizik, agykontrollozik vagy bármilyen más módon Isten megkerülésével kommunikál a szellemvilággal – még ha úgy hiszi is, hogy személytelen erőkkel vagy energiákkal kerül kapcsolatba – pont az ellenkező hatásokat lehet rajta tapasztalni. Elhomályosul az értelme. Ez elsősorban azt jelenti, hogy nem látja meg az őt személyesen érintő összefüggéseket. Pontosabban azokat a dolgokat nem látja meg, amelyek, ha észrevenné őket, az megakadályozná őt a rosszban, vagy nehezítené számára a rossz megtételét.

Enyhébb esetben a pszichológia jól leírt egyszerű perceptuális elhárításról van szó. Az ember nem látja, hallja meg azt a konkrét dolgot, aminek a látása, hallása kellemetlen lenne a számára. Súlyosabb esetben – és az a tapasztalatom, hogy ide elég hamar el lehet jutni – mindazokon a pontokon, ahol a valósággal való szembesülés megakadályozná az embert a rosszban, vagy nehezítené számára a rossz megtételét, egyszerűen felfüggeszti a valóságot, és egy számára megfelelő valóságot konstruál helyette. Ilyenkor a logika lépései is csak addig érvényesek, amíg segítik a rossz megtételében; amikor gátolnák, azonnal érvényüket vesztik.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2011. szeptember 22.