A nehézfiúknak is van szíve

alt

Nemrég mutatták be az Isten a rácsok mögött című magyar dokumentumfilmet, amely a börtönök világában megélt keresztény hitről, és egy különleges „lelkigyakorlatról” szól. Előítéletek, bűnhődés, reintegráció – mert a nehézfiúknak is van szíve.

„Hetekig, hónapokig annak tudatában éltem, hogy életem egyik legjobb döntését hoztam azzal, hogy ezt elvégeztem. Eleinte nagyon féltem, nem is akartam menni. Féltem a közösségtől, az idegen emberektől a zárkában, de nagyon jót kaptam. Lelkileg feltöltődtem, sok újat tanultam és tapasztaltam, és akkor éreztem, hogy a jó Isten megszólított – emlékszik vissza Rónai Árpád egykori fogvatartott arra, milyen hatással volt rá, hogy a börtönben elvégezte a Cursillo nevű keresztény tanfolyamot – Utána mentünk ki előadást tartani az énekkarral, és három-négyszáz olyan szerencsétlen börtönviselt ember előtt, mint mi, akik raboltak, loptak, kemény éveket ülnek, és megríkattunk ennyi embert, mi, kis fogvatartottak. És akkor beleéltem magam abba, hogy csak mi is tudunk valamit adni.” Rónai tanúságtételéhez hasonló vallomásokkal szembesíti a nézőt egy nemrég bemutatott, és hamarosan a Duna Tv képernyőjén is látható dokumentumfilm.

Egy tékozló fiú

Az Isten a rácsok mögött című dokumentumfilmet a solti és a kalocsai börtön fogvatartottjaival forgatták, s szereplőit e két helyszínről gyűjtötték. Azt persze a film rendezője is elmondja, hogy Rónai Árpád történetét éppen azért mutatják be, mert ha esete nem kivételes is, a férfi példás utat járt be. „Mielőtt forgatni kezdtünk volna, sokfelé végeztünk kutatómunkát. Vácott, Márianosztrán és Balassagyarmaton is jártunk börtönben, sok lebilincselő történetet ismertünk meg, és bizony olyanokét is, akikért még bőven kell imádkoznunk – mondja lapunknak Veres Ádám rendező. – Szerettünk volna Árpádon kívül is bemutatni olyan egykori fogvatartottakat, akik immár szabadlábon próbálnak boldogulni, de ez nem is olyan könnyű, mint amilyennek elsőre látszik.” Nem mintha ne volnának ilyenek, a filmben is megismerkedhetünk Rónai Árpádon kívül más tékozló fiúkkal is. Ezeket a történeteket a börtönök sajátos világa miatt nem egyszerű megtalálni. A büntetés-végrehajtási (bv) intézetek ugyanis a fogvatartottak személyiségi jogaira tekintettel senkiről nem adhatnak ki információt, így pedig nehéz követni, mi lett egy-egy ember sorsa, miután a börtönben elvégezte a Cursillo nevű katolikus indíttatású, de mára ökumenikussá vált „lelkigyakorlatot”. (Az idézőjel okairól olvassa el a Cursillóról szóló keretes írásunkat.) A Cursillo ugyanis – ahogy Rónai Árpád szavaiból is kiderül – amellett, hogy bevezet a keresztény hit alapjaiba, elsősorban élményt kíván nyújtani. Ám az élményeknek az a természetük, hogy az idő múlásával még az emlékük is megkophat. Ezért is fontos kérdés, mi lesz azokkal a fogvatartottakkal, akik elvégezték már a Cursillót, hogyan sikerül integrálni az ott átélteket az életükbe – legyen bár a rácsok mögött vagy a szabad világban.

Bűn és bűnhődés

„A Cursillo abban különbözik a többi börtönpasztorációs tevékenységtől, hogy nem csupán néhány órára, hanem három teljes napra kiszakítja a fogvatartottakat a megszokott életritmusukból” – mondja a Heti Válasznak Szabó István görögkatolikus pap. A résztvevőket a börtönlelkész és a parancsnok közösen választja ki, és a munkatársak a lelki tréning után sem feledkeznek meg a jelöltekről (így hívják a résztvevőket a cursillisták), hanem rendszeresen szerveznek számukra utóalkalmakat. „Ezeken a későbbi összejöveteleken tapasztaljuk meg a Cursillo egyik legnagyobb erényét, hogy barátságok születnek, és ebben a bizalmi viszonyban a fogvatartottak őszintébben tudnak megszólalni, mint akár a börtönpszichológusnak. Márpedig csak hiteles bűnbánat esetén lehetséges bűnbocsánat” – teszi hozzá Szabó.

