Gyermekek Eucharisztikus Szövetsége

altVerőcei Gábor atya levele

Kedves Gyerekek! Kedves Fiatalok!

1./ Mintegy 100 évvel ezelőtt – az I. világháború után – egy belga pap, Boldog Eduard Poppe megszervezte a Gyermekek Eucharisztikus Szövetségét. Folyóiratot indított és országszerte gyermekek ezrei várták és olvasták Poppe atya írásait. Ezzel egy időben hazánkban dr. Tiefenthaler József esztergomi kanonok ugyancsak elindította az Eucharisztikus Gyermekszövetséget, mely az Eucharisztia tiszteletére nevelő egyesületként csaknem a II. világháború végéig működött.

Mint tudjátok, 2020-ban Budapest rendezi az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK). Az üdvös felkészülés érdekében jónak látnám felújítani a korábbi hazai szövetséget.

2./ Nagy Szent II. János Pál pápa 1994. karácsonyára levélben fordult a gyermekekhez, emlékeztetve őket az elsőáldozás napjára, melyre az ember úgy emlékszik, mint élete egyik legszebb napjára. Megemlíti azokat a gyermekszenteket – az ókeresztény vértanú Ágnest, Ágotát és Tarziciuszt – akik számára az Eucharisztia, az Oltáriszentség a hősies lelkierő forrása volt. Arról is ír a Szentatya, hogy Jézus Édesanyja, Mária sem mulasztotta el, hogy a történelem folyamán kimutassa anyai figyelmét a gyermekek iránt. Több alkalommal is megjelent gyermekeknek – pl. 1846-ban La Salette-ben két pásztorgyereknek, 1858-ban Lourdes-ban Bernadettnek, 1917-ben Fatimában a három pásztorgyereknek – s minden alkalommal imádságot kért tőlük. Jézus és az ő Édesanyja gyakran választanak ki gyermekeket, hogy olyan feladatokat bízzanak rájuk, melyek nagy jelentőségűek az Egyház és az emberiség életében. A Szentatya csak néhányat említett közülük, de nagyon sokan vannak, akik az előbb említetteknél kevésbé ismertek. (Az Új Ember Kiadónál 2009-ben megjelent Fiatalok és szentek c. könyv közel félszáz boldoggá és szentté avatott, illetve boldoggá avatásra váró gyermek és fiatal életét ismerteti.)

A Szentatya említett levelében imáitokat kéri saját családotok és a világ összes családjának problémájáért. Jézus, aki szerette a gyermekeket, mennyire várja a ti imátokat! Micsoda óriási hatalma van a gyermekek imájának! A felnőtteknek is példaképpé válik egy gyermek imája: mert egyszerű és föltétlen bizalommal imádkozni csak a gyermekek tudnak.

Számomra is megható volt az az imádság, amit egy 14 éves bérmálkozó lány írt a hittanórán:

Kedves Istenem
Egy bajom van énnekem
Ami bántja lelkem.
Legyen csak egy egyházunk
Ne legyen más vallásunk
Szeressük az Istenünket
És áldj meg bennünket. (R.Cs.)

3./ A 113. zsoltár szavai: „Dicsérjétek, gyermekek, az Urat!” Az Eucharisztikus Gyermekszövetségcélja is ez: dicsérni és áldani az Oltáriszentségben jelen lévő Jézust.

Lépjetek szövetségre oly módon, hogy otthon naponta elimádkozzátok az alábbi imát, illetve átelmélkeditek a plébániánk honlapján – farkasretiplebania.hu – havonta megjelenő írást az Eucharisztikus Gyermekszövetség oldalon. Az imaszövetség tagsága egy évre szól, de azt minden év adventjében egy ünnepi szentmisén meg lehet újítani. Ha szeretnél belépni az imaszövetségbe, kérj egy imalapot a farkasréti templom sekrestyéjében, vagy a plébánián.

Az Eucharisztikus Gyermekszövetség napi imádsága – Nagy Szent Gertrúd nyomán:

Üdvözlégy, áldott légy, legméltóságosabb Oltáriszentség, annyiszor, ahány csillag van az égen, szikra a tűzben, vízcsepp a tengerben, porszem a földön, amennyi virág van tavasszal, gyümölcs nyáron, levél ősszel, hópehely télen, amennyi teremtett lény van az égben és a Földön, mert minden dicséretre legméltóbb vagy, Isten báránya, aki a kenyér színe alatt valósággal jelen vagy.

Segítsen minden szentáldozás türelemre, alázatosságra, bizalmam és állhatatosságom növelésére, hitem, reményem és szeretetem megerősödésére. Oltalmazz engem és minden szerettemet, minden embertársamat a gonosztól, és életem végén segíts az örök boldogságra. Ámen.

Farkasrét, 2018.08.01. Gábor atya

Forrás

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.