Akikért a harang nem szólt

alt

Tíz éve segíti a magzatvesztőket Kovács Ferenc és Treer Mária

Tabukat döntöget Kovács Ferenc diakónus és felesége, Treer Mária mentálhigiénés lelkigondozó: abortuszon átesettek, valamint gyermeküket vetélés, halvaszületés miatt elvesztők számára szerveznek lelkigyakorlatokat 2009 óta. A tíz év alatt közel négyszáz szülő oszthatta meg velük fájdalmát, „amiről nem illik beszélni”.

Amikor felhívtam Máriát, hogy időpontot egyeztessünk beszélgetésünkre, rögtön feltűnt fiatalos és megerősítően csengő hangja. Egy pillanatra el is gondolkodtam, ugyanazzal az emberrel beszélek-e, aki időről időre az egyik legnagyobb fájdalmat hordozókkal találkozik, származzon a gyermek elvesztése rossz döntés vagy megmagyarázhatatlan külső-belső tényezők következményéből. Mert ha az élet megfogant, már gyermekről beszélünk, legyen ő akár egy emberre még nem emlékeztető sejtcsomó. Mégis, róla nem illik beszélni. Nem illik beszélni a várandósság első tizenkét hetében, mert akkor még bármi történhet, és miután a „bármi” megtörtént, akkor meg azért… „A te fájdalmad, magánügy, nem tartozik másra; nem is volt még ember, át kell lépni, majd lesz helyette másik… Valakinek úgy elmegy, hogy meg sem érzi; ha nem csinálod meg azt a tesztet, talán nem is tudtál volna róla, hogy babát vársz!” Akinek pedig abortusza volt, rögtön rásütjük a bélyeget, hogy gyilkos, meg sem kérdezve, milyen nyomás alatt állt, mi vezette arra a rossz döntésre, hogy elvetesse gyermekét – mert nem illik róla beszélni, hiába érinti becslések szerint a nők negyven százalékát. 

Amikor rövid földi életük megszakadt, ezekért a gyermekekért nem szólt lélekharang – mert nem illik róluk beszélni. Mégis jelen vannak a család életében, talán jobban is, mint azok, akiket karjukban tarthattak a szülők. Jelen vannak és jeleznek. Jeleznek bűntudattal, a már élő, vagy ezután született gyermekekhez való viszonyban, rosszabb esetben függőségekkel, depresszióval, pszichoszomatikus tünetek formájában, melyek közül az egyik leggyakoribb, hogy össze sem akar jönni „a másik”. Ferenc és Mária munkássága éppen ezért számít tabukat döntögetőnek, mert arra ösztönzik a gyermeküket akár saját döntés, akár vetélés, halvaszületés miatt elvesztőket, hogy igenis, kell beszélni róla. Nevezzék néven a gyereket – szó szerint.

Ferenc nukleáris méréstechnikával foglalkozott, Mária pedig fizikusként kezdte pályáját. Életük sajátos alakulásra vezette őket arra, hogy lelkigondozók legyenek, mégpedig azoké, akikbe mondvacsinált tabukkal fojtják a fájdalmat. Mária kórházi lelkigondozóként a földi életből távozni készülők ágya mellett tapasztalta, mekkora gond számukra a soha be nem vallott magzatvesztések terhe. Ferencnek is új tereket nyitott Isten, a teológiát elvégezve diakónussá szentelték. Börtönlelkészként megtapasztalta, hogy az életellenes tetteknek milyen súlyos lelki következményük van. A házaspár a lelkigyakorlatok mellett műsort is vezet a Mária Rádióban Ne félj, nem ítéllek el – Kiút az abortusz okozta fájdalomból címmel.

„Ha valaki megkérdezi, hány gyermekkel ajándékozott meg az Úristen, azt mondom, tízzel. De hányat nevelhettük fel? Hármat – ismerteti missziójának kezdeteit Mária. – Egyszerűen megszöktek a babák az első trimeszterben. Fájt, de nem beszéltem róla senkinek. Nem is gondoltam, hogy erről érdemes beszélni. Eltelt vagy tíz év, amikor egy furcsa álom eszembe juttatta, hogy ezzel még dolgom van. Akkor ültem le, és kezdtem végiggondolni a dolgokat. Elég sok történet volt, azonban emlék kevés maradt a babákról néhány naptári bejegyzésen és névötleten kívül. Egyikükről az Úristen nagyon kedves emléket hagyott: aznap, amikor megtörtént a vetélés, arra kértem imacsoportunk, az Emmánuel közösség tagjait, imádkozzanak értem, de nem mondtam meg, miért. Egy alig húszéves leányzó megszólalt, hogy Szent Bernadett közbenjárására bíz, mert aznap Bernadett-nap volt, és a húgát is így hívják. Zokogni kezdtem, mert az elvesztett gyermeknek Bernadett lett volna a neve. Ez az üzenet számomra az Úristentől jött, hogy velem van és tud a fájdalmamról. Ez volt például az egyik emlék, amin elgondolkodtam az álmom után, hogy mit adtak nekünk az elvesztett gyerekek. Gyerekek, mert abban nem volt kétségem, hogy ők már életek; neveket is kaptak, hiszen akkor válik egy életkezdemény személlyé, ha neve van.”

A teljes cikk elolvasható itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.