Társadalmi kórrajz

…válasszatok magatoknak még ma…

Kereszténység és politika

„Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak: válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok; (…) én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk.” (Józs. 24, 15)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!

Gyakran érik vádak a történelmi egyházakat, jelesül a katolikus egyházat, hogy a jobb oldali pártokkal összefonódva egyfajta új „államegyház” létrehozására törekszenek, legalább is ennek látszatát keltik – mondják. Ezen vélemények megalkotói, alapvető tényekkel és szempontokkal nincsenek, vagy nem akarnak tisztában lenni.  Először is az Egyháznak nem érdeke, hogy pártokkal fonódjon össze, mert fő feladata az evangélium őrzése és hirdetése. Ezen a szinten semmi köze a pártpolitikához. Másodszor azért sem érdeke egy ilyen összefonódás, mert küldetése minden kor minden emberéhez szól (kormánypárthoz és ellenzéki párthoz egyaránt). Természetesen, mint a kinyilatkoztatott Igazság őre, tagjait arra buzdítja, hogy azon emberekre és pártokra voksoljanak, akik evilági céljaikat leginkább a kinyilatkoztatott értékrendhez igazítják, illetve ezen értékek szolgálatába állítják. (Minden pártnak ez lenne a kötelessége!)  

Sajnos, a fenti vádak igézetében, a kereszténynek mondott szekták, és evangéliumi ihletésű közösségek, mozgalmak, gyülekezetek egy része, a történelmi egyházakban, főként a katolikus egyházban gigantikus méretű ellenségképre talált. Ezért megfeledkezve az élet- és Isten-ellenes pártok (tömörülések) magatartásáról, holdudvarként sorakoztak fel mögéjük. A mesterségesen kreált ellenségkép jobban megbabonázta őket, mint a babona és hittagadás, amitől féltek. Szomorú szívvel figyelem ezt a jelenséget, mert csodálatos és Isten iránt buzgó emberek sokasága van közöttük. Pedig a Biblia arra ösztönöz, hogy hitetlenekkel felemás igában ne éljünk! 

Hasonlónak mondható helyzet a választott nép történelmében is fellelhető. Az ősi Izraelben a Jahvéhoz kötődő nemzeti erők, és a nemzettől idegen érdekeket képviselő erők találkozásában. Az ilyen körülményekre is szól Józsué küldetése: 

Légy tehát erős és nagyon bátor, és vigyázz arra, hogy teljesítsd az egész törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám meghagyott neked; ne térj el attól se jobbra, se balra, hogy boldogulj mindenben, amit cselekszel. Ne hiányozzék ennek a törvénynek a könyve az ajkadról! Elmélkedj róla nappal és éjjel, és vigyázz arra, hogy teljesítsd mindazt, ami abban írva van, akkor sikerrel járod utadat és boldogulsz. Megparancsolom neked: légy erős és bátor! Ne rettegj, és ne félj, mert veled van az Úr, a te Istened mindenütt, bárhova mégy.” (Józs 1, 7-9)

Amikor a keresztény ember szavaz, akkor őt is motiválhatja ez a „se jobbra, se balra” elv. Azokra kíván szavazni, akik a keresztény erkölcs mellett kötelezték el magukat, és nem az ateista-liberális eszmék és gyakorlat mellett. Ha ezek a jobb oldalinak nevezett pártok, akkor rájuk. Azért szavaz egy adott tömörülésre, mert az örök értékek mellett kíván állást foglalni, és nem a „nagy Illúziókeltő” táborát kívánja erősíteni.  

A 2002-es választások alkalmával Horn Gyula képviselő úr nagy hangon mondta, hogy ő egyedül többet tett az Egyházért és papjaiért, mint a Fidesz négy éves munkássága idején. Pedig, ha figyelmesek vagyunk, láthatjuk, hogy az Egyház tett hatalmas szolgálatot azzal Horn Gyula képviselő úrnak, hogy az evangéliumot részére is meghirdette! Sajnos, azt már nem hallhattuk tőle fennhangon hirdetni, hogy Krisztusban felismerte élete Urát és megmentőjét. (Pedig ezzel valóban nagy szolgálatot tett volna az egész magyarságnak.)

Csöndesen mondom a vádaskodó, és ebben mértéket nem ismerő uraknak, hogy az Egyház a történelem kulisszái mögé (is) azt kiáltja, hogy: Igazságot! Lehet érveket és ellenérveket ütköztetni az igazságban való kiteljesedés érdekében, de e mögött ne burkolt, önző vágyaik rejtőzzenek, az igazság angyalának tüntetve fel magukat, mert ez a sátán ősi és leplezett módszere Isten népe ellen. (Thomas Merton, keresztény gondolkodó, konvertita, több vallásfelekezet életébe is belekóstolt, hogy a legfőbb Igazság hiteles képviseletére rátaláljon. A magyar nép is ilyen elszántsággal kiált az Égre az igazságért, de az ateista-liberális pártok áligazságokkal és féligazságokkal ámítanak bennünket. Gyalázatos dolog ezt a törekvést, módszereket nem kímélve befeketíteni, és a zavarosban halászva, embereket megtévesztve előnyt kovácsolni a tisztességtelenségből.)  

Létrehozva 2011. május 20.