Pécsi Egyházmegyei Találkozó (2006)

Hosszú szünet után rendezték meg Pécsett Pünkösd hétfőjén az egyházmegye karizmatikus lelkiségű közösségeinek találkozóját a Pálos templomban.
Az egész napos program dicsőítéssel indult, majd Zselepszky Fábián OCD két tanítása következett. A tanítások között tanúságtételek hangzottak el, majd a délelőtti program szentségimádással zárult.

Az ebédszünet alatt a közösségek vezetői összegyűltek, és kifejezték szándékukat a találkozók rendszeressé tételére.
A délutáni program a közösségek rövid bemutatkozásával indult, majd Rőmer Károly és vendégei tartottak zenés áhítatot. Az egész napos program alatt lehetőség volt könyveket, kazettákat vásárolni.
A programot záró szentmise homíliájában dr. Gorove László állandó diakónus, a katolikus megújulás Szolgáló Bizottságának elnöke a Szentlélekre hagyatkozás, a vízenjárás kipróbálására buzdította a jelenlevőket. Bejelentette, hogy az országos találkozót szeptember 11-én, Szegeden tartják, várhatóan Raniero Cantalamessa atya részvételével.

Köszönet a Többiek Közösségnek és minden szolgálónak a találkozóért.

Képgaléria:

{phocagallery view=category|categoryid=10|imageid=0|limitstart=0|limitcount=1|detail=0|displayname=0|displaydetail=0|displaydownload=0|float=left}

Létrehozva 2011. május 26.