Imánk: Szent Mihály ima

alt

Katolikus Egyházunk ma is megkívánja tőlünk, hogy a szentmise ordináriumát, a válaszokat, valamint az alapvető imádságokat az Egyház anyanyelvén, latinul is ismerjük és imádkozzuk. Ennek jegyében a Tengernek Csillaga folyóirat 2010. szeptembertől új sorozatot indított, melyben ismertetik az alapvető imádságainkat és azok latin szövegét. Most a Szent Mihály ima kerül sorra.

 

Sancte Míchaël Archángele,

defénde nos in prǽlio,

contra nequítiam et insídias diáboli esto præsídium:

Imperet illi Deus, súpplices deprecámur,

tuque, Princeps milítiæ cæléstis, sátanam aliósque spíritus malígnos, qui ad perditiónem animárum pervagántur in mundo,

divína virtút

in inférnum detrúde. Amen.

(XIII. Leó pápa)


Szent Mihály arkangyal,

védelmezz minket harcainkban,

a Sátán gonoszsága és cselvetése ellen légy oltalmunk.

Parancsoljon neki az Isten, esedezve kérjük,

te pedig, az égi seregek Vezére,

a Sátánt és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére

körüljárnak a világon,

Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére.

Amen.


Invokáció Szent Mihály arkangyalhoz

XIII. Leó pápa életének van egy kevéssé vagy éppen alig ismert eseménye, amely legtöbbször még a pápa életrajzaiból is kimarad, holott a leghitelesebb források állhatnak a történetírók rendelkezésére. Ez a különleges tör-ténés a Szent Mihály arkangyalhoz szóló segítségkérés megszületése.

Török József egyháztörténész professzor atya a következőképpen ír az ima történetéről: XIII. Leó 1884. október 13-án a Vatikán egyik kápolnájában szentmisét mutatott be, amelyen közvetlen munkatársai is részt vettek. Már távozni készült, amikor hirtelen megállt az oltár lépcsője előtt. Nagyjából tíz percig úgy látták a szemtanúk, mintha a pápa önkívületbe esett volna, kővé dermedten, teljesen mozdulatlanul maradt, arcának színe hamuszürkévé változott. Miután XIII. Leó fölocsúdott ebből a sajátos állapotból, környezete rémülten kérdező tekintetére ügyet sem vetve, a szólni nem merő jelenlevőknek semmit nem mondott, hanem gyors léptekkel dolgozószobájába sietett. Ott íróasztalhoz ülve, késlekedés nélkül megfogalmazta azt a híres, Szent Mihály arkangyalhoz intézett imádságot, amelyet 1970-ig minden szentmise végén, minden pap térden állva elimádkozott, a hívek pedig buzgón bekapcsolódtak a könyörgésbe.

Amikor a pápát bizalmasai a történtekről kérdezték, mi volt dermedtségének oka, mitől rémült meg, az egyébként közlékeny pápa nagyon szűkszavúnak bizonyult, mintha még környezetét sem akarta volna nyugtalanítani az általa tapasztaltakkal. Annyit azonban elárult – és ezt a pápa titkára, Rinaldo Angeli azonnal írásban rögzítette –, hogy látomása volt: a pokol seregei az Örök Város, Róma körül gyülekeztek, hogy azt elpusztítsák. Két hang párbeszédét hallotta. Az egyik hang jóságos, szelíd volt, mint az Üdvözítőé, a másik pedig gonoszsággal telített. A szóváltást a sátánian gonosz hang kezdte: „Képes vagyok Egyházadat elpusztítani!” A párbeszédet a pápa hallotta, ám a folytatást még munkatársaival sem közölte részletekbe menően, csak annyit mondott, hogy a következő száz esztendő alatt a Sátán és a gonosz lelkek támadásai rendkívüli módon fölerősödnek. A titkárainak meg kellett elégedniük a pápa óhajának továbbadásával a Rítuskongregáción keresztül. A pápa ezen kívül írt egy új exorcizmust (ördögűző imádságot) is, amely a Római Rituáléba bekerült; és a Péter-utód azt kérte a világegyház püspökeitől és papjaitól, hogy ezt gyakran imádkozzák. Környezetének tanúsága szerint ebben ő maga járt elöl jó példával.

