Krisztus király kilenced

Jöjjön el a Te Országod!

KEZDŐ IMÁDSÁG AZ EGYES NAPOKRA

E/Hálatelt szívvel fordulunk hozzád, Urunk, Jézus Krisztus, aki eljöttél a Gonosz hatalma alatt görnyedő világba, hogy megalapítsd Országodat, az igazság és élet, az életszentség és kegyelem, az igazságosság és béke Országát. Miután felgyújtottad a szívekben Királyságod közeli eljövetelének reményét, Jeruzsálembe mentél, hogy a téged gyűlölők kezére adjanak, halálra ítéljenek, megostorozzanak és keresztre feszítsenek. És amikor végbevitted papi áldozatodat, az Atya iránti végső engedelmességből búzaszemként a földbe hullva és elhalva, feltámadtál a halottak közül, és ezzel véglegesen legyőzted a rosszat, a bűnt és a halált.

Azóta mindannyian arra kaptunk meghívást, hogy engedjük, Országod győzelme által egyre jobban átalakítani szívünket, levetkőzzük a régi embert és együttműködjünk kegyelmeddel, és az imádság és az apostolkodás révén azon munkálkodjunk, hogy Országod elterjedjen az egész világon.

Kérünk, Urunk, lobbantsd lángra bennünk ugyanazt a szenvedélyt, amely a te lelkedben ég, hogy a földön fellobbanjon szereteted tüze. Ebben a neked ajánlott kilencedben még hevesebben könyörgünk: „Jézus Krisztus Szívének Országa, uralkodj a szívünkben, a családok, a társadalom, a Regnum Christi, az Egyház és az egész világ szívében!”

V/Krisztus, a mi Királyunk, jöjjön el a Te Országod!

1. nap: Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége. (Lk 1, 31-33).

E/ Krisztus, Királyunk, aki azért jössz a világba, hogy megkeresd és megmentsd, ami elveszett (Lk 19,10), taníts meg bennünket Édesanyád, Szűz Mária hitével befogadni a te Országodat!

V/Jézus Krisztus Szívének Országa, uralkodj a szívünkben!

2. nap: Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.” (Mt 2, 1-2).

E /Krisztus, Királyunk, te engeded, hogy megtaláljanak, akik teljes szívvel keresnek (vö. Jer 29,14). Helyezd belénk a valódi imádás lelkületét, hogy mély szeretetkapcsolatba léphessünk veled!

V/Jézus Krisztus Szívének Országa, uralkodj a szívünkben!

 

3. nap: János elfogatása után Jézus Galileába ment, s ott hirdette az Isten evangéliumát és mondta: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.” (Mk 1, 14-15).

E/Krisztus, Királyunk, te arra hívsz, hogy megerősítsük az elernyedt kezeket, és a megszilárdítsuk a roskadozó térdeket (vö. Iz 35,3) Országod hirdetésével. Segíts, hogy mélyebben megtérjünk evangéliumod tanításához és meggyőződéssel hirdessük azt!

V/Jézus Krisztus Szívének Országa, uralkodj a szívünkben!

4. nap: Ne kérdezgessétek hát, hogy mit esztek, vagy mit isztok, és ne nyugtalankodjatok.

Mert erre a pogányok törekednek a világban. Atyátok tudja, hogy szükségetek van rájuk. Inkább az Isten országát keressétek, és ezeket megkapjátok hozzá. Ne félj, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja országát. (Lk 12, 29-32).

E/ Krisztus, Királyunk, teljen örömöd abban, ahogyan megéljük a lélekben szegények boldogságát, mert övek a mennyek országa! (vö. Mt 5,3)

V/Jézus Krisztus Szívének Országa, uralkodj a szívünkben!

5. nap: Azután ezt mondta: „Isten országa olyan, mint az az ember, aki magot vet a földbe.

Utána, akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökik, maga sem tudja hogyan. A föld magától terem, először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor a termés beérik, rögtön fogja a sarlót, mert itt az aratás.”

(Mk 4, 26-29).

Ismét más példabeszédet mondott: „A mennyek országa hasonlít a kovászhoz, amelyet fogott az asszony, belekeverte három mérő lisztbe, s az egész megkelt tőle.” (Mt 13, 33).

E/Krisztus, Királyunk, add, hogy a hit magja és a szeretet kovásza legyünk az emberek között, amíg minden nem leszel mindenben! (vö. Kol 3,11)

V/Jézus Krisztus Szívének Országa, uralkodj a szívünkben!

6. nap: „Hagyjátok – mondta -, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok őket, hisz ilyeneké az Isten országa. Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem jut be oda.” (Mk 10, 14-15).

E/Krisztus, Királyunk, könyörgünk hozzád, add, hogy újjászülessünk a magasból (vö.Jn 3,3), hogy tudjuk a kicsinységünket dicsőségünk zálogává és bizalmunk ingathatatlan alapjává tenni!

V/Jézus Krisztus Szívének Országa, uralkodj a szívünkben!

7. nap: Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek.” Erre megkérdezik az igazak: „Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned adtunk volna, vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna?” A király így felel: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt 25, 34-40).

E/Krisztus, Királyunk, az Igédre éhes (vö. Ám 8,11), szeretettől megfosztott és a bűn rabságában szenvedő világban adj nekünk hitet, hogy felismerjük arcodat a szükséget szenvedő testvéreinkben!

V/Jézus Krisztus Szívének Országa, uralkodj a szívünkben!

8. nap: Jézus így válaszolt: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna országom, harcra kelnének szolgáim, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innen való.” Pilátus közbeszólt: „Tehát király vagy?” „Te mondod, hogy király vagyok – mondta Jézus. – Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, hallgat szavamra.” (Jn 18, 36-37).

E/Krisztus, Királyunk, ne engedd, hogy a bűn elvakítsa szívünket, és megtagadtassa velünk az igazságot, amelyet benned ismertünk meg! (vö. Zsid 10,26)

V/Jézus Krisztus Szívének Országa, uralkodj a szívünkben!

9. nap: Gúnyt űztek belőle a katonák is, odamentek és ecettel kínálták: „Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magad!” – mondták. Feje fölé görög, latin és héber nyelvű feliratot tettek: „Ez a zsidók királya.” Az egyik fölfeszített gonosztevő káromolta: „Nem te vagy a Krisztus? Szabadítsd meg hát magad és minket is.” A másik rászólt: „Nem félsz az Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded. Mi tetteink méltó jutalmát kapjuk. De ő nem csinált semmi rosszat.” Aztán hozzá fordult: „Jézus, emlékezzél meg rólam, országodban.” Ezt válaszolta neki: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a mennyben.” (Lk 23, 36-43)

E/Krisztus, Királyunk, te a keresztről magadra vonzod az emberek tekintetét, hogy sugalld nekünk a megbocsátás és a szeretet csalhatatlan bizonyosságát. Add, hogy evangelizációs erőfeszítéseink forrása a te életünkben megtapasztalt irgalmasságod legyen!

V/Jézus Krisztus Szívének Országa, uralkodj a szívünkben!

BEFEJEZŐ IMA

E/Szelíd és alázatos szívű Király, te megígérted, hogy amikor felemelnek, mindenkit magadhoz vonzol. Add meg nekünk, hogy minden bűntől sebzett szív alávesse magát gyengéd uralmadnak!

Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom, a gazdagság, a bölcsesség, az erő, a tisztelet, a dicsőség és az áldás (Jel 5, 12).

R/Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké! Ámen (Jel 1,6).

Létrehozva 2021. november 16.