Imádkozzatok szívvel (7)

IMA A JELENÉSEK HEGYÉN

            Anyám, íme itt vagyok a Podbrdon a Te hegyeden. Itt vagyok azon a helyen, ahol első ízben láttak meg választottaid szemei. Itt vagyok, Szűzanya, azon a helyen, amit Te választottál ki, hogy megkezd gyermekeid nagyméretű anyai átformálását. Itt vagyok, Szeretet Anyja, azon a helyen, melyet Te töltöttél be jelenléteddel. Itt vagyok, Béke Anyja, azon a helyen, ahonnan a nagy keresztet tartva, sírva hívtál mindenkit békére és kiengesztelődésre. Eljöttem, hogy Veled legyek ezen a helyen. Szeretném HÁLÁMAT kifejezni Néked ezen a kőrengetegen, a csendben és magányban.

            Köszönöm, Anyám, hogy közénk jöttél. Hála Neked, amiért különösen az egyszerűt, a kicsinyt, a jelentéktelent szereted. Köszönöm felénk kinyilvánított anyai gondoskodásodat és szeretetedet. Köszönöm a reményt és örömet, amit eljöveteleddel okoztál. Hála Neked, hogy velünk örvendezel!

            „Drága gyermekeim! Ma is hálát adok az Úrnak mindazért, amit velem tesz, különösen ezért a kegyelemért, hogy ma is veletek lehetek. Drága gyermekeim, ezekben a napokban az Atya különös kegyelmekkel halmozza el azokat, akik feltárják szíveiket. Én megáldalak titeket, és azt szeretném drága gyermekeim, hogy ti is ismerjétek fel a kegyelmeket és álljatok Isten rendelkezésére, hogy megdicsőüljön általatok. Szívem aggódva kíséri lépteiteket. Köszönöm, hogy meghallgattátok hívásomat!” (1986. dec. 25.)

            Mária, köszönöm, hogy anyai gondoskodásoddal ennyi szívet és lelket megnyitottál, hogy Hozzád hasonlóan álljanak Isten rendelkezésére.

            Mennyei Atyám, Máriával beszélgetek, ki a Te nevedben szólít minket: Íme, kész vagyok, hogy akaratodat teljesítsem. Nem esik nehezemre, mert szeretetet és békét érzek. Feltárulkozom szavaidnak, ahogy a látnokok szemei nyíltak meg a kedves találkozás pillanatában, a Te hűséges Szolgálóddal és Anyánkkal.

            Atyám, engedd meg Néki, hogy most újra megérintse életemet és szívemet úgy, ahogyan e köveket, bokrokat és töviseket érintette.

            Szívem gyakran kemény, akár a kő és tüskés, mint a tövises kóró. Atyám, engedd meg a Szűzanyának, hogy ölébe vegyen engem, ahogy a jelenés első napján a Kisdedet tartotta karjaiban, messziről mutatva Őt a látnokoknak. Megtépázott engem az élet. Az Ő öle vonjon ma újra magához, hogy meggyógyuljak s így megnyugodjam.

            Mária, köszönöm, amit a látnokok megéltek jelenésed második napján. Oly sebesen, szinte repülve érkeztek ide, meg sem érezték a bokor és kőrengeteget. Úgy rohantak Hozzád, hogy senki nem érhette őket utol. Szűzanyám, nézd, hogy léptem mily botladozó, hányszor vagyok fáradt és túlterhelt, s mozdulni sem bírok! Gyakran megállok a kísértések közepette és nem mozdulok előre. Szívem és tekintetem az élet kövei és bokrai felé fordul, ezért nem látok kiutat, ha pedig elindulok, elfáradok és felsebzem magam. Ma felkapaszkodtam a Te hegyedre. Nem repültem, mint a látnokok. Valóban, ezért kérlek még forróbban ezen az áldott helyen, hogy áldásoddal könnyítsd meg lépteimet ebben a világban ezekkel az emberekkel, akikkel visszatérek! Tehetetlenségem ellenére, amit a bűn és a rossz okoztak, teljesen rendelkezésedre bocsátom magam. Mária, hála Neked minden lejöveteledért, mellyel mindannyiunkhoz társultál!

