Jézus a rózsafüzérben

alt

Örvendetes titkok

Első titok: Angyali üdvözlet; a megtestesült Ige

Isten leszáll az égből egy szűz méhébe és gyenge, halandó testünkbe öltözik; ez az a titok, amelyet Gábor főangyal hírül hoz Máriának. (Luk 1.) Felfoghatatlan és kimondhatatlan titok, melyre több, mint négyezer év óta vártak, melyet a Teremtő az örökkévalóságtól fogva készített elő.

Nézzük magának Istennek kebelében ezt az előkészítést. Mielőtt a világokat teremtette volna, Isten tudta, hogy mi lesz. A mű, amelyet kigondolt, minden csodálatos és megható fordulatával együtt lejátszódik szemei előtt. Látja belépni a bűnt; elhatározza, hogy a bűnt büntetés követi. De az Ige közbelép és felajánlja az Atyának, hogy imádandó személyében átveszi az isteni igazságosság megtorló ostorcsapásait; a bűnt a megbántott felséggel egyenlő áldozat teszi jóvá, a bűn bocsánatot nyer. Hogy összekapcsolja magában az igazságosságot és irgalmat, az Igének, az isteni család tagjának a bűnösök családtagjává kell lennie és végtelen érdemeit át kell ömlesztenie a bűnös természetbe, amelyet meg akar váltani; erre a célra Ádám egyik leányának szűzi méhében a Szentlélek titokzatos és szent működése kialakítja a szent emberséget, amelyet Isten gonoszságaink miatt halálra sebez és összetör. (Luk 1,35) Ez a Szentháromság csodálatos és irgalmas terve. Imádjuk mély hódolattal.

Ütött a teljesedés órája. Mária kimondta a világ teremtésénél dicsőségesebb új teremtés „legyen” szavát; és az Ige testté lett. (Ján 1,14) Az Ige, Isten valóságos Fia, mindenben egyenlő Atyjával, az eredetinek ragyogó tükröződése, élő képmása, az isteni lényeg személyes visszfénye, testet vett magára. Testet! Keresztül megy az angyalok karain anélkül, hogy tiszta természetüknél megállana; a mi lelkünket kapcsolja magához gyenge, törékeny társával, a testtel együtt; legalul ragadja meg a világot, hogy minden teremtményt istenségéhez csatoljon; leszállt a mélység fenekére; mert nem az üdvözültek szenvedésre képtelen, halhatatlan testét akarja felvenni, hanem a bűnösök nyomorúságos testét. Ha szentsége visszautasítja a bűn szennyének érintését, segíteni kész irgalma magára veszi a bűnért való felelősséget; úgy áll oda Atyjának szeme elé, mint az élő bűn. (1Kor 5,21) Oh, nagy apostol, jól mondod: Kiüresítette magát. (Fil 2,7) Mintegy semmivé tette magát.

Ebben a kiürítésben minden csupa jóság; mi semmit sem tettünk, hogy ezt a jóságot megérdemeljük. A jámbor lelkek ritka vágyai elmerültek a gonoszság hullámaiban. A romló és beszennyezett világ az isteni irgalom hosszú várakozása után halálra méltóbbnak látszik, mint kezdetben; de tévedéseink és bűneink nem merítették ki a fáradhatatlan szeretetet, amely nyomunkban jár; az Ige kiürítette magát.

