Az ősmagyar Visnu

Egész álló nap ástam és kertet rendeztem, égtek izmaim a szokatlan munkától. A késő délután sötét színei beborították a Balatont, feltámadt a szél. Nemrég másztam ki a vízből és nagyon fáztam: magamra húztam kopott, kék pólómat, aminek elején Jézus Pantokrátor trónolt, rovásírásos felirattal körülvéve. Ültem a parton, magamba szívtam a beton melegét és lassan kortyoltam sörömet; a napszemüveg sötétre színezte a tavat.

Azon tűnődtem, hogy vajon miért hozta a sors az utamba újdonsült ismerősömet, Ernőt, egy közeli magyarságismereti őstörténeti tábor szervezőjét. „Pont ide jött fürdeni és éppen most ? Igaza van Gyökösi Bandi bácsinak: ez a Földgolyó túl kicsi ahhoz, hogy a Jóisten is és a véletlen is egyszerre jelen lehessen rajta.” Majd megtudom, hagytam annyiban, és elnéztem, amint éppen kifelé igyekezett a vízből. Izmos teste felé emelte széttárt karjait és integetett. Hamar lerázta magáról a vizet és rutinosan jógaülésben elhelyezkedett a szomszédságomban.

„Áldás!” – tette imára össze két tenyerét egy pillanat erejéig, őszes szakálla fölött, hosszúkás arcán vidáman nevettek kerek, barna szemei. Ismervén vegetáriánus életmódját, nem kínáltam sörrel. Beszélgetni kezdtünk, azt firtatta, vajon eljövök-e esti előadására: a legújabb nyelvészeti kutatások eredményeiről lesz szó, a magyar őstörténetről fog beszélni.

Jómagam, a hatujjas, a műkedvelő történelem – faggató táltos-ivadék: mély intellektuális izgalmat érzek e megoldatlan, további kutatást igénylő témakör iránt. És piszkált az előérzet, ami azt sugallta, hogy jógás barátom nem egyszerűen magyar őstörténetről fog előadni. Ernő már ismerte, hogy „én még római vagyok” és tudta, hogy a New Age elleni kimondhatatlan ellenérzéssel  szemlélem e világot. Így volt ő is az én vallásommal, és éppen katolikus élményeiről ejtett szót. Merengésemből felriadtam, mint akit megcsíptek.

„….és akkor betértem a templomba, abban a kis faluban ahol élek. Alig bírtam lélegezni attól, amit láttam, fojtogatott.” – itt arca fájdalmasan eltorzult és felzengett mély baritonján: „Azok a színek, szagok, mozdulatok ! Undorító volt ! Az a megalázkodás !” – széttárta karjait – „A pap így csinált és lefeküdt a padlóra ! Nem is tudtam tovább nézni.”

„Aztán elmentem egy ifjúsági közösségbe, amit ott szerveznek a plébánián. Egy gitáron játszottak és énekelték azokat a BUTA kis dalaikat…Révedt, csillogó szemükben semmi értelem nem tükröződött…Látszott, hogy csak magukkal vannak elfoglalva, valami egészen egészségtelen, ütődött és belterjes volt…” Feléledtem.

„Ernő, én is egy vagyok közülük. Hozzájuk számítom magamat.” – hozzátettem: „És most már kíváncsi vagyok az előadásodra és átmegyek….igen, biztosan elmegyek !”

 „Nem futhatok meg a kihívás elöl, Uram, idézd fel bennem azokat az ismereteket, amiket olvastam, add, hogy képes legyek rá !” – gondoltam siófoki vityillónk fürdőszobájában, borotválkozás közben, készítvén elmémet a megmérettetésre. Odafelé átfutott agyamon pár dolog, amit Gál Péter atyának a New Age-ről írt könyvében olvastam. Egyébként is, már régóta berzenkedem azon, hogy kedvenc témámba, a magyar őstörténet csodálatos új felfedezéseibe egyre durvábban belerondítják az ezoterikus tanokat, és szinte kötelezően, szemforgatva támadják a kereszténység lényegét. Nálam jobboldalibbat nehéz találni; és csalódottabbat is. „Persze, Dobogókő, a Föld szívcsakrája, ugye, Magyar Demokrata ?!” Imádkoztam, adjon az Úr olyan szavakat, amilyenekkel megvédhetem.

Esteledett, és a Csapody kastély parkjában rátaláltam Ernőre, gitárjával a hóna alatt. Az idő szép volt és összesen heten voltunk, így eleinte székeken – padokon telepedtünk le.