            Mindazokért kérlek, akik még távol vannak, akik fáradtan álltak meg az úton. Érezzen mindenki örömet eljöveteleid miatt, ahogy Te örülsz mindnyájunknak! Induljanak el, békéljenek meg, s győzzék le az élet minden nehézségét, és leljék meg a közösség új útjait!

            Kérlek, Mária, az egész világért, a nemzetek és országok felelőseiért! Irányítsd szívüket a béke felé! Áldd meg őket is, hogy maguk haladhassanak és másokat elvezethessenek a béke útjára!

            Ó, jóságos Anyám, szeretném, ha szívem teljesen engedelmessé válna, akár a Tiéd, és tisztává, mint a Tiéd volt fogantatásod pillanatától. Szeretnék ezentúl én is világosságban élni, szereteted és biztonságod palástjába burkolva. Szeretném, ha minden bűn és rossz a lábam alatt lenne, miként Neked, és szeretném eltiporni a Sátán fejét.

            Mária, teljesen a Tiéd akarok lenni! Köszönöm, hogy azt mondtad, az én szívemet is szeretnéd átalakítani, hogy hasonlóvá tedd anyai szívedhez. Ilyenné átalakulva szeretnék hazatérni az emberek közé, a családomba, a világba.

            Most pedig szótlanul, csak érezni akarom szívemmel és lelkemmel szeretetedet és jelenlétedet, ezekre a sziklákra támaszkodva, csak szívem verését akarom hallgatni, elképzelve, hogy karjaid közt vagyok. Nyugtasd meg szívemet, hogy béke költözzék belém… Anyám, add áldásod rám…

IMA A SZENTMISE ELŐTT

            Mennyei Atyám, köszönöm, hogy szükségem van a Veled és az emberekkel való találkozásokra! Köszönöm, hogy közösségre teremtettél és hogy mások szeretete boldoggá tesz! Hála Neked, minden baráti jobbért, mely segít ezt az életutat járni! Hálát adok minden találkozásért, melyben éreztem, hogy mások örülnek nekem, és én is örömet szereztem másoknak!

            Különösen köszönöm, hogy lehetővé tetted számomra ma is a találkozást Fiaddal, Jézus Krisztussal, aki értem maradt itt Igéjében és az Oltáriszentségben. Köszönöm jelenlétét közöttünk!

            Jézus, szeretnék e szentmisében is találkozni Veled. Vágyom hallani szavadat. Vágyakozom a Szentostyában fogadni Téged. Barátom vagy. Hozzád akkor is elmerek jönni, amikor mások előtt nincs bátorságom mutatkozni. Melletted akkor is lehetek, ha mások megvetnek. Te vagy az egyetlen, aki meg tudod nyugtatni szívemet. Küldd el Szentlelkedet, hogy felfogjam, mit jelent Veled találkozni…!

            Mária, Anyám, hosszú időn át együtt éltél Jézussal és a legjobban Te ismered Őt. Segíts mindent elhárítanom, ami megakadályoz a Vele való találkozásban! Mária, köszönöm, hogy felszólítottál, úgy készüljek a szentmisére, ahogy a barátaimmal való találkozásokra készülök.

            „Drága gyermekeim! A szentmise átélésére szeretnélek felszólítani benneteket. Sokan megéreztétek a szentmise szépségét, de vannak olyanok is, akik nem jönnek szívesen. Én kiválasztottalak titeket, drága gyermekeim, Jézus pedig kegyelmeivel halmoz el a misében. Ezért tudatosan éljétek meg a szentmisét, és örömmel jöjjetek! Örömmel jöjjetek és örömmel fogadjátok el a szentmisét! Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!” (1986. ápr. 3.)

