Krisztust látják az elesettekben

altBudapest VI. kerületében, a Király és az Izabella utca sarkán idén januárban szociális segítőközpont nyílt a Jó Pásztor-nővérek és az Új Jeruzsálem Katolikus Közösség együttműködésével. Az itt dolgozók a rászorulókkal való minden találkozásban a keresztény felebaráti szeretet szellemében szeretnének eljárni. A példamutató intézmény az egyik első mérföldköve egyházunk fokozottabb szerepvállalásának, amellyel hajléktalanná vált embertársaink szenvedéseit próbálja enyhíteni.

Miután Erdő Péter bíboros, prímás határozatlan időre jóváhagyta és egyházi jogi személyiség elnyeréséhez segítette az Új Jeruzsálem Közösséget, most három újabb, hajléktalanokat segítő budapesti intézmény nyitását tervezik Budapesten.
  Az Izabella utcai központban reggelit és ebédet adnak, álláskeresésben segítenek, és ehhez internet- és telefonhasználatot biztosítanak. Megfürödhet, tiszta fehérneműt és egyéb ruhákat kaphat a betérő, és a saját ruháját is mindenkinek kimossák-megszárítják. Hajat vágathatnak, élelmiszercsomagot kaphatnak a rászorulók. A központ anyagi lehetőségeihez mérten igyekeznek kiváltani a gyógyszereiket is. Ezenkívül filmklubot és képzőművészkört is működtetnek.

A teljes cikk elolvasható az esztergom-budapesti főegyházmegye honlapján.

Share

Programajánló

Anthony atya Magyarországon

május
kedd
30

Szeretettel és nagy örömmel küldöm Anthony Parankimalil Szent Vincés Rendi szerzetes at…
Kezdődött 4 napja

Dr. Gál Péter atya lelkigyakorlata

június
csütörtök
22
A lelkigyakorlatok tanításokból és egyéni beszélgetésekből épülnek fel. Céljuk, hogy a napi szentmis…
19 nap múlva

Dr. Gál Péter atya lelkigyakorlata

augusztus
csütörtök
24
A lelkigyakorlatok tanításokból és egyéni beszélgetésekből épülnek fel. Céljuk, hogy a napi szentmis…
82 nap múlva

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.