Baráti énekléssel, magyar népdalokkal kezdtük el, majd jógás barátom felvezette pár szóval, miszerint a védákról és a magyar ősnyelv indiai kapcsolatairól fog beszélni, „Badinyi Feri bácsi” tételeire támaszkodva. Fűtött hangon rákezdett:

„Egy olyan magyar jelképet álmodtam meg, ami hasonlít a jing-jang szimbólumra: egy piros és egy zöld egybefonódó alakzatra gondoltam, ami végső soron egy turulra emlékeztet. Mit szóltok hozzá ?” Rögtön tudtam, valahonnan – honnan, hogy mit szóljak hozzá:

„Kicsit nem értem ezt az egészet. Nem akarok senkit sem megbántani, hiszen az igazság jó szándékú keresése a kettő elfogadhatóból az egyik lehetséges tisztességes magatartás, és üdvözlöm azokat, akik legalább keresik az igazságot. Nekem viszont a második lehetséges magatartás adatott, ami arról szól, hogy aki megtalálta hitét, az igyekezzen annak megfelelően élni. Én római katolikus vagyok és itt és most kényszerítve érzem magamat arra, hogy úgy beszéljek, amint a hitem kötelez. Szerintem a jingnek és a jangnak nagyon is vallási tartalma van. Épp ezért most szeretnék tisztázni valamit, amit nem értek. Szóval arra vagyok kíváncsi, hogy milyen jellegű előadást fogunk hallgatni a következő három közül ? Egy: őstörténeti előadás lesz, beszámolókkal új tudományos felfedezésekről; kettő: teologikus ismereteinket bővítjük, azaz a témát vallási szempontból taglaljuk, és három: netán álmodozni fogunk új jelképekről ? Nevezzük nevén, miről lesz szó.”

Ernő elhúzta a száját, széttárta a tenyerét és így szólt:

„Hát, teológiáról…”

Köszöntem szépen, hogy kibökte.

Hűvösre fordult, bementünk a kényelmes tévé-szobába. Közben megkért, ne beszéljek olyan sokat, mert ez az ő előadása. Igyekeztem ezt tiszteletben is tartani, de amikor láttam, hogy a hallgatóság többi tagja gyakran  szegez fel neki kérdéseket, így én is felbátorodtam. Azért neki is sikerült leadni anyagának jó részét, és valóban a védákkal kezdte, azok ősbölcsességével, majd Visnuval és társaival folytatta. Jött a szómagyarázás: „VIS-NU : ez a név magába foglal két ősmagyar szógyököt, azaz a VIZ-et és az ANU-t, azaz ANYUT. Tehát: a megtartó VÍZ-ANYÁRÓL van itt szó!” – kértem, hogyha már teologizálunk, akkor sorolja már fel nekünk, tudatlanoknak, VISNU attributumait is. „Tudod te azt nagyon jól!” – mondta cinkos mosollyal és nem részletezte Visnu tulajdonságait. Igazán kár, sajnáltam.

A további szófejtések után Ernő bájos történetet mesélt el arról, hogy egy koldusszegény indiai család milyen boldogan éhezett Delhiben, mert ők még "istengyermekek" és tudják, hová tartoznak. Ekkor megkérdeztem, hogy ismeri-e Jézus nyolc boldogságát. Miután nem reagált, elmondtam, hogy vannak szegényen is boldog keresztény családok is, az aprónyi különbség csupán annyi, hogy a keresztény gazdagok nem mindig hagyják az utcán éhen halni a koldusokat, nehogy ezzel elrontsák egymás karmáját.

Ernő: „Indiában ez a boldogság mégis jobban érzékelhető, mint nálunk !”

Én:     „Az is igaz, hogy Indiában nem volt 40 évig kommunizmus !”

Témát váltott, és téziseit megtámogatandó, elkezdte guruját magasztalni, a Hollandiában élő „szent embert”, Maharishit. Aki olyan szépeket mondott a nők egyenrangú szerepéről, hogy a nőknek mennyire fennkölt, szinte matriarchális funkciója lenne a világban és milyen kár, hogy a női nem ilyen isteni tisztelete nálunk mennyire csökevényes. Közben tisztelettel mutatta fel a „szent” guru színes arcképét, amit a magával hozott hasonló szellemű folyóiratok közül emelt ki. Közöltem vele, hogy nálunk, katolikusoknál a Szűzanya milyen szépséges helyet foglal el, és főleg hazánkban. Eszembe jutott megjegyezni, hogy Indiában mintha kicsit máshogy bánnának a női nemmel, mint ahogy azt a guru szeretné. „Talán ezért él Hollandiában? Otthon kellene tanítania az értetleneket.” – többen jót mosolyogtunk és Ernő ismét összevonta a szemöldökét. Fegyvertárából erre előhozta a nagyágyút: a tiszta tudatot és a megvilágosodást, amit a TM-mel ( transzcendentális meditációval ) lehet elérni.

„Tehát transzcendentális, azaz természetfeletti meditációval ?”