            Mária, szeretnék abból a szeretetből élni, melyet ez a szentmise nyújt. Esdd ki számomra azt a kegyelmet, hogy Fiad szava felrázzon, szeretete szeretetre indítson és bocsánata megbocsátásra tegyen képessé! Add, hogy úgy örüljek minden szentmisének, ahogy Te örültél a Fiaddal való találkozásoknak!

            Jézus, végy le rólam minden terhet és minden meg terhelést, hogy ez a mise örömöm forrása legyen, mert Veled találkoztam! Köszönöm Jézus, hogy Te is szeretnél találkozni velem!

            Jézusom, bocsásd meg, hogy mise közben oly sokszor egyáltalán nem gondoltam Rád, lévén megterhelve más találkozásokkal és dolgokkal! Ezért a Veled való találkozás örömtelen volt. Néha azt sem tudtam, miért jövök, Te pedig ugyanazzal a szeretettel mutatkoztál az oltáron.

            Bocsáss meg és tehermentesíts, hogy ez a mise valóban találkozás legyen Veled!

            Jézus, kérlek a papért is, aki most bemutatja a szentmisét. Hogy szíve kész legyen mindenkinek megbocsátani! Szabadítsd meg szívét minden problémától, felkészítve a találkozásra Veled és az áldozatra. Segítsd, hogy győzedelmeskedjék a megszokás és rutin felett, add, hogy minden mise találkozás legyen számára, melyből élni tud, és amelyből mások is gyümölcsöket nyerhetnek. Azokért a papokért imádkozom, akik hétköznapi gondok közepette élnek, és nincs idejük felkészülni a mise alatti találkozásra. Jézus, alakítsd szívüket hasonlatossá Édesanyád szívéhez, és minden szentmisén boldogok lesznek. Adj kegyelmet nékik, hogy Igédet örömmel hirdessék, amit saját szívükkel éltek meg!

            (Imádkozz saját szavaiddal, név szerint említve a papot!)

            Jézus, tudom hányan lehetnénk most e találkozáson Veled. De sokan nem jönnek el többé ezekre a találkozásokra, az anyagi gondok, a hajsza, a Veled való kapcsolat elvesztése miatt. Jézus, megértem azt is, ha elszomorodtál. Te eljössz, áldozatként felajánlod magad ételül és italul, ők pedig távol maradnak, éhesen, szomjasan és fáradtan. Jézus, küldj nékik kegyelmet, hogy meghallják hívásodat, válaszoljanak, és felkészülten eljöjjenek a találkozásra Veled!

            Azokért a gyermekért és fiatalokért kérlek, akikkel szintén találkozni szeretnél. Ők éppúgy szomjúhozzák a találkozásokat, de megszöknek, vagy ha jönnek, nem tudják, mit tegyenek, ezért unatkoznak. Tárd fel az ő szívüket is a találkozások titkára, hogy örvendezzenek!

            Íme, mialatt a Veled való találkozásra készülök, Néked ajánlom barátaimat és ismerőseimet, különösen a betegeket és öregeket, akik többé nem jöhetnek. Jézus, add, hogy találkozzanak Veled azokban, akik voltak szentmisén! Mindannyiukat felajánlom Néked, és az ő nevükben jövök el erre a találkozásra Veled!

            (Említsd meg a betegek nevét!)

            Jézus, a ministránsokért, zenészekért, énekesekért, felolvasókért is kérlek. Szolgáljanak örömmel az oltárnál, örömmel énekeljenek és hirdessék Igédet: szíveink énekben és figyelemben egyesüljenek! Örvendezzen minden, mert Te érkezel, ki örökké áldott vagy! Minden szívet szeretet töltsön el, tűnjék el a bűn és gyűlölet, hogy minden újból felvirágozzék, mert Te szereteteddel értünk áldoztad magad! Ó, add, hogy megértsem az értünk hozott áldozatod titkát, és mélységesen imádjalak minden teremtménnyel és az egész mennyel együtt!

            Jézus, e mise által növekedjék a szeretet családomban, közösségemben, és az egész világon!