Mély meglepődés, hálás és szeretetteljes csodálkozás legyenek lelkünk érzelmei ezzel a titokkal szemben. Amily mélyre szállott le az istenség, épp oly mély nagyságunk kezdete. Miután imádtuk Istennek a megsemmisülésig megalázkodott Fiát, nézzük, mikké lettünk a megtestesülés által: Isten fiá- nak testvéreivé!… Semmi sem igazibb ennél a tisztességnél; mert a megtestesült Ige, akit Mária Jézusnak nevez, emberi természetünkbe öltözött és szentséges ereiben ugyanazon forrásból merített vér folyik, ahonnét a mienk is származott. Mikor a test által földi atyánkat adjuk neki, Ő a természetfeletti egyesülés által mennyei Atyját adja nekünk. Mi, a haragnak fiai, általa az áldás fiaivá lettünk: mi, akik kétszeres halálra ítéltettünk, tőle a feltámadást és életet nyerjük; mi, kiket az első napok átka kárhozatra szánt, Vele a boldogság és dicsőség örökségére hivattunk, ami már teremtésünk pillanatában igértetett nekünk. Kegyvesztett lelkünk felemelkedik a megigazulásban, a szenvedés által megalázott testünk örvendve várja a halhatatlanságot. Jézussal, Jézus által, Jézusban megtisztulnak, átalakulnak, megdicsőülnek gondolataink, vágyaink, cselekedeteink. Teljesedik végre természetünk kívánsága, amely kezdettől fogva úgyis rabja a végtelen után való titokzatos vágy kínjának; isteni lények vagyunk. Minő tisztesség! És mily sokra kell tartanunk magunkat! „Oh, ember! Ismerd meg méltóságodat és az isteni természet részesévé válván, ne süllyedj le előbbi természeted silányságába.” (Szent Leó I. beszéde Urunk születéséről.) (Miatyánk stb.)

Második titok: Látogatás szent Erzsébetnél; Jézus első ajándéka

Tekintsünk be a názáreti kis hajlékba. Lakói sürgölődnek, sietve útra készü- lődnek. Mily szándékkal? Mária, aki eddig oly alázatos és zárkózott volt, most talán siet közhírré tenni a házában és méhében történt csodát? Nem. Isten kegyelmével eltelve és a Szentlélektől megtermékenyítve, hűségesen megőrzi a királyok Királyának titkát. (Tób 12,7) De belső szózat mondja neki: Menj! Jézus akarja igazolni nevét, teljesíteni megváltói küldetését, lerontani a bűn uralmát a lelkekben, irgalmasnak és jótevőnek akar mutatkozni. Amint később Szent Péter apostol mondta róla: „Körüljárt, jót cselekedvén.” (ApCsel 10,38) Már születése előtt megérdemli e bizonyságot. Elrejtve a szemek elől, hallgatagon és bezárkózva megy magát kinyilatkoztatni és megszólaltatni a mindenható jóságát, meglátogatván előhírnökét.

Miért nem hívja őt magához? A szolgának kell urához mennie, a betegnek az orvoshoz, a szegénynek a gazdaghoz, akitől alamizsnát vár. Ámde a szeretet megfordítja a szerepeket; a Királyok Királya, a mennyei orvos, a kegyelem adományozója megelőzi a teremtménynek minden lépését. Mivel még nem mehet, viteti magát.

„Lássátok” – mondja Szent Ambrus – „az alábbvalónak szüksége van segítségre, a fellebbvaló jön hozzá, hogy segítsen rajta: Mária Erzsébethez, Krisztus Jánoshoz. Az anyák csodálatraméltó találkozása isteni jótéteményekre szolgál alkalmul. Erzsébet hallja Mária szavát, János érzi Megváltója kegyelmét.” Ugyanabban a pillanatban a természet szigorú törvényei, amelyek a gyermeket titokzatos nyugalomban tartják, engednek a természet Alkotója kényszerítésének. „Még nem született meg, megmozdulásával beszél… Még nem lépett ki az életbe és Istent hirdeti; még nem látta meg a napvilágot és az örök napot jelzi; rab még anyja méhében és már teljesíti az előhírnök hivatását és mindenkinek mondja: „Íme az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit.” (Aranyszájú Szent János)

Töltsön el bennünket csodálattal az előhírnöknek a kegyelem indításával szemben megnyilvánuló gyors és teljes engedelmessége, amely őt megtisz-ította a bűntől, megvilágította lelkét, meghívta Isten szolgálatára és tekintsük úgy a látogatás titkát, mint az isteni jóság előzékenységének példaadá- sát, hogy miképpen viselkedjünk oly körülmények közt, mikor Isten minket látogat meg.

