Szent Sebek rózsafüzér és az Úr 17 hozzáfűzött ígérete

AZ ÚR ÍGÉRETEI AZOKNAK, AKIK EZT AZ ÁJTATOSSÁGOT GYAKOROLJÁK:

A Szent Sebek Rózsafüzérének imádkozása közben minden egyes kiejtett szónál megengedem, hogy egy csepp Vér essen egy bűnös lelkére.

Minden alkalommal, amikor felajánlod Atyámnak Isteni Sebeim érdemeit, hatalmas kegyelemben részesülsz.

Azok a lelkek, akik töviskoronámat szemlélik itt a földön, Dicsőségem koronái lesznek a Mennyben!

Mindent megadok, amit kérsz Tőlem Szent Sebeimre való hivatkozással. Mindent megkapsz az én Szent Vérem érdemeiért, mely végtelen értékű. Sebeimmel és Isteni Szívemmel mindent elnyerhetsz.

Sebeimből sarjadnak a szentség gyümölcsei. Ahogy a tégelyben megtisztított arany szebbé válik, úgy a lelkedet és a társaid lelkét be kell helyezned Szent Sebeimbe; ott tökéletesen megtisztultok, mint az arany a kemencében. Mindig megtisztulhatsz Szent Sebeimben.

Az Én Sebeim meggyógyítják a te sebeidet. Sebeim elfedik hibáidat. Annak, aki tiszteli Sebeimet, igaz ismeretei lesznek Jézus Krisztusról. Miközben elmélkedsz rajtuk, mindig új szeretet ébred benned. Sebeim minden bűnödet elfedik.

Merítsd bele tetteidet a Sebeimbe, és értékesek lesznek. Minden Szent Vérbe merített cselekedet, akár a legkisebb is, önmagában ezáltal végtelen érdemeket szerez, és tetszeni fog Szívemnek.

Ha felajánlod Sebeimet a bűnösök megtéréséért, mégha a bűnösök nem is térnek meg, mégis ugyanakkora érdemeket szerzel Isten előtt, mintha megtértek volna.

Ha valami problémád van, ha valamitől szenvedsz, helyezd gyorsan Sebeimbe, és enyhül a fájdalom.

Ezt az imát gyakran kell ismételni betegek közelében: “Jézusom, bocsáss meg és irgalmazz Szent Sebeid érdemei által!” Ez az ima vigasztalja a lelket és a testet.

Az a bűnös, aki a következő imát elmondja, megtér: “Örökkévaló Atyám, felajánlom Neked Urunk Jézus Krisztus Szent Sebeit, hogy lelkünk sebei begyógyuljanak.”

Nem lát halált az a lélek, mely Szent Sebeimben hunyt el; hanem részesül a valódi életben.

Ez a rózsafüzér ellentmondásban áll az Igazságossággal; mert visszatartja Bosszúmat.

Azok, akik alázattal imádkoznak, és akik Szenvedésemen elmélkednek, egy nap majd részesülni fognak Isteni Sebeim dicsőségében.

Minél gyakrabban szemléled fájdalmas Sebeimet ezen a földön, annál inkább szemlélheted majd Szent Sebeim dicsőségét a Mennyországban.

Azt a lelket, aki életében tisztelte Urunk Jézus Krisztus Szent Sebeit, és felajánlotta azokat a Örökkévaló Atyának a tisztítótűzben szenvedő lelkekért, halála pillanatában a Szent Szűz és az Angyalok kísérik; és a mi Keresztrefeszített Urunk ragyogó dicsőségében fogadja őt és megkoronázza.

A Szent Sebek Rózsafüzérének imádkozása szakadatlan győzelmet hoz az Egyház számára.

A RÓZSAFÜZÉR ELIMÁDKOZÁSA:

Keresztvetés

Keresztre:

Jézus Krisztus, Isteni Megváltónk,

– légy irántunk és az egész világ iránt kegyelmes és irgalmas! Ámen.

Bevezető:

(nagy, önálló szemre)

Örök Atya! Felajánlom Neked a mi Urunk, Jézus Krisztus szent Sebeit,

– hogy lelkünk sebei begyógyuljanak.

kis szemre:

Szent Isten, szent, erős Isten, szent, halhatatlan Isten

– irgalmazz nekünk és az egész világnak. Ámen.

kis szemre:

Kegyelmezz és irgalmazz nekünk, Jézusunk a jelen veszedelemben,

– födj be minket drága szent Véreddel és rejts el szent Sebeidbe. Ámen.

kis szemre:

Örök Atya! Mutasd meg nekünk irgalmasságodat

– a Te egyszülött Fiad, Jézus Krisztusnak Vére által. Ámen.

Tizedekre:

(nagy, önálló szemre)

Örök Atya! Felajánlom Neked a mi Urunk, Jézus Krisztus szent Sebeit,

– hogy lelkünk sebei begyógyuljanak.

Kis szemekre (10x):

Jézusom, Szent Sebeid érdemei által

– bocsáss meg nekünk és könyörülj rajtunk!

Záró ima (3x):

Örök Atya! Mutasd meg nekünk irgalmasságodat

– a Te egyszülött Fiad, Jézus Krisztus Vére által. Ámen.

Keresztvetés

Forrás

Létrehozva 2020. április 2.