Jellé válni

Szombat esti szentmisére várva édesanyámmal a templom csendjében imádkozunk szeretteinkért, hazánkért, egyházunkért. Csendben belép, mint minden szombaton az idős néni, akit lánya vezet el rendszeresen a templomba, mert ereje alig van. Megáll a padsornál, ahol ülünk.

Megkérdezi, hogy van a néném akit mostanában nem lát a szentmisén. Rosszul lett és korházba került. Elmondtuk, hogy súlyos szívbeteg, de hála a jóságos Istennek, már jobban van. Ezután így válaszolt a néni: igen én tudom milyen nagy betegség ez, mert húsz éve súlyos szívbeteg vagyok. Volt egy infarktusom is közben, és képzelje el aranyoskám nem haltam bele. Isten nem engedte, hogy meghaljak. A szívem alig működik, még a beszéd is nehéz, de el kell mondanom, hogy a legcsodálatosabb az volt, amikor Maga Jézus Krisztus jött el a betegágyamhoz. Még az infúziók rajtam voltak, és nagyon vágytam templomban hálát adni Istennek, és képzelje, az Úr jött el hozzám. Drága emberek eljöttek a kórházba és énekeltek Jézusról, és a pap aki a betegágyamhoz jött, Jézus szeretetét, vigasztalását hozták el. Nem éreztem nagyobb boldogságot az életemben, mint mikor megáldozhattam. Magamhoz vehettem az Ő drága testét. Kimondhatatlanul szeretem Istent, és míg élek eljövök és hálát adok Neki. Bár csak így tudok jönni a lányom segítségével, mert nagyon gyenge szédülős vagyok.

Kedveseim szeressék nagyon Istent, mert Ő nagyon szeret minket. Higgyenek Benne. Én nagyon hiszek Benne. Én már nem élnék, ha Ő nem akarná. Ne haragudjanak, hogy zavartam imádságukban, Isten áldja meg magukat és a beteg rokonukat…

Mi megköszöntük, Ő pedig bizonytalanul szokásos helyére lépdelt.

Hatalmas csend támadt bennem. Elmélkedem. Uram! Te szólítottál meg. Te ültél ide mellénk, és megajándékoztál a leggyengébb által. Uram te jeleddé teszed a leggyengébbet, ahol már emberileg minden lehetetlen. Uram Te itt jársz közöttünk, és vigaszt adsz a legnehezebb időnkben, a legkisebb által, hisz csak annyi ereje van, hogy tanúságot tegyen Rólad. Uram a leggyengébb a legerősebb, hisz erőt meríthettem. A Te jelenléted élet, és süketek hallanak, vakok látnak, sebek hegednek, szívek szeretnek, betegek meggyógyulnak. Uram milyen jó Téged dicsérni, milyen jó Téged megvallani, érezni a hitet, amelyet Te ajándékozol nekünk.

Köszönöm Uram, hogy jeleidet megmutatod minden gyermekednek. Dicsőség Istennek mindörökké. AMEN.

Így ajándékozott meg bennünket Mária ünnepén, Jézus Krisztus. ALLELUJA.

(H.M. paksi testvérünk tanúságtétele)

Létrehozva 2011. május 23.