Nagyon hamar elteltek az Úr földi tartózkodásának napjai, amikor az emberek láthatták, érinthették, nyájas vonásait szemlélhették, szavait hall- hatták, tetteit csodálhatták, részvéttel lehettek szenvedései iránt, ígéreteivel vigasztalódhattak. Jézus újból elrejtőzött,  sokkal mélyebben, mint ahogy anyja méhében volt. Elrejtőzött, de nem távozott megközelíthetetlen messzeségbe. „Gyönyörűsége az emberek fiaival lenni.” (Péld 8,31)

Oltárszekrényeinkben lakik, jobban megkötve és mozdulatlanabbul, mint a gyermek az élő szentélyben, ahol élni kezd. Magához hívja papjait és tisztelettel kezeikben hordoztatja magát, hogy meglátogassa és jelenlétével megszentelje lelkeinket. Sőt azt kell mondanom, hogy éjjel-nappal szívünk ajtaja előtt tartózkodik; kopogtat és bebocsátást kér. (Jel 3,20) Minden egyes kegyelem, amelyet kapunk, legyen bár szemrehányás, vagy megvilágosítás, jó tanács, bátorítás, vagy ösztönzés a jóra, Jézusnak egy-egy látogatása.

Óh, édes Megváltónk! Hogyan tudunk hálát adni ily nagy megtiszteltetésért és jótéteményekért? Szentségi látogatásod által lelkünk jegyesének lakásává lesz szívünk, amelynek össze kellene hívnia fogadásodra legszentebb érzelmeit és legtökéletesebb erényeit; áldott kezed érintése alatt, mint tanulékony hárfának, vigadnia és énekelnie kellene, amint repesett és énekelt előhírnököd lelke! Sajnos, nem így történik! Legtöbbször hidegséggel, közönnyel, ingadozással, visszautasítással felelünk irgalmas előzékenységedre. Mily szégyen!

Látod, Urunk, hogy szégyen és bánat járja át szívünket. Bocsásd meg jóságod kárba veszett látogatásait és ne engedd ezentúl, hogy hozzánk jöveteled ránk nézve hiábavaló legyen. Erősítsd meg hitünket, hogy mindenkor szeretettel imádhassuk jelenlétedet, amelyet az ostya leple eltakar szemünk elől. Tedd lelkünket gyengéden érzékennyé a kegyelem érintése iránt. Minden vett benyomás változzék át azonnal erénnyé. Adományaid gyors és gazdag kisarjadása ragadja mindazokat, akik lelki átalakulásunkat látják, arra a dicső tanúságtételre: „Uram, meglátogattad, földedet elárasztottad mennyei harmatoddal.” (64. zsoltár) (Miatyánk, stb.)

Harmadik titok: Urunk születése; a gyermek Jézus

Örvendező és fenséges énektől visszhangzik a levegő: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek.” (Luk 2,14) Az angyalok hirdetik a világnak a jó újságot: „Megszületett ma a Megváltó.”

Mondjátok, mennyei lelkek, hol találom meg a régóta óhajtott és várt Megváltót? – „Dávid városában.” (Lk 2,10-11) – Betlehem! Nagyon kicsiny város ily nagy királynak! De hát kétségen kívül valamelyik ősi, gazdag palo- tára, a júdeai királyok vagyonának végső maradékára vár a dicsőség, hogy Isten fiát befogadja? – Nem, oh keresztény; szegénysége még a szállókban sem kapott helyet. Az emberek elutasították, szállást nem adtak neki s elszomorodott anyja kénytelen volt az állatoktól kérni egy sarkot istállójukban.

