A tápiószentmártoni Attila dombról

alt

"Amit leszűrtem a rendelkezésemre álló (gyors kutakodas alapján összeszedett) információkból:
- Bizonyított természettudomanyos alapja nincs, feltételezések és nem konvencionális tudományos fogalomhasználat annál inkább (pl. villamos-mágneses erőterek).
- Konkrét mérésekre hivatkoznak, de a forrás, illetve adatok megadása hiányzik.

- A "gyógyítás" magyarázatánál a tudományosnak tűnő, ám a konkrét összefüggéseket nem bemutató és igazoló magyarázatok gyorsan összekeverednek az asztrológiai gyökerekkel.
- Nem csak a hely "gyógyít", hanem a helyet is felhasznaljak a gyógyítók, így itt már konkrét démoni (nem "Szentlélek" eredetű) erőkkel való kapcsolódás is valószínű.
- A helyszín emlegetése és az "energia-dombok" téma gyakorlatilag csak New Age-dzses, ezoterikus, sámános és hasonló szellemi közegben kap teret.

energiaterkep

Szóval: szerintem ezektől a földrajzi helyektől nem kell felni, "fekete-listára tenni" vagy betegesen elkerülni, mert amint a csatolt energiatérkép mutatja, akkor alig marad kirándulóhely a hazánkban. De a testi-lelki gyógyulást keresőknek keresztény szempontból beváltabb helyszíneket és különösen elfogadható módokat ajánlanék."

Hódít az ezotéria és okkultizmus...

/a vastag betűs kiemelések tőlem származnak a tisztább látás (lényeglátás) érdekében – D. Kálmán/

Böde János, egy szimpatikus fiatalember, aki az Egyesületben igencsak megbizsergette 2 kísérletre hajlandó ember belsejét, amit szó szerint kell értelmezni. Ehhez nem kellett hókuszpókusz, csak néhány másodperces koncentrálás. Hatására kb. 10 perc múlva, az egyik alany bal füle – ahol tompábban hallott – kipattant, és a jobb füle elkezdett sípolni (amit rendszerint más nem hall). A különleges az volt, hogy János azt mondta, miután a „gyógyuló” jelezte, hogy tisztábban hall: „És most a jobb fül sípol, ugye?”

Hát egy ilyen fiú János, aki koncentrációval embereket is el tud eldönteni, ill. izomzatukat kimerevíteni. János gyakran jelen van a címben jelzett dombon, amely pedig gyógyulni kívánókat bizserget meg, egyre nagyobb számban. Ha ott van, akkor - a tapasztalatok szerint - mintha katalizálná a gyógyulást. De nézzük meg a domb sugárzása elméleti alapjait:

Földünk bizonyos kitüntetett területein pl. a tápiószentmártoni Attila dombon ható, sajátos tulajdonságokkal rendelkező villamos-mágneses erőterek együttesen kiváltanak egy emberre, állatra, növényre egyaránt érvényes gyógyító hatást.

Ennek a gyógyító erőnek a valószínűsíthető hatásmechanizmusa  a következő: Az erőterek és sugárzások a levegőoszlopban egy részleges ionizációt okoznak. Az erőtereket műszeresen is meg lehet határozni. Az eddigi mérések szerint, sem Magyarországon, sem más országokban nem tapasztalható olyan gyógyító energia kiáramlás, mint ami Tápiószentmártonban az Attila domb körzetében kialakult. [1]

A térség alatt radiesztéziai mérések (a mérés nem tudományos, hanem varázspálcás) alapján - jelentős kiterjedésű meleg artézi-víz készlet is valószínűsíthető.

Földünk egy sajátos, több forrásból származó geomágnesességgel bír, amit egyrészt a hold mozgása vált ki, másrészt a föld mélyében egyenlőtlenül elhelyezkedő radioaktív anyagok sugárzása. A geomágnesesség értéke más a földfelszín közelében és más a légrétegek különböző magasságaiban (05-2,2 gauss). Mérések szerint a földmágnesség a földfelszíntől mérve kb. 60.000 km magasságban elhal (magnetoszféra).