            Jézusom, szívemben minden felkészült a Veled való találkozásra. Kérlek, hogy azok is legyenek felkészülve, akik most itt vannak velem. Add, hogy minden lélek az öröm ragyogó fehérségébe legyen öltözve! Tűnjön el minden bűn és annak következménye, hogy számodra is szép legyen a velünklét.

            Jöjj el, Jézusom, várlak! Vágyódom utánad, s vágyódásom utánad mélyebb lett. Köszönöm, hogy eljössz! Nevedben kezdődjék el ez az eucharisztikus áldozat! Amen.

MISE UTÁNI HÁLAADÁS

            Jézus, ezen örömteli eucharisztikus találkozó után ismét a világba küldesz. Áldásod adtad, és nem hagysz magamra. Azt kívánod, hogy békét és szeretetet vigyek, melyeket itt kaptam most Tőled. Íme, Jézus, kész vagyok bizonyságot tenni Rólad. Áldj meg! Áldd meg azokat is, akikkel ma élni és dolgozni fogok!

            Jézus, Te azt mondtad, hogy mi vagyunk a világ világossága. Add, hogy szívemben felgyúljon a fény, és hogy semmilyen vihar, semmilyen szenvedély, se bűn ki ne oltsa!

            Szeretnék a Tőled kapott fénnyel új fényeket gyújtani, hogy az emberi kapcsolatokban ne legyen többé sötétség!

            Jézus, ez alatt a mise alatt úgy mutatkoztál meg nekem, mint ÚT. Segíts, hogy a Te utadat soha ne hagyjam el és egyre biztosabban járjam! Külön kérlek, ha utam keresztúttá válik, türelmem legyen erősebb türelmetlenségemnél, a béke a békétlenségnél, a szeretet a gyűlöletnél!

            Jézus, Te ma az én lépteimet kívánod igénybe venni, hogy a betegek és gyengék barátja és vendége légy. Nos, áldd meg lépteimet, hogy a béke és kiengesztelődés lépteivé válhassanak, léptekké, melyek által ma közelebb kerülsz a magányosokhoz.

            Jézus, tudom, hogy ma az én kezeim által kívánsz működni. Szenteld meg és áldd meg kezeimet, hogy soha ne szennyezze be őket a rossz és soha ne nyújtsák ujjaikat vádaskodva mások ellen!

            Jézus, tekinteteddel figyelmeztettél, együttérzést fejeztél ki és szeretetre szólítottál. Szemeiden át a szeretet és béke, a könyörület és igazságosság sugárzott. Néked szentelem ma szemeimet. Áldd meg tekintetemet, hogy soha ne homályosítsa el az önzés és a gőg bűne! Ne engedd, hogy szemeimből gyűlölet és bosszú lövelljen!

            Jézus, szíved minden emberért dobogott és melegséget vitt mindenkinek. Tedd szívemet hasonlóvá a Tiédhez, hogy szívemen keresztül a szeretet melege lépjen családom körébe, és jusson el azokhoz, akikkel együtt élek! Szívem által látogasd meg, Jézus, a betegeket is, hogy érezzék szeretetedet! Alakítsd szívemet a Tiédhez hasonlóvá, hogy megértőbb legyen mindenki iránt!

            Mária, Te vagy az én Anyám. Ezen Fiaddal való szentségi találkozás után Veled kívánok elindulni az életbe. Nyerj számomra kegyelmet, hogy a szeretetről tudjak bizonyságot tenni és úgy tudjam közvetíteni, ahogy Te szólítottál fel erre:

            ,,Drága gyermekeim! Ma felszólítalak benneteket, határozzátok el magatokat, kívánjátok-e élni az üzeneteket, melyeket adok. Szeretném, ha tevékenyen élnétek és továbbítanátok üzeneteimet. Végülis azt akarom, drága gyermekeim, hogy mindannyian Jézus visszfényévé váljatok, mely világítani fog e sötétségben botorkáló, hitetlen világnak. Azt akarom, hogy mindenkinek a világossága legyetek és a világosságról tegyetek tanúságot. Drága gyermekeim, nem a sötétségre vagytok hivatottak, hanem a fényre. Ezért életetek legyen – világosság! Köszönöm, hogy válaszoltatok szólításomra!” (1986. júl. 5.)

