Karácsonyi kilenced a prágai Kis Jézushoz

alt

A világhírűvé vált prágai Kis Jézus (Milostné Prazske Jezulatko) szobor története Dél-Spanyolországban kezdődött. A szobor alkotója ismeretlen. Úgy vélik, hogy valamely - Cordoha és Sevilla közötti - kármelita kolostorból indult útnak. Onnan hozta magával egy bizonyos dona Isabela Manrique nevű úri hölgy, aki egy cseh nemeshez férjhez menő lányának ajándékozta a szobrot.

Ő pedig a saját lányára – Polyssena-ra – hagyta esküvői ajándékul. Polyssena másodszor is férjhez ment első férje halála után, de mivel második házasságában sem szülelett gyermeke, a Kis Jézus-szobrot a kármelita atyák priorjának ajándékozta, akik Prágában a Győzelmes Szent Szűznek szentelt templom melletti rendházukban laktak.

A szerzetesek kezdetben - a Kármel hagyománya szerint - a novíciátus kápolnájában helyezték el a szobrot. 1631-ben protestáns szászok támadtak Prágára, s a kolostorok sem voltak megkímélve a fosztogatástól. A Kis Jézus szobra is sérülést szenvedett, s a templom főoltára mögé dobva talált rá 1637-ben az Isten Anyjáról nevezett Cirill atya, aki a kármeliták müncheni kolostorából érkezett Prágába. A szobor sérüléseit kijavíttatva, azt a templom bejárati kápolnájában helyezte el, utat nyitva ezzel a hívek egyre növekvő tiszteletének. S valóban, a Kis Jézus tisztelete által a kolostor lakói is, és az oda zarándokló hívek ezrei is sok-sok imameghallgatásban és kegyelemben részesültek.

Kilenced a prágai Kis Jézushoz

A következő imát 9 napon át minden reggel imádkozd el. Az 1675-ben meghalt Cirill atyának - a kezdetek idején kibontakozó prágai Kis Jézus-tisztelet legjelesebb terjesztőjének – az imádsága. Imádkozd nagy bizalommal.

Ó, Gyermek Jézus, Hozzád fordulok,
és a Szűzanya közbenjárása által kérlek Téged,
hogy légy mellettem ebben a szükségemben
(ide belefűzhetjük saját kérésünket)….
mivel szilárdan hiszek abban,
hogy a Te Istenséged segíteni tud rajtam.
Teljes bizalommal remélem,
hogy szent kegyelmedet elnyerhetem.
Szeretlek Téged teljes szívemből
és lelkem minden erejével.
Őszintén bánom minden bűnömet,
és kérlek Téged, jóságos Jézusom,
add meg nekem az erőt,
hogy győzzek felettük.
Fogadom, hogy nem bántalak meg Téged,
és felajánlom magamat Neked,
arra is készen, hogy inkább én szenvedjek,
minthogy Neked fájdalmat okozzak.
Mostantól fogva teljes hűséggel akarlak szolgálni Téged,
és szeretetedért, Isteni Gyermek,
úgy fogom szeretni felebarátomat, mint önmagamat.
Mindenható Gyermek, Uram Jézus, újból arra kérlek,
segítsél meg ebben a szükségemben
(ide ismét belefűzhetjük kérésünket…)
Add meg nekem azt a kegyelmet,
hogy Szűz Máriával és Szent Józseffel együtt
örökké az enyém legyél, és hogy az angyalokkal
a szentek közösségében imádhassalak Téged.
Ámen.

3 Üdvözlégy

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.