Ima magyar népünkért

A csíkszeredai plébános imahadjáratot hirdetett, melyről saját blogján olvashatunk.

Népünk veszélyben van – imádkozzunk!

Kedves Olvasó!
Az elmúlt hetekben híveim több alkalommal is megkerestek és megkértek, hogy imádkozzunk népünkért, mert nagy szükségben vagyunk. Egyrészt a nagyvilág támadja Magyarországot, másrészt pedig itthon is választások lesznek, és ilyenkor az indulatok elszabadulnak, a megoszlás pedig súlyos károkat fog okozni. Bízva a jó Isten hatalmában, és az Úr Jézus bátorításában, az alábbi imádságot fogalmaztuk meg, amit véleményezésre és jóváhagyásra felterjesztettem Msgr. Tamás József általános helynök, segédpüspök úrhoz.
Püspök úr 18/2012. számú leiratában a következő választ adta:
“Folyó évi 79. sz. kérésére válaszolva közlöm, nincs semmi akadálya annak, hogy a felterjesztett imádságot a hívek végezzék. Amint a jubileumi évünknek is volt egy imádsága, amelyet minden szentmise után elimádkoztunk, ugyanígy ezt az imát is lehet végezni, szentmise végén, de más alkalmakkor is. Sőt terjeszteni is lehet, másokat is bekapcsolva az imahadjáratba, hisz az imádságon keresztül sok mindent kiesdhetünk Istentől.
A buzgó lelkek imádságát hallgassa meg az Úr.

Csíkszereda, 2012. jan. 31.
Tamás József általános helynök, segédpüspök.”
 
Ima népünkért 
Mindenható örök Atya, a Te kezedben van az emberek sorsa és Te szabod meg a népek jogait: tekints kegyesen reánk, akiknek jövőjét és boldogságát első szent királyunk a te Szent Fiad édesanyjának,  a mi Nagyasszonyunknak kezébe tette le.
Tekints reánk, e válságos időket élő népedre, és áraszd ránk Szentlelkedet, hogy segítségével mindnyájan meglássuk az igazság útját, építsük nemzetünk egységét és szolgáljuk javát.
Adj, Urunk, vezetőinknek kellő bölcsességet és elszánt, erős akaratot, hogy a te szíved szándéka szerint előmozdítsák a szociális igazságosságot és az emberhez méltó életet.
Világosíts meg és támogass minket, hogy szentjeink és nagyjaink példája nyomán felelősséget érezzünk hazánkért és a szükséget szenvedőkért. Kérünk, áldd meg mindennapi fáradozásunkat, hogy az a Te dicsőségedre és ami boldogulásunkra váljék.
Magyarok Nagyasszonya, Csíksomlyói Boldogasszony, Szent Mihály arkangyal, Szent István király, Szent László király –  könyörögjetek érettünk a mi Urunk, Jézus Krisztusnál.
Amen.
 
Kedves Olvasó!
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén kapcsolódjon be a népünkért végzett imaközösségbe.
Köszönöm jó akaratát, Isten áldását kérem.

Létrehozva 2012. február 2.