A fizikából ismert, ha töltések, ion halmazok mozognak, akkor villamos áram alakul ki, amire merőlegesen indukálódik egy mágneses tér. Viszont ha az ionhalmaz áramlásának sebességében változás áll be, akkor egy másik mágneses tér indukálódik. Ezek a mágneses erőterek vektoriálisan összegződnek. A hold mozgástörvényi nem állandóak, függnek a naprendszerben végbemenő energetikai folyamatoktól, pl. a napenergia termelésének időbeni alakulásától, a nap vibrációjától és sok egyéb hatástól. Ha a hold vagy a Föld keringési pályáján szögsebesség változás, vagy vibráció áll elő, akkor ennek a kölcsönhatásnak eredményeképpen a föld mélyebb rétegeiben, a 3000–4000 C fokos kőzetmagmában az ionhalmazok mozgásviszonyai megváltoznak, gyorsulás/lassulás lép fel, így bizonyos slip alakul ki a szilárdkéreg és a folyadékmagma fázisai között. A változó erősségű villamos áram hatására a magmában szintén más értékű földmágnesesség indukálódik.

A fenti hatások alapján Földünket felfoghatjuk, mint egy dinamikus, mindig változó alkotórészekből álló két pólussal bíró óriási mágnest, amelynek pólusai nem esnek egybe a mozgástörvények szerinti forgás tengelyével. Természetesen földünk mágneses erőterére még hatással van egyrészt a kozmoszból, a Napból érkező változó erősségű elektromágnesesség és a részecske kisugárzások (napfolt tevékenység, mágneses viharok), másrészt a föld mélyéből előtörő egyenlőtlenül elosztott radioaktív anyagokból származó sugárzás is.

A föld mélyéből előtörő különböző intenzitású radioaktív sugárzások (α,β,γ) a föld szilárd rétegeiben a geológiai adottságok szerint indukálnak még egy másodlagos erőteret. Ezekre a sugárzásokra, erőterekre az a jellemző, hogy kilépve a föld szilárd rétegeiből, a levegőben bizonyos kitüntetett zónákban részleges ionizációt okoznak, amit indirekt módon mérni lehet.

Az Attila dombon a tapasztalatok szerint sajátos jellemzőkkel rendelkező elektromágneses és radioaktív erőterek alakulnak ki. Ezek az erőterek még a föld mélyebb rétegeiben, a geológiai kőzetviszonyok különös rétegződésének az eredményeként indukálnak egy alacsony frekvenciájú másodsugárzást is.

A gyógyulás hatásmechanizmusa: Az ember szervezetének víztartalma 70- 80 %-os, mely részben szabad, részben vegyileg kötött formában van jelen testünkben, illetve testünk sejtjeiben. Mint tudjuk, valamennyi élősejt anyagcsere folyamatai kémiai reakciók sorozatából áll. A sejtek külső burka az élettanilag fontos vegyületek vizes oldatait tartalmazza. Ha vízzel 6-10 Hz frekvenciájú energiát közlünk, akkor az eddig ismert tulajdonságai megváltoznak. Például a vízoldó képesség jelentősen javul. Felgyorsíthatók a sejtek anyagcsere folyamatai és a salakanyagok (vegyi anyagok) hatékonyabban eltávolíthatók, a gyulladási folyamatok leépülnek, természetesen csak akkor, ha a kívánt energiát besugározzuk a szervezetünkbe (diffúzió, ozmózis).

Boros Katalin


Ez egy online Feng Shui lapból (http://ezo.hu/index.phtml?rovat=1195, már nem elérhető, a szerk.) való részlet. A teljes cikk végén hivatkozott forrás beszédes: wicca.hu, ami a boszorkányságra enged következtetni/.

Jellemző a szent helyekre, hogy gyakran természetvédelmi területek is egyben, pl.: a tápiószentmártoni Attila-domb, ahol spontán gyógyulások történtek már, egyedüli élőhelye az alhavasi zászpótnak. Több kunhalmon találkoztunk a kunkorgó árvalányhaj és a taréjos búzafű töveivel, egyik halmunkon (a Háti halom) pedig a védett macskahere állományát lelhetjük fel. A pilisszentiváni Ördögszikla alaphelyzetben három méteres sávjai is alkalmasak gyógyításra, harmonizálásra. Nehéz lenne a szikla tetejére felmászni, elegendő körbeülni azt. Az ilyen különleges képződmények úgy jöhettek létre, hogy a sugárzás középpontjában lévő anyag megkeményedett, így a környezet puhább része erózió hatására. Ebből is következhet, hogy a Földanya meridián rendszere régóta állandó. A tapasztalat azt mutatja, hogy ha szikla áll az erőközpontban, a hálózat rugalmasan követi a földkéreg mozgását.
Az energiasávok szélessége nagyon változó lehet, 1 métertől akár 200 m-ig. A mindszentkállói kőtenger virágszirom alakú kövéből pl. 5 méter széles energia vonalak indulnak.