A Leó pápától származó invokációnak (segítségkérésnek) alapvetően tehát két változatát kell megkülönböztetni: a par excellence Szent Mihály- imát, és egy sátán elleni exorcizmust, amelynek szintén része egy hosszabb Szent Mihály-imádság. Az előbbi Leó-féle ima kezdete Sancte Míchael Archángele, az utóbbié Princeps gloriosíssime cæléstis milítiæ.

A rövidebb imádságot 1886-ban írta elő XIII. Leó pápa, mégpedig azon könyörgések után, amelyeket a Szent Rítuskongregáció 1884 január 6-i határozata (Acta Sanctae Sedis 16 [1883/84] 239—240) szerint minden ének nélküli mise (missa sine cantu) végén, térden állva kellett elmondani. Ezek a következők voltak: három Ave María, egy Salve Regína az Ora pro nobis verzikulussal, majd a Deus refúgium nostrum et virtus kezdetű imádság. Ezekhez járult tehát 1886-ban a rövidebb Szent Mihály-ima, amelyet 1904-től kezdve X. Pius pápa engedélye alapján a Cor Iesu sacratíssimum miserére nobis verzikulus hármas elmondása zárt le.

Az invokációban szereplő nequitiam et insidias szavakkal a Szentatya egészen pontosan azt kéri Szent Mihály arkangyaltól, hogy a sátánnak a gonoszsága és cselvetései ellen legyen a mi oltalmunk. Angyali segítségre tehát szükségünk van már a kísértést megelőzően is. Ezért azt kell kérnünk a mennyei sereg fejedelmétől, hogy még mielőtt a sátán lecsapna reánk, még mielőtt kísértésbe esnénk, már annak a szándékától is védelmezzen minket, ami gonoszság, és vigyázzon reánk már akkor, amikor a Hazugság Atyja kelepcét vetni készül a mi vesztünkre.

E hagyományosan Leó-imáknak nevezett könyörgések mondását XIII. Leó az Egyházat, a pápaságot és a pápai államot ért támadások miatt rendelte el, mintegy paraliturgikus gyakorlatként, a szentmisén kívül. Innen érthető, hogy a szövegük miért változhatott ilyen gyorsan és miért nem került be a hivatalos liturgikus könyvekbe (elsősorban a misszáléba). A Szent Mihály-imádságnak további problémája, hogy szövegét a Szentszék 1886-ban nem nyilvános úton, hanem valószínűleg csak a püspökökhöz intézett levélben tette közzé. Ennek tartalmát egy ír egyházi folyóiratból lehet megismerni (The Irish ecclesiastical record, 3rd series 7 [1886] 1050), ahol a szóban forgó imát az invocatio, vagyis „segítségül hívás” megjelölés vezeti be. Ez teológiailag helyesebb is, hiszen imádkozni szigorú értelemben egyedül Istenhez lehet, az angyaloktól „csak” segítséget és közbenjárást kérhetünk.

Mivel ezt a Szent Mihály-invokációt a Leó-imák többi részével együtt XIII. Leó pápa háromszáz napi búcsúval látta el, a szöveg bekerült a búcsúk hivatalos gyűjteményébe (Raccolta, majd Enchiridion indulgentiarum), amelynek 1952-es kiadása a 326. oldalon, a 447. pontban hozza a mérvadónak tekinthető latin szöveget. Az invokáció magyar nyelvű változatát az Éneklő Egyház 1158. oldaláról vesszük.

Forrás: Tengernek Csillaga, 2011/3. szám

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.