            Mária, kívánságod parancs számomra. Köszönöm megígért segítségedet és a bizalmat, hogy küldesz másokhoz. Teljesedjék bennem és általam az Atya akarata!

IMÁK GYÓGYULÁSÉRT

            (Medjugorjében az esti misét követően végzik másutt a szükségleteknek megfelelően.)

            Jézus, a betegekért és bűnösökért jöttél. Ezért fordulok most Hozzád, kérlek gyógyítsd meg testemet és lelkemet. Jól tudod Jézus, hogy a bűn tépi és szaggatja az egész emberi lényt, hogy tönkreteszi az emberek közötti viszonyokat és a Veled való kapcsolatot. De előtted nem létezik semmiféle bűn, sem bármilyen betegség, amit nem űzhetnél el mindenható szavaddal…

            Mária, meghívtál, hogy imádkozzam gyógyulásért. Íme, meg akarom most tenni. Ezért arra kérlek, kísérd hiteddel imámat! Imádkozz velem, hogy méltó legyek elnyerni a kegyelmet saját magam, a betegek és rokkantak számára!

  1. JÖJJ, URAM!

            „Bárkába szállt s tanítványai követték. Egyszerre csak nagy vihar támadt a tavon, úgyhogy a hullámok elborították a bárkát.

            Ő aludt. Fölkeltették és kérték: „Uram, ments meg minket, elveszünk!” Jézus szemükre vetette: „Mit féltek, kishitűek?” Aztán fölkelt, parancsolt a szélvésznek és a víznek, s nagy nyugalom támadt. Az emberek csodálkozva kérdezgették: „Ki lehet ez, hogy még a szélvész és a víz is engedelmeskedik neki?” (Mt. 8, 23-27.)

            Jézusom, beléptél az élet viharaiba. Minden ember bárkájába beszálltál. Jelen vagy, mert a neved EMMANUEL, vagyis, „velünk az Isten”, „értünk az Isten!” Ezért kérlek most, jöjj el életembe! Az én életem csónakja is himbálózik. Lépj be nyugtalanságaimba és gondjaimba! Lépj tudatomba és tudatalattimba! Térj be Jézus lényem mélységeibe! Veszélyben vagyok! Kelj fel és parancsolj viharomnak, hogy csendesedjék le, rendeld el az engem körülölelő halálos hullámoknak, ne fenyegessenek! Csak egy szót szólj, hogy megnyugodjék szívem, és képes legyen meghallani Igédet, az isteni Szót! (Maradj csendben!)

            Szállj be Jézus családom és az egész világ csónakjába is! Könyörgéseink ébresszenek fel Téged! Terjeszd ki kezed, hogy szélcsend legyen! Jöjj el, Uram, Jézus, jöjj el! Jöjj oda, ahol a legsebzettebb vagyok…

            Jöjj el Jézus az életnek azon bárkáiba, melyek rossz szokásokhoz, alkoholizmushoz, kábítószerekhez, testi örömökhöz vannak kötve és nem tudnak haladni! Jézus, csendesítsd le a viharokat! Add, hogy mindenki meghallja békét hozó hangodat!

  1. ELHATÁROZÁS

            Jézusom, Te az én életem csónakjában vagy. Te vagy az én Istenem. Imádlak, áldalak, dicsőítelek Téged, mert egyedül Te vagy szent, egyedül Te vagy az Úr. Hiszek Benned és bizalommal bocsátok rendelkezésedre mindent. Elkötelezem magam, hogy szeretetedben és irgalmadban élek. Veled és Édesanyáddal vallom: Egészségben és betegségben, sikerben és sikertelenségben, örömben és bánatban, életben és halálban, a jelenben és az örökkévalóságban rajtam a Te akaratod teljesüljön!

            Jézusom, kedvetlen voltam a jóra, saját akaratom szerint éltem, s így megsebesültem. Gyógyíts ki hitetlenségemből és az akkor keletkezett ellenállásaimból, amikor nem értettem meg az Atya akaratát!

