poszter

Paisziosz – másképpen

Paisziosz – egy kicsit másképpen

A Paisziosz-könyv tanúságtételek, a világ minden tájáról érkeztek hozzá. Néhány érdekességet leírok egy kapott levélből.

  • Az emberi jogok nevén mindenki “szabad” lesz, vallás-szabadság lesz, mindenki gyakorolhatja a hitét, de ez porhintés. Nemsokára kisütik, hogy az ortodoxia nem toleráns vallás, és tilos lesz gyakorolni, azt kell majd hinni, amit mondanak, mert másképp kizár a társadalom.
  • Mikor már idős-beteg volt, egy homeopátiás gyógyszereket felíró orvost vittek hozzá, de elkergette, majd a többieknek megmagyarázta, hogy a homeopátiás szerek “sátánvíz”, mint ellentéte a “szentelt víznek”.
  • Majd meglátogatta egy fiatal medika is, és eldicsekedte, hogy gyakorolja az akupunktúrát – Paisziosz atya visszakérdezett, megkérdezte, mint aki nagyot hall: hogy mit is?! A demonopunktúrát? – és ezt is elküldte. Érdekes, hogy ezek a rövid lakonikus “udvariatlan” válaszok az illetők megtérését okozták.
  • a 666 – azt mondta, hogy akkor is megvolt az értelme, Szt. János idejében, és a kabbala szerint névvel azonosították, ez hamis felfogás, ez egy szám valóban, és ugyanakkor szimbólum is, amely nem csak a bárkódokon vannak, hanem nagyon sok cég logóján.

Egy amerikai gazdag üzletember fiatalkorában meglátogatta, és azt mondta neki Paisziosz atya, hogy nemsokára tele lesz az amerikai média vészhírekkel: ennek ellopták a kártyájáról a pénzét, annak, is amannak is … és a legbiztosabb a chip. Ez az ember írt egy levelet évekkel később, hogy valóban ez történt, egyéb sincs a médiában, de megfogadta a tanácsát: nem fogja a chipet a kézfején hordozni.

  • olyan is történt, hogy súlyos betegekért mentek hozzá az imáját kérni, már késték le a hajót, a liturgiát, és Paisziosz atya kiszólt: menj nyugodtan, a feleséged, gyereked… meggyógyult. És valóban, abban az órában a beteg teljesen meggyógyult.

Egy másik könyvben azt is mondta, hogy Törökország el akarja majd seperni Görögországot, az Athoszt is, de Isten nem fogja megengedni, vereséget szenved, és ketté fog szakadni, és KONSTANINÁPOLY ismét ortodox lesz.

Egyéb népcsoportok is külön államok is lesznek, mint a kurdok meg az örmények, akik annyit szenvedtek a törökök miatt. És az EU is szétesik, a háttérben szabadkőművesek vannak, akik 250 éve már kitalálták, és aki hithű keresztény, készüljön fel a szellemi harcra, a véres üldözésekre.


Apropó Konstaninápoly…
Megjelent Temesváron, Bukarestben, Brassóban, Iasi-ban… minden megyeközpontban fel fogják állítani ezt az óriás posztert. Nem lehet levenni, engedélyt kaptak a felállítására, mert az EU szabályokat be kell tartsuk, a melegek jogait tisztában kell tartsuk, és a posztereket EU pénzügyi manőverrel EU-tagállamok pénzelik, hogy a még igen vallásos Románia ne keressen kifogásokat.

Itt az óriás poszter, országszerte felállítva a román nagyvárosokban: ez Temesváron van pl. a Continental szálló előtt: egy csecsemő az ördög bilincsével a csuklóján, plakát-felirat: “a szexuális orientáltság se nem választás, se nem betegség“. Egészen apró betűkkel az alján: A romániai meleg közösségek támogatására.

Isten nem Ádámot-Ádámot teremtett, maradnának meg a saját intimitásukban, ne fertőzzék a fiatalokat, de ha szól valaki a poszter ellen – legyen az magas rangú pap vagy politikus, akkor megsértik a jogaikat, a hitüket – ahogy Paisziosz atya mondta.

Aztán Brassóban a héten volt az európai Mr. Gay szépségverseny, 10 országból jöttek, és ma volt Brassóban a nyertessel + (résztvevők+rajongók) a felvonulás, egy időben a katolikus és ortodox virágvasárnapi körmenetével. Förtelem. Nagy a felháborodás, és most Paisziosz sztárec próféciáinak beteljesülését emlegetik. Félelmetes, mennyire azon az úton halad Románia is, amelyet Paisziosz sztárec mondott!!!

Létrehozva 2011. május 17.