Ajánló a néznivalókból

alt

Forrás: gloria.tv

Bővebben

NOHA (nézni-olvasni-hallgatni ajánljuk)

Miért olvassuk a Bibliát minden nap?

alt

A történet egy öregemberről szól, aki Kentucky hegyei közt élt fiatal unokájával. Minden reggel a nagyapa korán kint ült a konyhában, és olvasta régi, megviselt Bibliáját. Az unokája, aki ugyanolyan szeretett volna lenni, mint ő, mindenben utánozni igyekezett a nagyapját.

Egyik nap megkérdezte, "Papa, én is próbálom olvasni a Bibliát úgy, mint te, de nem értem azt, és amit értek, azt is elfelejtem, amint becsukom. Mire jó a bibliaolvasás?"A nagyapa, aki közben szenet tett a tűzre, csendesen odafordult hozzá, és azt mondta: "Fogd meg ezt a szenes kosarat, menj le a folyóhoz, és hozz egy kosár vizet!"

Share
Bővebben...

Kilencvenkilenc bárány

altAz Alkotmányról írott mondatainak politikai élt tulajdonítottak, pedig csak szenvedélyes szóval kereste, hogyan érthetné meg boldog a boldogtalant, nem hívő a hívőt. A kaposvári egyházmegye legkevésbé sem "püspökös" vezetője, Balás Béla egy hidegzuhanyról, nyomorúságos közállapotainkról és a csendes istenszeretetről.

- Az Úr 2010. évében mi a magyar: Mária országa, avagy Kádár népe?

- Sem egyik, sem másik. Két szék között vagyunk, a pad alatt. Elég, ha azt vesszük, hogy több nemzedék óta nincs széles körben hittan- és etikaoktatás - és csodálkozunk, hogy már a gimnáziumban verik agyon egymást a diákjaink.

Share
Bővebben...

Ajánlom e gondolatokat egy barátomnak...

bojte1...aki sok pofont kapott mostanában, s azt hiszi, hogy összedőlt a világ. Pánikba esett, menekülne bárhova, ki ebből a romlott világból. Ahogy ő mondja, Nicaraguába. Megvilágosodni bárhol lehet!

Share
Bővebben...

Zakariás atya Nagykanizsán

altKell-e félnünk az iszlám hódításától? Mit keres egy katolikus pap a hinduista Indiában? És mitől javultak meg egy orosz börtön lakói? A válaszokat Zakariás atyától tudtuk meg, aki Indiából jött Magyarországra, s nemrég a nagykanizsai Jézus Szíve templomban tartott lelki napot.

Share
Bővebben...

Add át ajándékaidat

bojte1"persze a gonosz szeretné elhitetni, hogy te értéktelen vagy, meddő föld, üres puszta. Azt hazudja, hogy benned nincsenek igazgyöngyök, kár elmerülnöd önmagadban, úgysem találsz ott semmit.

Share
Bővebben...

A protestantizmus kudarca a képzelettel

Esztergom, bazilikaA középkori kereszténység nagy jelentőséget tulajdonított a képzeletnek, és alapvető eszköznek tartotta a tekintetben, hogy az európai népek közvetlen kapcsolatban maradjanak a hit valóságaival.

Share
Bővebben...

Örökmise a verbitáknál

alt

Vannak a világban olyan helyek, mint pl. Loreto vagy San Giovanni Rotondo, ahol mondanak örökmisét. Lehet családokért és személyekért külön is mondatni. Volt a magyar csoport például Loretoban, és összedobták a pénzt, és befizettek egy ilyen misét a magyar nemzetért. De interneten és bankon keresztül is el lehet intézni.

Magyarországon a verbitáknál van erre lehetőség, igaz, egyszerre csak egy személyért, viszont egy nap nem 1 misét mondanak, hanem 7-et, és teszik ezt minden nap, a világ végéig. A www.verbita.hu oldalon a „Miseszövetség” link alatt nagyon sok információt megtalálsz.

Share
Bővebben...

Gondolatok betegség idején - Irgalmasok

altVállaljuk a kivizsgálást

A Mózesi törvény elrendelte, hogy ha egy embernek a bőrén duzzadás, fénylő folt keletkezik, vizsgálják meg és állapítsák meg, hogy leprás-e. Jézus is azt mondta a meggyógyult embernek, hogy menjen el a paphoz, aki meg fogja állapítani, hogy a beteg már meggyógyult. Ma is úgy helyes, ha betegnek érzi magát valaki, akkor orvoshoz megy. Sőt, igénybe veszi a korszerű kivizsgálás gépeit. Például: CT-vizsgálatnak veti magát alá. Az ötödik parancs értelmében az egészségünket védenünk kell. Bár vannak, akik túl sokszor is vizsgáltatják magukat, de nem kevesen vannak, akik elhanyagolják egészségüket, és nem mernek szembenézni a már bennünk rejlő bajjal.

Share
Bővebben...

Az utolsó órában vagyunk (2)

alt

Interjú Nobilis Márióval, az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatójával

Hívő emberként hogyan készülhetünk fel az életünket alapjaiban érintő környezeti változásokra? Mit tehet az egyház a megváltozott helyzetben? Az emberek hamis reményeiről és a lelkipásztorkodás lehetőségeiről is beszélt szerkesztőségünknek Nobilis Márió, az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója.
Share
Bővebben...

Kis bűn és nagy bűn

kövekElmegy egy bölcs sztarechez két ember. Az egyik nagy bűnt követett el, megölt egy embert. A másik csak úgy elment. Az öreg az elsőnek azt mondta, hogy hozzon egy nagy követ. A másiknak azt mondta, hogy töltse meg a zsákot kövekkel és hozza oda neki.

Share
Bővebben...

Alkategóriák

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.