            Mária, könyörögj irgalomért, hogy döntésem végleges legyen! Segíts, hogy soha ne bizonytalankodjam, hanem mindig hű maradjak! (Csend.)

  1. ELUTASÍTÁS

            Jézus, elutasítok minden bűnt. Elutasítom a Sátánt, minden csábítását, hazugságait és ígéreteit. Elutasítok minden bálványt és bálványimádást. Minden meg nem bocsátást és gyűlöletet, minden önző és felelőtlen életet. Megtagadok minden vágyat, melyek feledtették velem az Atya akaratát. Ellene mondok minden lelki betegségnek és hanyagságnak, hogy Te, Jézusom, betérhess lényembe.

            Mária, Anyám, segíts, hogy egész életemben a Sátán fejét vehessem!

  1. IMÁDSÁG SZERETETÉRT

            „Hallottátok a parancsot: Szeresd embertársadat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért.” (Mt. 5, 43-44.)

            Jézus, szeretetre hívtál… Beismerem, hogy szeretetem igen gyenge. Gyógyíts meg a szeretetlenség sebeitől és minden bűntől, melyek megakadályoznak, hogy Téged mindenek fölött szeresselek ó, én Istenem! Gyógyítsd meg szívemet a fájdalmas örökségtől, amit a világ, és szüleim bűnei következtében hoztam magammal e világra! Gyógyítsd meg lelkemet a benne gyermek és ifjúkorom óta felgyülemlett terhektől!

            A gyógyítás kegyelmétől meggyújtott szeretet tüze távolítson el tőlem minden sötétséget és olvassza fel a rossz jegét! Tedd képessé arra szeretetemet, hogy teljes szívemből szeressem az embereket, még azokat is, akik megbántottak! Túl gyakran éreztem Jézus, szeretetem gyengeségét, amikor a sértéseket kellett volna megbocsátanom. Bocsásd meg az irigységet és a féltékenységet, melyekkel terhessé tettem a magam és mások életét!

            Gyógyítsd meg a hitemet Benned! A bizalom kegyelme szüntessen meg minden bizalmatlanságot és a félelem minden forrását! Gyógyíts ki a beszédemben, gondolkodásomban és tetteimben megnyilvánuló Istentagadásokból.

            Jézusom, gyógyítsd meg a szeretetet családomban, hogy olyan legyen, mint a Te családodban volt! Gyógyítsd meg a házastársak, gyermekek és szülők, a betegek és egészségesek közti szeretetet…

            Jézus, gyógyítsd meg minden ember szeretetét szerte a világon!

            (Csendben imádkozz a szeretet kegyelméért, azokért, akiket nem szeretsz, vagy akiknek nem bocsátottál meg!)

  1. IMA LELKI GYÓGYULÁSÉRT

            Jézusom! Most hálát adok Néked lelkemért is!

            Lelkemben a bűn minden következménye tükröződik. Ezért gyakran vagyok ideges és robbanékony. Nem ritkán türelmetlen és bosszúálló vagyok. Lelkemben rossz szokások halmozódtak fel, sérülések és sebek maradtak, melyek megnehezítik szeretetemet mások felé. Felgyülemlett tapasztalataim következtében gyakran bizalmatlan vagyok.

            Jézus, tisztítsd meg bensőmet! Fényeddel hatolj tudatalattimba, hogy soha ne legyen benne úrrá a sötétség! Kegyelmed erejével érintsd meg lelkem azon rétegeit is, melyekben anyagi függőségek rakódtak le, s ezek miatt lettem sokszor bizalmatlanná, és félelmeim is ezekből erednek. Tisztíts meg, hogy szellemem nyitottabb legyen Feléd!

            Gyógyíts ki a bizalmatlanságból Irántad és Igéd iránt!

