Szent Brigitta imája és az Üdvözítő ígéretei

FRISSÍTVE (2023): Az alábbi írást kizárólag tájékoztatás céljából marad fent a honlapon. A Hittani Kongregáció 1954-ben adott ki figyelmeztetést, hogy az "ígéretek természetfeletti eredete bizonytalan". Nem ajánljuk a továbbiakban ezek olvasását. A szerk.

Az Isteni Üdvözítő többek között a következő ígéreteket nyilatkoztatta ki Szent Brigittának: " Tudjátok meg, hogy azoknak, akik 12 évig naponta 7 Miatyánkot és 7 Üdvözlégyet imádkoznak drága Vérem tiszteletére, a következő kegyelmekben halmozom el:Az Isteni Üdvözítő többek között a következő ígéreteket nyilatkoztatta ki Szent Brigittának: " Tudjátok meg, hogy azoknak, akik 12 évig naponta 7 Miatyánkot és 7 Üdvözlégyet imádkoznak drága Vérem tiszteletére, a következő kegyelmekben halmozom el:

1. Nem jutnak a tisztítótűzbe,

2. Felveszem őket a vértanúk soraiba, mintha vérüket ontották volna hitükért,

3. Óhajuk szerint rokonságukból három lélek szenteket formáló kegyelmeket kap,

4. Rokonságukból a lelkek negyedíziglen a pokoltól megmenekülnek,

5. Halálukról egy hónappal előbb tudomást szereznek.Ha meghalnának ezen idő alatt úgy tekintem, mintha ezeket a feltételeket már teljesítették volna. "

X. Ince pápa igaznak találta ezt a kinyilatkoztatást, és hozzáfűzte: a lelkek, akik ezeket a feltételeket teljesítik, minden nagypénteken egy lelket kiszabadítanak a tisztítótűzből. Egyben ajánlotta, hogy azokat az imákat fűzzék hozzá, melyek elhangzanak a videóban. 

Áldott imádkozást!

Share

Programajánló

Anthony atya Magyarországon

május
kedd
30

Szeretettel és nagy örömmel küldöm Anthony Parankimalil Szent Vincés Rendi szerzetes at…
Ma

Dr. Gál Péter atya lelkigyakorlata

június
csütörtök
22
A lelkigyakorlatok tanításokból és egyéni beszélgetésekből épülnek fel. Céljuk, hogy a napi szentmis…
23 nap múlva

Dr. Gál Péter atya lelkigyakorlata

augusztus
csütörtök
24
A lelkigyakorlatok tanításokból és egyéni beszélgetésekből épülnek fel. Céljuk, hogy a napi szentmis…
86 nap múlva

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.