Társunkat keresve

alt"Én magam élő bizonyítéka vagyok (testvéreimmel együtt), hogy a Gondviselés elnyeréséért nekünk sem árt lépni. A szüleim úgy találkoztak, hogy apu hirdetést adott fel az Új emberben, miszerint nemdohányzó, katolikus hölgyet keres házasság céljából, jelige: Patrona Hungariae. Az 50 (!) válaszlevélből egyedül édesanyámnak válaszolt."

Ugye elég hihetetlen a történet? A biztos út blogon találtam, nincs okom kételkedni valóságában. A www.párkatt.hu katolikus párkereső oldalt ajánlják a kereső figyelmébe - az idézetek a honlap Gyakran Intézett Kérdések (GYIK) részéről származnak.

Miért házastárs-, és nem partnerkereső?

Mint hívő katolikusok, nagyon komolyan vesszük az Egyház tanítását a házasságról és a családról. Ezért nem partnereket közvetítünk, akik aztán valahogy “amíg működik a dolog” együttélnek. Azt kívánjuk, hogy az emberek ne csupán egymásra találjanak, hanem közös céljuk legyen, hogy útjukat Istennel és az Egyházzal járják végig. Ehhez hozzátartozik a házasság szentsége. Fontos számunkra az is, hogy megismerhessék a szeretetet, mint a legnagyobb ajándékot - aminek alapvető kifejezési formája az Isten előtt egymásnak tett ígéretünk, melyet a Jóisten áldása kísér életünk végéig.
További részletek a biztos út blogon.
Share

Programajánló

Anthony atya Magyarországon

május
kedd
30

Szeretettel és nagy örömmel küldöm Anthony Parankimalil Szent Vincés Rendi szerzetes at…
Ma

Dr. Gál Péter atya lelkigyakorlata

június
csütörtök
22
A lelkigyakorlatok tanításokból és egyéni beszélgetésekből épülnek fel. Céljuk, hogy a napi szentmis…
23 nap múlva

Dr. Gál Péter atya lelkigyakorlata

augusztus
csütörtök
24
A lelkigyakorlatok tanításokból és egyéni beszélgetésekből épülnek fel. Céljuk, hogy a napi szentmis…
86 nap múlva

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.