            Jézusom, könyörögve kérlek, gyógyíts ki minden sokkból és traumából, amiket sikertelenségek és meg nem valósult vágyak okoztak! Gyógyíts ki minden belső sötétségből, és gyógyítsd meg a tudatalattim mélyén lévő sebeket! Add, hogy tudatalattim megtalálja békéjét Benned!

            Most a lelkileg beteg és megterhelt emberekért kérlek. Szabadítsd meg őket terheiktől és tisztítsd meg sebeiket, amelyekből a lelki betegségek fejlődnek ki! Óvd a lelkileg súlyosan megterhelt gyermekeket! Gyógyítsd meg az emberek benső meghasonlásait, depresszióit, félelmeit, minden neurózist és pszichés állapotot!

            Gyógyítsd meg azokat, akik lelki beteggé lettek a családban átélt sikertelenségek miatt, vagy a tanulmányaik és munkájuk során tapasztalt sikertelenségek következtében! Hárítsd el tőlük az öngyilkosság gondolatát, és szabadítsd meg őket minden komor gondolattól! Jézusom, Ura lelkünknek! Gyógyítsd meg azokat, akik sötét praktikákra adták fejüket! Szabadítsd meg őket a mágia és kuruzslás következményeitől! Adj minden léleknek békét és derűt!

  1. IMA TESTI GYÓGYLÁSÉRT

            ,,Amikor beesteledett, sok ördögtől megszállt embert vittek hozzá. Szavával kiűzte a gonosz lelkeket, és mind meggyógyította a betegeket. Így beteljesedett Izajás jövendölése:

            „Magára vállalta bajainkat és hordozta betegségeinket.” (Mt. 8,16-17.)

            Jézus, gyógyítsd meg testemet! Itt vagyok Előtted fizikai fájdalmaimmal, és a szervezetemet fenyegető veszélyekkel. Gyógyítsd meg a jelenleg szervezetemet kínzó betegségeket!

            (Említsd meg betegségeidet!)

            Ha a Te akaratod az, hogy cipeljem a betegség keresztjét, akkor elfogadom azt, és kegyelmedért könyörgök, hogy szeretettel hordozzam. Jézusom, most családom és rokonságom gyógyulásáért kérlek!

            (Említsd meg neveiket!)

            Jézus, ha az Atya akarata az, hogy tűrjenek, adj nékik erőt keresztjeik szeretettel történő hordozásához!

            Gyógyítsd meg a világ valamennyi betegét! Óvd meg az emberiséget a járványoktól és a gyógyíthatatlan betegségektől! Jézus, egyszóval gyógyítsd meg minden betegségünket, mert azért jöttél, hogy magadra vedd azokat, és hogy megments minket!

            Mennyei Atyám, köszönöm, hogy megteremtettél, és Fiad által megváltottál. Köszönöm, hogy most Általa, testben és lélekben meggyógyítasz. A béke, szeretet, kiengesztelődés és bizalom áldása áradjon rám, családomra, az Egyházra és az egész világra!

            Mária, a mi Édesanyánk nyerje el számunkra atyai jóságodtól mindazt, amire testünknek és lelkünknek szüksége van. Így legyen! Amen!

AMIKOR HAZATÉRSZ

            Kedves Istenkereső zarándok! Amikor Medjugorjébe jössz, meg vagy hívva imádkozni a templomba, mise hallgatásra, gyónni, szentségimádásra, Jézus előtt az Oltáriszentségben, majd imádkozni a Krizevacon (az a hegy, mely Krisztus kínszenvedésére és halálára emlékeztet bennünket, egyúttal a saját szenvedéseinkre és keresztjeinkre is), és a Podbrdon, a Jelenések hegyén. Hiszem, hogy ezt megtetted, megújult a hited, szereteted és reményed, s meggyőződtél arról, Isten milyen közel van hozzád. Ez utazásod indítéka Medjugorjébe.

            Valóban, itt közel van Isten mindazokhoz, akik keresik. Erőt ad ahhoz, hogy Néki szenteljük magunkat. Isten itt a BÉKE forrását fakasztotta a Béke Királynője által.