Érdekes végiggondolni, hogyan gyógyítanak a Föld hasonló energiaközpontjai. Minden betegség tudatszintről indulva, az asztráltesten és az éterikus testen keresztül realizálódik az emberi testben úgy, hogy a meridiánrendszerben blokádok keletkeznek, Ezek feloldásával hatnak és tesznek egészségessé az erőközpontok. Egy alkalommal 1-3 órás a kezelés, és legalább 10-12 alkalom kell, hogy eredményt tudjunk felmutatni. Tartósságáról nincsenek megbízható adataink, mert a kezelt beteg általában visszatér megszokott életviteléhez, illetve az otthoni, esetlegesen káros sugárzások közé. Gyakorlatilag minden betegség tudatszintről indulva az asztráltesten és az éterikus testen keresztül realizálódik az emberi testben úgy, hogy a meridiánrendszerben blokádok keletkeznek. A blokádok feloldásával hatnak és tesznek egészségessé az erőközpontok.

Magyarországon további fontos helyek; Gyula- a legerősebb energiaközpont, itt megjelennek a gyógyforrások is - Szentendre, Lenti, Százhalombatta, Bélapátfalva, Esztergom, Tata. Szentes - ahol öt templom és a főutca is egy erővonalon helyezkedik el. Orgondaszentmiklós falu helyén mára csak két kunhalom maradt, a Kis-és Nagy Orgonda. Szintén híres a a püspökladányi Boldogasszony halom, melyen egy Árpád-kori kápolna maradványai láthatók.
Kiemelném még Kunágotát, ahol egy nagyon érdekes hiedelem él mind a mai napig. A közeli Cikó-dombról, azt tartják, ha valaki a tavaszi napéjegyenlőség éjszakáján kimegy oda, a tündérek elragadják a lelkét. Cikó a gólya népies elnevezése, és tudjuk, hogy a gólya a Rák havának, középső holdház jelzőállata, amely 90°-os szöget zár be a napéjegyenlőségi Kossal. Ekkor tetőzik az erővonalak erőssége, és ha ezt figyelembe vesszük, már nem is tűnik annyira fantazmagóriának mindez.

korábbi forrás /Ennek a hátterét nem ismerem, de „érdekes”./

Attila domb, Kincsem lovaspark, Tápiószentmárton, Magyarország

A lovas gazda egyik lova betegeskedni kezdett úgy tűnt szegény párán semmi sem segíthet. Kivitték a birtokon lévő dombra, mondván legalább a többi állat nem látja így elmúló társukat. Mindenki legnagyobb megdöbbenésére néhány nap múlva a ló egészségesen tért vissza. Senki nem értette mi történt, hogyan gyógyult meg a ló. Így indult az Attila domb története.

  • 2 éve foglakozott vele az egyik kereskedelmi televízió...

  • tudósok, mérnökök, természetgyógyászok próbálják, próbálták megfejteni a titkot

Megfejtésre vár valami ami nem meghatározható, nem feltétlen megismerhető, ugyanakkor velünk van ezen a bolygón amely természetesen nem csak szárazföldek, tengerek és a rajta és benne élők összessége. A Föld maga is él, szellemisége Gaia része naprendszerünknek, univerzumunknak. Energetikai csomópontokkal rendelkezik csak úgy mint minden élő. Ezen energetikai csomópontokat csakráknak nevezik, azonban ezeken túl is vannak további energetikai kapcsolódási pontok.

Ilyen hely számtalan van, bár roppant keveset ismerünk, ismerhetünk belőle. Miért???

Megfejthető e mitől történnek ezen helyen olyan események amelyre a mai tudományok számára megfoghatatlan??? Vajon érett e eléggé az emberiség hogy megismerje a Föld, naprendszerünk, univerzumunk mindazon titkát amelyet a legfejlettebb műszerek sem tudnak meghatározni ugyanakkor részünk és velünk van ,illetve hatást gyakorol ránk. Ha egy jógit, sámánt, táltost vagy egy látót megkérdezünk mi is történik itt és most az Attila dombon akkor valószínűleg mindegyikük csak szerényen mosolyogva közli, hogy energetikai hatást gyakorol ránk ezen hely és ennek tapasztalhatjuk meg hatásait.

Milyen energia, milyen frekvencia, milyen hatással van a szervezetre -kérdezi a tudós, a mérnök, az orvos.

Választ azonban nem valószínű, hogy megkaphatjuk... Az Attila domb, Földünk, naprendszerünk, univerzumunk összefüggő, minden szempontból, így energetikailag is. Ezen helyen / illetve a hasonló helyeken / semmi mással össze nem hasonlítható energiákkal találkozhatunk. Itt és most élhetünk egy csodálatos lehetőséggel, persze megadva a helynek a tiszteletet, méltósággal.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.