Erről a jelről ismeritek meg: gyermeket találtok pólyába takarva, jászolba fektetve.” (Luk 2,12) Mily különös változás, oh nagy Isten, megjelenésedben! Régente, mikor megjelentél atyáinknak az ószövetség idején, mindig nagyszerű és félelmet keltő alakban tetted és gyakran lehetett hallani, hogy akiket megjelenéseddel kitüntettél, rémülettől borzadva kiáltottak fel: „Meg kell halnunk, mert láttuk az Istent.” (Bír 13,24) Ma egy csecsemő alakjában jelensz meg előttünk. – „Gyermeket találtok.” Bájosságával vonz, gyengeségével meghat a csecsemő. Félénk sírása, édes mosolya, csendes szunnyadása ellágyítja a szívet. Mi bájosabb, mi szeretetreméltóbb, mint a kisded? – És íme, itt az én Megváltóm! „Gyermeket találtok.”

Még másképp sem hasonlít főúri sarjhoz, akik körül szolgák és udvaroncok sürgölődnek. Arany bölcső, gazdag berendezés távoltartaná tőle a szegény embereket; pedig Jézus azt akarja, hogy mindenki szeretettel és bizalommal közeledjék hozzá. Ez az oka, hogy szegényes pólyába takarva és jászolyba fektetve mutatkozik előttünk: „Pólyába takarva, jászolyba fektetve.”

A jászoly körül megsokasodnak számomra a tanulságok. A gyermek Jézus arra tanít, hogy lábbal tiporjam a hiú dicsőséget, amelyet az emberi gőg oly makacs elszántsággal hajszol. A gyermek Jézus arra tanít, hogy megvessem a veszendő és hazug javakat, amelyek után rohannak vágyaink.

A gyermek Jézus megtanít, hogy nélkülözésekkel és szenvedésekkel ide- jében akadályozzam és fékezzem lázadó testemet, erényeimnek és az azokban való előrehaladásomnak ellenségét.

A  gyermek  Jézus  egyszerűségre,  ártatlanságra,  ismeretlen,  magányos, elrejtett életre hív. Tisztelettel fogadom meghatott szívembe ezeket az oktatásokat, mert a szeretet adja őket.

A szeretet! Ma ez hat meg engem legjobban. Istennek ez a csodálatos szeretete, mely öröktől fogva előkészített a mai napra mindent: a parancsot, mely elszakítja a szent családot a házi tűzhely kényelmétől, az emberek vakságát, amely a Szűzanya méhében rejtőző Istenfiától még a menedékhelyet is megtagadja, karácsony hideg éjszakáját, a betlehemi istállót, a szegényes pólyát, a jászolt! Áldott a szeretet, mely mindezt öröktől fogva előre elkészítette! „Jertek, imádjuk.”

Aki az örök világosság visszfénye, az mint gyermek Jézus, gyenge emberi testbe öltözik: értem égő szeretetből. Tisztátalan szemeim nem viselhetnék el dicsőségének ragyogását; pedig mégis szükségem van arra, hogy közeled-em Istenhez, lássam, halljam, érintsem, átkaroljam, szeressem, mint várakozásom hosszú órái után most már felfogható jelenséget.

Aki minden javak ura, az mint gyermek Jézus, szegénységre kárhoztatja magát: értem égő szeretetből. Szívemnek, amelyet oly könnyen meghódítanak a földi dolgok, meg kell értenie, hogy ezek sokkal kevesebbet érnek, hogy sem az ember hozzájuk köthetné magát, és hogy akik az Üdvözítő példájára leginkább kifosztják magukat e világ javaiból, azok leginkább töltetnek el mennyei javakkal.