            Meggyőződésem, hogy ösztönösen kérdés támad benned is, amit egyébként sok zarándok tesz fel: Itt minden szép! Itt minden könnyű! Mindenki imádkozik és keresi Istent. De otthon? Mit tehetek ott, hogy békém növekedjék, szeretetem fejlődjön, bizalom foglalja el a bizalmatlanság helyét, a kiengesztelődés szelleme legyen erősebb a széthúzásénál?! A kérdés határozottan fontos.

            Medjugorje az a zarándokok számára, ami a Tábor hegy volt a tanítványoknak: hogy meggyőződjenek arról, igenis lehetséges élni a szeretetet, és megtapasztalni Isten dicsőségét, de azután haza kell térnie mindenkinek a maga Jeruzsálemébe, hétköznapjaiba, a munkához, tanuláshoz, olyan emberek közé, akiknek nincs azonos meggyőződésük.

            Igen, haza kell térni!

            Megjugorjében igen hosszan imádkoztál. Nem esett nehezedre, hogy felkapaszkodj a Krizevacra, függetlenül az időjárástól. Találtál időt a Jelenések hegyére is, és boldog voltál.

            Most felejtsd el Medjugorjét, mint plébánia közösséget, és térj haza magaddal víve a medjugorjei helyeket és eseményeket!

            Egyet tudunk csak: otthon is van Krizevacod, kereszted és szenvedésed. Várnak rád, de ne félj! A medjugorjei Krizevac egyáltalán nem könnyebb a Téged otthon váró keresztútnál. Mégis sokak számára érthetőbbé és elfogadhatóbbá lett, amióta Isten akaratából a kisebb hegy, a Jelenések hegye, Mária által az Istennel való intenzív találkozások színhelye lett.

            Ezért, ha a te Krizevacod otthon is áll és vár rád, gyakran olyan szenvedésekből és bajokból megépítve, amelyekért személyesen nem vagy felelős és hibás sem vagy, építs hozzá egy kisebb hegyet, a te Jelenés-hegyedet, saját Tábor-hegyedet! Akkor a Krizevac is új színezetet nyer, új béke és új reménység burkolja be. Lakásod, vagy házad egyik sarkában építsd fel a Jelenések hegyét! Legyen ott egy kisebb kereszt, gyertya, a Szentírás, rózsafüzér és térdeplő. Itt érted majd meg saját Kálváriádat, utadat és alkonyodat.

            A Jelenések hegyével együtt a Krizevac a feltámadás helyévé válik, mert egyetlen Kálvária sincs azért, hogy téged tönkretegyen, hanem, hogy segítsen eljutnod a megváltásra.

            Jegyezd meg jól! A Szűzanya komolyan vette Krisztus szavait. Ő veled megy a te Krizevacodra, a te Kálváriádra, ahogyan azt mondta is:

            „Drága gyermekeim! Ma is hálát adok az Úrnak mindenért, amit tesz számomra, különösen eme adományért, hogy veletek lehetek ma is. Drága gyermekeim, ezek azok a napok, amikor az Atya különös kegyelmet oszt mindenkinek, aki feltárja szívét. Én megáldalak titeket, és azt kívánom, hogy ti is, drága gyermekeim, ismerjétek fel a kegyelmet és bocsássátok magatokat Isten rendelkezésére, hogy általatok megdicsőüljön. Szívem aggódva kíséri lépteiteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!” (1986. dec. 25.)

            Ez az üzenet nemcsak azokra vonatkozik, akik Medjugorjében vannak, és nemcsak a látnokoknak szól.

            Térj haza örökre megáldva Őáltala, aki mindörökké áldott!

            Építs fel egy oltárt, ahol minden nap felajánlod keresztjeidet és szenvedéseidet, keserűségeidet és bánataidat, a reményt és az örömet, a szeretetet és a hitet! Így lesz saját templomod, saját Krizevacod és Podbrdo-d. Így lesz az Isten veled, és Mária gondoskodása kíséri lépteidet!

            Menj békével! Vigyél békét és áldást mindenkinek!

(Vége)

Létrehozva 2019. november 17.