A női és férficursillókon is szolgáló pap szerint (a nemek a szabad világban rendezett Cursillókon is elkülönülnek) a börtönben hamarabb oldódnak fel a résztvevők, mint a civil életben. „Nagyon előzékenyek a munkatársainkkal, és soha nem hallottam még egyetlen rossz szót, kulturálatlan beszédet a fogvatartottak részéről a Cursillo ideje alatt – meséli Szabó István. – Minket pedig az segít, hogy legtöbbször nem tudjuk, ki miért került be a börtönbe. Így könnyebben szabadulunk meg az előítéleteinktől, és nyugodtan beszélgetünk a »zsiványokkal«.” Az elkövetett bűncselekmények témája egyébként nem tabu, de senki sem forszírozza, a cursillisták nem kérdeznek rá, s a bűnbánat különben is csak önkéntes lehet.

Szabó István szerint „sok fogvatartott eleinte néhány napos kikapcsolódásnak tekinti a Cursillót, és leginkább a szokatlan körülmények – porcelántányér, kávéfőző, sütemények és evőeszköz (persze csak kanál) – miatt jön el a háromnapos együttlétre, de idővel működésbe lép a Gondviselés. A Cursillo nem csodaszer, de remekül kidolgozott módszer, nekünk pedig nincs más dolgunk, mint hogy közvetítsük Isten szándékát, azt, hogy megérezzék, ők is szerethetők, és keresztény irgalommal nézzünk a fogvatartottakra”. A görögkatolikus pap számára a legmegrendítőbbek azok a saját szavakkal elmondott imák, amiket a fogvatartottak egy-egy hétvége során megfogalmaznak.

A tanúságtételek után jöhet a munka neheze. Eddig a munkatársak előítéleteiről volt szó, de kérdés, hogyan viszonyul a társadalom egy börtönből szabaduló emberhez. A Cursillo Szabó István megfogalmazásában híd a világ és a büntetés-végrehajtás között. Javul a résztvevők viselkedése, fegyelmezettsége, és a hitélmény elősegíti a reintegrációt. „Felépíti azt az alapvető motivációt, amivel az életet – a törvényeket betartva – élni lehet.”

A sötét sikátor dilemmája

„Hazánkban jelenleg kilenc bv-intézményben van jelen a Cursillo, ami nem azt jelenti, hogy minden évben mindenhol tartunk háromnapos képzést, de ennyi helyen vagyunk ott. Emellett Szegeden és Egerben kezdtük el kiépíteni a kapcsolatokat” – mondja lapunknak Berecz Balázs, a Börtöncursillós Társaság (BT) kommunikációért felelős munkatársa. Berecz a helyi közösség-építésért is munkálkodik, ami a börtöncursillós mozgalom fejlődési pontja lehet. A szabadultak jó részének ugyanis elvesztik a nyomát, pedig a tartós hitben maradást – és ezzel együtt a társadalomba való beilleszkedést – csak akkor tudják segíteni, ha rendszeres kapcsolatot ápolnak a Cursillót végzett egykori fogvatartottakkal.

És akkor sem könnyen. Több olyan esetről számoltak be nekünk beszélgetőtársaink, amikor a legjobb szándék sem vezetett sikerre. Nem egy börtönben megtért, majd szabadulása után számos segítséget – munkát, ruházatot, lakhatást – kapó egykori fogvatartott esett vissza a bűnözésbe (és a börtönbe), mert nem tudott alkalmazkodni a szabad világ elvárásaihoz, vagy ismét bekerült a régi rossz családjába, társaságába. Ezen változtathat az, ha a szabaduló fogvatartottakkal való bánásmódra felkészített keresztény közösségek befogadnak egy-egy szabadultat, így Berecz szerint hosszabb távon is jobban el lehetne mélyíteni azt a változást, amit a Cursillo elindít.

Az írás elolvasható itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.