Aki örökké és tökéletesen boldog, az mint gyermek Jézus, megkezdi szenvedését: értem égő szeretetből. Kevésbé lázongok majd a fájdalom kemény igája ellen, ha látom, hogy Megváltóm magára vette azt halandó élete első órájától kezdve. „Ki nem szeretné viszont azt, aki ennyire szeretett minket? Oh, Jézusom, hogy szeresselek? Szeretném, ha oly tiszta szívem volna, mint szent anyádnak; de nagyon méltatlan vagyok. Szeretnék egyesülni nevelő atyád alázatos és hódolatteljes érzelmeivel; de nagyon méltatlan vagyok. Szeretnék csatlakozni a pásztorok seregéhez, akiket az angyal hívott és szeretnék részt venni egyszerű tiszteletnyilvánításukban; de nagyon méltatlan vagyok. Szeretnék belépni a királyok nyomán és letenni lábaidhoz szeretetem aranyát, imádásom tömjénét, bűnbánatom mirháját; de nagyon méltatlan vagyok. Imádott Kisded, ne taszíts el magadtól. Engedd, hogy legalább azoknak a szelíd állatoknak szerepét kívánjam, amelyek leheletükkel melegítenek Téged. És, ha bármily csekély is, méltóztassál elfogadni végtelen szereteted viszonzásául szegény szívem alázatos szeretetét. (Miatyánk, stb.)

Negyedik titok: A Boldogságos Szűz Mária tisztulása; Jézus felajánlása.

A legfőbb Uralkodó, a szövetség Angyala eljön templomába, – mondja a próféta, – a jámbor lelkek kívánják, várják, keresik.” (Mal 3) A jámbor lelkek megtöltötték az évszázadokat panaszos hívásaikkal. Ebben a titokban, amelyről elmélkedünk, ketten képviselik őket: egy igazlelkű, istenfélő férfiú, aki Izreael vigasztalását várja, mert a Szentlélek álomlátásban megígérte neki, hogy nem hal meg, míg az Úr Krisztusát meg nem látja; és egy tiszteletreméltó, tisztaszívű özvegyasszony, aki nem annyira az évek, mint inkább szigorú életmódjának súlya alatt görnyedt meg. Simeon karjaira veszi az ég ígéretét és elmondja búcsúénekét: Bocsásd el most már, Uram, bocsásd el szolgádat, mert látták szemeim az Üdvözítőt.” Anna próféta-asszony elragadtatva annak látásától, akihez éjjel-nappal fohászkodott imádságaiban, mindenütt annak dicsőségét hirdeti és szól felőle mindazoknak, kik várják Izrael váltságát. (Luk 2,22 stb.)

Ezek az igaz lelkek ünnepelnek, pedig ott a templomban látszatra semmi sem történik; Mózes rendelése szerint egy szegény csecsemőt hoznak, hogy Istennek bemutassák. De ez a kisded csak az igazi izraeliták által felfogható csodálatos hitvallást teljesít. Látszólag kiváltja magát; valósággal pedig feláldozza magát az ószövetség értéktelen áldozatai helyett. „Égő és bűnáldozatokat nem akartál, sem nem tetszenek neked, amiket a törvény szerint áldozatul bemutatnak; akkor mondanám: Íme eljövök, hogy megcselekedjem, oh, Isten, a te akaratodat.” (Zsid 10,6 stb)

Értsük meg jól ezt a titkot. Az Úr Jézus Krisztus munkái, fáradalmai verejtékezései, megalázásai, gyalázatai, szenvedései, sebei, vére, halála, mind ott állnak Isten előtt a bemutatáskor, felajánlva és elfogadva mind, engesztelő és üdvszerző áldozat valamennyi. Mária részt vesz ebben az áldozatban. A hét fájdalmát okozó tőr előjeleképpen baljós emlékeztetés járja át szívét. (Luk 2,35) Ha még az egész emberiségnek, vagy legalább Isten választott népének használna Jézus áldozata! – De nem; az isteni gyermek ezer ellentmondásba ütközik és azok mellett, akiket áldozatának erejével megmentett, hányan fognak örökre elkárhozni, mert megvetik őt. (Luk 2.34)

Legyünk a megmentettek közül valók; és mivel Jézus felajánlja magát értünk, ajánljuk fel mi is őt Atyjának. Úgyis csak végtelen tökéletessége töltheti ki méltatlanságunk és tehetetlenségünk ürességét. Az ószövetségi áldozatok, amelyeket a papi kezek feltevése által mintegy átjártak szándékaink és hibáink, jelentik bűnös életünket; Isten azokat visszautasította. Minket is épp úgy visszautasítana, ha egyedül mernénk előtte megjelenni; de kedves Fiát nem utasíthatja el.

