Rózsaeső imaharmincad Kis Szent Teréz közbenjárásával

Kis Szent Teréz megígérte, hogy “jót tesz a földön” ; a betegágyán mondta (1897, július 17.):

,,Érzem, hogy kezdem hivatásomat betölteni; hogy úgy szerettessem meg másokkal a jó Istent, ahogy én szerettem Őt, hogy megmutassam a lelkeknek az én kicsi ösvényemet. Ha vágyaim teljesülnek, akkor az én mennyországom a világ végéig a földön lesz. IGEN, AZZAL AKAROM TÖLTENI A MENNYORSZÁGOMAT, HOGY JÓT TEGYEK A FÖLDÖN. És ez nem is lehetetlen, hisz az angyalok is a boldogító szemlélődés párnáin pihenve őrködnek fölöttünk.” ,,Nem, nem tudok pihenni a világ végéig, ameddig csak lehet lelkeket menteni…”

 Az imádság, amit harminc napon át egyénileg, vagy közösségben imádkozunk kérésünk teljesüléséért:

 † Keresztvetes: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.  
 
Atyánk, Istenünk, tudjuk, hogy Te magad mellé veszed azokat, akik ebben a világban, mint hűséges gyermekek szolgálnak Téged, ezért Kis Szent Teréz segítségét kérjük irántad való szeretete miatt. Benned való feltétel nélküli bizalma és gyermeki ráhagyatkozása azzal a reménnyel töltötte el, hogy „Te teljesíted akaratát az égben, hiszen ő mindig megtette a Te akaratodat a földön.” Az ő közbenjárására bízva magam, hittel és teljes ráhagyatkozással kérlek, hallgasd meg imám… (mondd el kérésed) 
 Uram, Jézus, Te az Istentől született Isten vagy , valóságos Isten a valóságos Istentől született, de nem teremtmény. Te az Isten Egyszülött Fia vagy, Uram és Megváltóm. Emlékezz, hogy Szent Teréz itt a földön szeretetből áldozta fel életét Érted és a lelkek üdvösségéért. Ő „azért akart az égbe menni, hogy jót tegyen a földön”. A Te szeretett jegyesed lett, aki szenvedélyesen kereste dicsőségedet, ezért kérjük őt. Az ő közbenjárásában bízva átadom magam Neked, alázattal és szeretettel kérlek, hallgasd meg imám… (mondd el kérésed)
 
 Üdvözlégy Mária… 
 
 Szelíd, Vigasztaló Szentlélek, Te Urunk és éltetőnk vagy, Akit éppúgy imádunk és dicsőítünk, mint az Atyát és a Fiút. Te vagy minden szeretet forrása. Te halmoztad el Terézt ingyenes kegyelmeiddel és tökéletes készséget árasztottál ki szívében, hogy szentté válhasson. Most, amikor ő már átlépett az örökkévalóságba, hogy közbenjárjon értünk, hozzá fordulunk imáinkkal. Az ő közbenjárására kérlek, sugalmazd vágyaimat, irányítsd kéréseimet és taníts meg imádkozni szívem belső szobájában, ahol Te laksz.
 
 Dicsőség az Atyának… 
 
 Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Szent Teréz, aki Xavéri Szent Ferenccel együtt a missziók védőszentje vagy, tekints beléd vetett bizalmamra, fogadd kéréseimet és mutasd be őket a Szentháromságnak. Járj közben értem a Szűzanyánál, aki a megpróbáltatás idején, mint édesanya mosolygott rád. Hallgasd meg főleg azokat, akik többet fáradnak és szenvednek, mint én. Egyesíts engem testvéri egységben mindazokkal, akik hozzád imádkoznak.
 
 Taníts meg türelemre, kitartásra és szenvedéseim felajánlására. Teljesítsd be vágyaimat, ha ez a Szentháromság akarata. Eszközöld ki számomra, hogy megerősödjem a mindennapi imádságban és segítséget kapjak halálom óráján is, hogy eljuthassak ebből a világból az Atya végtelen békéjébe és megismerhessem Isten gyermekeinek örökké tartó örömét. Ámen.

 

 Forrás

Létrehozva 2022. október 10.