„Igen ! Ez egy olyan csodálatos, tiszta, érzelmektől mentes állapot, ami megsokszorozza a jó energiákat, amivel az egész Földön békét lehetne teremteni ! Ami által még a gravitáció is legyőzhető és a test lebegni tud !” – egy érzelemmentes állapotról áradozott, amikor nincs se gyűlölet, se harag, se bűntudat, se szeretet: nincsen SEMMI.

„És mondd, Ernő, ugye egy mantra ismételgetésével lehet ezt elérni ? A hinduk a mantra – szóval véletlenül nem szellemek és démonok neveit ismételgetik, akiket így idéznek meg, hogy legyenek segítségükre ?  És vajon ezek a szellemek kit szolgálnak ? Visnut ?”

„Mindegy ! Magát a Kozmikus Intelligenciát ! Istent, akinek sok neve van, ha ez így jobban tetszik.” – Egyáltalán nem tetszett.

„Izé…bocs, de az én hitem szerint egy Isten van, aki Jézus Krisztus Atyja, és szerintem Ő az egyedüli út Istenhez, és sehol nem olvasok Visnuról és Kozmikus Értelemről ott, ahol Jézus beszél, a Bibliában. Viszont olvasok sátánról, mint nagyon is létező szellemi lényről, (aki szerinted nincs), és aki megtéveszti a lelkeket hamis csodákkal. Igen, a Szentlélek által például Loyolai Szent Ignác is képes volt a levitációra. Más lebegéseket is elhiszek: de amiket nem a Szentlélek ereje ad, azokat a gonosz ereje teszi lehetővé.”

„Hogy merészelsz te egy „szent” gururól azt mondani, hogy a gonosz erejét használja ?! Inkább törd össze a kereszteket, mert micsoda dolog az, hogy Isten Fiát halottként merik ábrázolni ! Egy hullát imádnak !” Tüzes szemmel, de mosolyognom kellett:

„Ennyire nem értesz egy másik vallás jelképrendszeréhez ? Hiszen Jézus Krisztus meghalt értünk, érted is, és feltámadt értünk ! Erről van szó !”

Tényleg csak erről van szó. Az előadás kezdett felbomlani, szólt Ernő telefonja is, és amíg beszélt, én egy hölgynek próbáltam magyarázni a New Age veszélyeit, szinkretizmusát és monizmusát, a gnoszticizmusnak már az ókorban bekövetkezett csődjét. A hölgy egy New Age-es teológia hallgatója volt és legalább azt elismerte, hogy semmit nem szabad leszólni, amit nem tanulmányoztunk legalább egy bizonyos szinten.

„Bárcsak lett volna időm felkészülni alaposabban” – ismertem be – „hiszen ilyen tárgyakból felületesen előadni: erre csak a félműveltek merészkedhetnek, akik rögtön dogmatikusnak nevezik a keresztényt, meg beszűkültnek és akadékoskodónak, akit ki kell rekeszteni az ősmagyarság kutatásából. És közben hajtogatják saját dogmáikat: a reinkarnációt, a karmát és mindazt, amit keleti vallásokból lapátoltak össze, és szidják, amit nem olvastak és nem ismernek.” – A hölgy megígérte, és tudom, meg is tartja, hogy elolvassa Gál atya könyvét. De már jött is Ernő, kissé dühösen.

„A reinkarnáció pedig benne volt a Bibliában is, csak kivették onnan ! És Jézus nem halt meg a kereszten, hanem Indiában folytatta életét legalább 60 éves koráig !”

„Ezt hogyan tudod bizonyítani ?”

Ernő egy Édesvíz – kiadású könyvre hivatkozott, de a német szerző nevét nem tudta megmondani, sem pedig bizonyítékait. „Valaki valahol írta.” – Ja!

„Nézd, Ernő, én bármikor szívesen elbeszélgetek veled ezekről, mert nagy kárt okozol magadnak és másoknak, és itt nincs módunk tovább beszélgetni. Nekem vannak érveim, bizonyítékaim…”

„Semmi értelme, hogy beszélgessünk ! Engem nem tudsz téríteni.”

„Nézd, én megértelek és nem vagy ellenségem. Csak a bűnnel kell harcolni, nem a bűnössel. De nagyon kíváncsi vagyok az érveidre, bizonyítékaidra, mert amiket mondtál, olyanokat nem lehet csak úgy állítani, felelősség nélkül. Mik az érveid ?” – igyekeztem jó szándékú és higgadt maradni.

„Nincsenek érveim, egyszerűen így gondolom, és kész !” – barátunk végleg kizökkent mosolygós keleti nyájasságából, féltem, hogy előtör belőle valami nagyon keserű és megüt, mert elrontottam előadását, ami önmegvalósításának bizonyára fontos eleme lett volna.

„Akkor imádkozom érted – és jobban felkészülök.” – mondtam.

„Én is imádkozom érted, a magam módján !” – felelte.

Imádkozzatok ti is értem. És Ernőért.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.