Íme tehát, fogadd el, Istenem, méltatlan kezeinkből ezt a szent áldozatot, amely odaadja magát nekünk, ezt az eleven köteléket, amely a két természet kapcsolásában a mennyet a földdel egyesíti.

Háromszor szent Felség! Nem tudjuk lényed nagyságához  méltóvá tenni tisztátalan semmiségünk hódolatát; az egész emberiség áldó szavai, a teremtmények egyetemes magasztaló éneke sem elegendők dicsőségedre; de mi imádunk Téged Jézussal, Jézus által és Jézusban.

Határtalan Jóság! Sem hálaadásaink, sem az adományaiddal elhalmozott világ örvendező áradozásai nem teljesen megfelelők jótéteményeidhez mérten; de minden lelki és földi jóért alázattal és szeretettel mondunk Neked köszönetet Jézussal, Jézus által és Jézusban.

Félelmes Igazságosság! Bűnökkel szennyezett életünk feláldozásával sem tudnánk Téged megengesztelni; sőt az egész természet áldozatul hozása sem adná vissza Neked a tiszteletet, amelyet a bűn elvett Tőled; de mi bocsánatért esdünk Jézussal, Jézus által és Jézusban.

Minden jó Alkotója! Megelőztél bennünket adományaid ránk árasztásával; de hogyan késztethetünk újabb adakozásra, ha csak nem kérünk arra Jézussal, Jézus által és Jézusban.

Felajánljuk tehát, oh, Atyánk, neked szeretett Fiadat, örök tetszésed tárgyát;  Benne  helyezzük  el  magunkat,  Vele  mutatjuk  be  magunkat  Mária karjain, hogy feláldozzuk magunkat dicsőségedre, ha Neked úgy tetszik. Fogadd el mindenünket: lelkünket, szívünket, testünket, gondolatainkat, érzelmeinket, vágyainkat, vérünket és mondd, hogy elfogadod ezt az áldozatot, hogy mi is örvendve és megvigasztalódva mondhassuk, mint Simeon, a szent aggastyán: Most bocsásd el szolgádat, Uram. (Miatyánk, stb.)

Ötödik titok: Jézus megtalálása a templomban; Jézus, a tanító

A törvénynek eleget tettek. Jézus, akit felajánlottak mennyei Atyjának, visszakerült a kis názáreti házba, ahol növekedett korban, gyarapodott erőben és kinyilvánította az őt betöltő isteni bölcsességet és a minden tettét beragyogó kegyelmet (Luk 2,39-40)

Tizenkét év homályban és csendben múlik el, azután a templomban találjuk meg a gyermeket, akit elveszettnek véltek a nagy ünnepi tolongásban. Ott ül a tanítók között, akiket hallgat és kérdez. (Luk 2,46) Oh, mily csoda! Ezek az öreg tudósok, akik a Szentírás minden betűjét ismerték, akik a titkokat kutatták és a törvény magyarázatában köszörülték elméjüket, Izraelnek ezek a bölcsei, akiknek büszke szava döntő befolyással volt a nép lelkére, mesterükre találtak: egy tizenkét éves gyermekben. Megalázott gőgjük elbámul tanításának mélységén  és  feleleteinek  bölcsességén  (Luk  2,47); ez az első seb, amelyet kapnak s amelyre visszaemlékeznek majd, mikor a Megváltó nyilvános tanításának ideje elérkezik. A nép, az egyszerűen csatlakozik a csodálkozókhoz.

