Néhány gondolat az ún. „ősök miséjéhez”

alt

A jelenlegi szöveg némely részlete ellentmond az Egyház tanításának, amely gonosztól való szabadító imákról szól, mivel itt bármely pap direkt módon parancsol feltételezett gonosz hatalmaknak. Magam is, amikor csak szükséges, imádkoztatok szenvedőket az ősökkel kapcsolatban.  Ennek az a lényege, hogy megbocsátunk az ősök bűneiért, s kérjük Istent, hogy ő is bocsásson meg nekik és üdvözítse őket.

A bűn képez rossz örökséget, elsősorban a család régi felmenőinek saját bűnei. Éppen ezért ugyanilyen jelentősége van minden egyes gyászmisének is, mert azokban is az elhunytak bűneinek bocsánatáért és mennybejutásáért könyörgünk.

A jelenlegi szövegben pont ez a mozzanat hiányzik, pedig csak ezután jöhet a családomat elátkozóknak a megbocsátás, vagy a családtagjaim mások elleni átkainak megbocsátása. Az ún. átkok ugyanis éppen akkor hatnak, ha pl. az egész család nem kegyelemben él; ha valaki a megszentelő kegyelem állapotában van, akkor nem hat rá semmi átok.

Az „elvetélt és elabortált” gyermekekkel kapcsolatban nem kell „elvágni minden szálat”, mert ezen felfogás szerint ők kvázi „működhetnek” úgy, mint a gonosz lelkek – ez nem igaz. Elhunytak lelkei NEM kísérthetnek akkor sem, ha ilyen felfogású könyv megjelent katolikus kiadó gondozásában. Az ”elabortált” gyermeknek nincs rossz hatása, hanem az ő szüleinek és az erre rábeszélők bűneinek van rossz hatása. Nem az így elhunytaktól van függés, hanem ők függnek a szüleiktől, odaát természetesen már nem függnek. Miért vágnánk el „minden” szálat?

A rokoni és szeretetszálakat nem kell elvágni! Különösen a spontán vetélés eseteinél nem, mivel itt nem lehet felelősségről beszélni, s ezek nem vonhatók egy kalap alá az abortusz szomorú eseteivel. Mindig csak a gonosz szálat kell elvágni egy imában, ami az ősökhöz köt, a bűnök szálát, ha nem bűnbánatban-szentségekben távoztak a földi életből. Ezt a szálat tartja fenn az ördög, és a meg nem bánt, meg nem bocsátott bűnök jogán tartja fenn saját külön jogát, amit átoknak is nevezhetünk.

Az Egyház soha nem csinálta vagy tanította az elhunytak megkeresztelését, csak a szektások. A keresztség és a többi szentség a földi zarándokegyház szentsége, többek közt a benne nyert megszentelő kegyelem a földi élethez kell, hogy általa erények és érdemek teremjenek, melyek lehetősége viszont lezárul a halállal. És miért éppen Joshua és Mirjam nevet kéne adni minden ilyen gyermeknek? (Ha már nevet adunk, az nem egyedi dolog?) Ha az angyaloknak sem tudjuk a nevét, mért kell név ezeknek? Az a létrend már Isten másik rendje… Isten ad nekik nevet, ha ez szükséges, mint az angyaloknak, de ilyesmiről nem tudunk biztosat

Elsősorban az ősök bűneitől függünk, nem egyébtől. Nem függünk az „elvetélt, vagy elabortált” gyermekektől, az abortuszt elkövető a saját bűnétől függ, nem vonatkozik ez a spontán vetélésre, mert arról nem tehet; miért kéne ez utóbbival így foglalkozni. E mögött az a téves nézet áll, amiről a fent említett kiadó könyve beszél, hogy a halottak lelkei kísértenek és a meg nem  keresztelt gyermekek lelkei is kísértenek valahonnan, mert hogy sem a mennyben nincsenek, sem a pokolban, stb. Ez utóbbi nézeteket tanította az egyház a Zsinat előtt, de nem azt, hogy kísérthetnek (ez már egy szektás  adalék!), hanem volt az ún. limbusz–elmélet, az átmeneti hely hipotézise, amit legutóbb Ratzinger pápa nyilatkozata végképp eltörölt.

Hogyan beszélhetünk pogány emberek irgalomból való üdvözüléséről, ha közben kereszteletlen ártatlan gyermekek, magzatok átmeneti helyéről beszélünk?) Egy család helyzete egy elvetélt vagy elabortált magzattal kapcsolatban nem ugyanaz, noha ez az ima egy kalap alá veszi! Nem kell és nem lehet „elvágni minden szálat” köztük és köztünk! Mindig csak a bűn és a gonosz lélek szálait kell elvágni, a szeretet–szálakat, a rokoni összetartozás szálait nem.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.