Kedves, bájos gyermek Jézus, tudom, ki vagy: Isteni Ige, végtelen Bölcsesség, a Magasságbeli szájából jöttél ki. (Eccli. 24,5) Ott voltál, mikor Isten a egeket alkotta, mikor határokkal vette körül az örvényeket és előírta változhatatlan törvényeiket, mikor megerősítette a légkört és kimérte a források vizét, mikor bekerítette a tengert és megtiltotta, hogy átlépje partjait, mikor lerakta a föld alapjait. Ott voltál mindent rendezve, mintegy játszva, ebben a mérhetetlen mindenségben. (Péld 8,27-31) Megvagy Istenben kezdet óta és minden évszázadok előtt és megmaradsz, minden korszakon túl. (Eccli. 24,14) Ismered minden dolog rejtelmeit és az Istenség legmélyebb titkait. Amit méltóztatol feltárni az emberek előtt az végtelen tudásodnak csak egy cseppje. A felőled szóló Szent Könyveket sugallásodra írták. Ki tudná azok értelmét jobban megfejteni, mint Temagad? Egyáltalán nem csodálkozom, mikor hallom, hogy gyermeki ajkaidról kérdések és feleletek hangzanak el, amelyek zavarba hozzák az ószövetségi törvény tudósait. Egyáltalán nem csodálkozom tehát; de együgyű tudatlanságom bámulja Benned a mennyei dolgok tanúját, az élet mesterét, a tévmentes tanítót, akit Isten a világnak ígért Izaiás próféta szája által. (Iz 55,4). Beszélj, oh, Mester, beszélj, ez jogod és kötelességed. Nemde, kezdettől fogva Atyád szolgálatában kell lenned, aki tanításod által kegyeskedik bennünket az örökkévalóság titkaira oktatni? (Luk 2,49)

Beszélj a hatalmasoknak, akik szerfölött el vannak telve hiú nagyságukkal; beszélj a tudósoknak, akiknek kevély bölcselkedése saját álomképeikben merül ki: beszélj az önhitt bölcseknek, akik nem akarnak más életszabályt ismerni, mint valami alacsony rendű becsületességet. Mutasd meg nekik, hogy az az igazán nagy, aki a kegyelem által részesül isteni természetedben; hogy az emberi tudásnak meg kell hajolnia a mennyei tudás előtt; hogy e világ bölcsessége esztelenség, mióta vonakodik a keresztény erények hősi útjára lépni.

Beszélj a kicsinyeknek, a tudatlanoknak, az alázatosaknak, hogy felemeld őket alacsonyságukból, hogy titkokra tanítsd őket, amelyeket az emberi ész fel nem ér; vezesd el őket a megvetett utakon az örök életre.

Beszélj nekem, hallgatlak és nem akarok elfogadni más ígéreteket, csak a Te ígéreteidet, más tanítást, csak a Te tanításodat, más törvényt, csak a Te törvényedet. Nincs rá szükségem, hogy testi szemeimmel lássalak avégre, hogy alávessem magamat tanításodnak. Elég olvasnom a Szent Könyveket, melyekben szavad meg van örökítve, hallanom Egyházadat, igazságod és parancsaid őrét, hogy érezzem bensőmben kegyelmed titokzatos hatását.

Oh, imádott Jézusom! Beszélj hozzám legfőképpen kegyelmed által. Szólj lelkemhez és szívemhez. Kormányozzák belső szózataid gondolataimat, kívánságaimat, érzelmeimet, szavaimat, tetteimet. Szólj hozzám, miként a templomban, azzal a gyermeki gyengédséggel és szeretetreméltósággal; de ha megkeményedett szívem vonakodnék szavaidat befogadni, szólj hozzám a megbántott mester fensőbbségével és jogos szigorúságával. Sürgess, kényszeríts, szidj, dorgálj, fenyegess, nyugton ne hagyj, zaklass. Kész vagyok elviselni szent szigorúságodat. Szólj, Uram, szolgád hallgatja. (1Kir 3,9) (Miatyánk, stb.)

Forrás: Tengernek Csillaga, 2011/1. szám

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.