Az első szombati elmélkedésekről

alt

A fatimai üzenetben azt kéri a Szűzanya, hogy a Szeplőtelen Szívét ért megbántások kiengesztelésére végezzünk szentáldozást öt egymást követő hónap első szombatján, imádkozzuk a rózsafüzért és legalább tizenöt percen át elmélkedjünk a titkokról. Ő viszont megígéri, hogy aki ezt meg-teszi, annak halála óráján kieszközli Istentől az üdvözüléshez szükséges kegyelmeket.

A Szűzanyától megkívánt első szombati elmélkedésnek eleget tehetünk azáltal is, ha Emmerich Katalin látomásait olvasva, imádságos lelkülettel felelevenítjük magunkban a szent titkokat.

1.) Aki halottaiból föltámadott...

Még szombati napon történt, hogy angyal jelezte a Szűzanyának Jézus megjelenését. Este kilenc óra tájt, amikor arra a helyre ment, amit az angyal neki mondott, hirtelen magába szállt. Jézus megjelent neki. Az ősatyák lelkeitől kisérve láttam őt Szűz Máriához lebegni. Jézus bemutat-ta nekik Máriát: „Íme az Édesanyám!” Aztán eltűnt. A Szent Szűz térdre borult, és ahol Jézus állt, megcsókolta a földet. Térde és lába nyoma ott maradt a kőben...

Este tizenegy óra tájt Mária a szeretettől és a vágytól űzve fölállt, fölvet-te szürke köntösét, magára hagyta a házat és végigjárta Jézus keresztútját. Gyakran letérdelt, kezével megérintette és imádásban elmerülve, megcsókolta a földet.

Hajnalban Jézus szent lelke nagy tündökléssel lebegett alá, két angyal és sok fényalak kíséretében a sírsziklán át szent holttestéhez. Úgy tűnt, mintha föléje hajolna és egybeolvadna vele. Láttam a tagjait gyolcsba csavartan megmozdulni, és az Úr tündöklő Testét lelkével és istenségével a halotti lepelből előjönni, mintha oldalsebéből jönne elő. Ezt megpillantva Évára emlékeztem, aki Ádám oldalából kelt életre. Minden fényben ragyogott...

Láttam, amint az Úr tündöklően keresztüllebeg a sziklán. A föld megre-megett, és egy angyal – mint a villám – leszállt az égből a sírhoz, félreállította a sírkövet és ráült annak jobb oldalára. Ez olyan megrázkódtatással járt, hogy az őrök lámpásainak lángja ide-oda imbolygott. Az őrök bódultan a földre estek, és mint a halottak megdermedve feküdtek ott. Cassius (az a katona, aki a kereszten átszúrta Jézus Szívét) látta a Szentsír körüli fényt, a kő elmozdulását, de nem magát a Föltámadottat. Gyorsan föltápászkodott, belépett a sírboltba és megtapogatta az üres kendőket... Aztán még egy ideig nagy vágyakozással a sír közelében maradt, hogy tanúja lehessen egy újabb, csodálatos jelenésnek. – Abban a pillanatban, amikor az angyal leszállt a sírhoz, és a föld megremegett, láttam a föltámadt Urat, amint a Kálvária hegyén megjelenik Szent Édesanyjának. Jézus kimondhatatlanul szép volt, komoly és tündöklő. Ruhája mint bő köntös lebegett, s ha járt, egyik vége a levegőben úszva kékes-fehéren csillogott. Sebei igen nagyok voltak és tündököltek. A kezén lévő Sebekbe egy ujjat lehetett belehelyezni... Jézus megmu-tatta neki szent Sebeit, s amint Édesanyja letérdelt, hogy megcsókolja lábát, megfogta kezénél, fölemelte és eltűnt...

2.) Aki a mennybe fölment...

A csodálatos mennybemenetel előtti éjjel láttam Jézust a Szent Szűzzel és a tizenegy apostollal az utolsó vacsora termében. Az apostolok ünnepi ruhában voltak. A Szent Szűz Jézussal szemben ült, aki a nagycsütör-töki vacsorához hasonlóan kenyeret és bort változtatott át... Utána Jézus még egyszer hatalmat adott Péternek a többiek fölött; megismételve, amit a Tibériás tavánál és a hegyen neki mondott... Mielőtt elhagyták volna a házat, Jézus mindnyájuknak bemutatta a Szent Szüzet, mint Édesanyjukat, Közbenjárójukat és Szószólójukat. Erre Szűz Mária áldását adta Péterre és a többiekre, amit azok mély meghajlással fogadtak...

Amint hajnalodott, Jézus elhagyta a tizeneggyel az utolsó vacsora ter-mét. A Szent Szűz szorosan mögöttük haladt. Így vonultak végig Jeruzsálem utcáin, ahol még éjjeli csend honolt. Az Úr mind komolyabb és gyorsabb lett. Az Olajfák hegyére érkezve egy szép helyen letelepedett velük, és mindjárt nagy tömeg ember vette körül őket. Jézus nagyon sokáig beszélt hozzájuk, mint aki távozóban van. Sejtették, hogy a válás ideje közeleg...

Jézus az Olajfák kertjéből följebb lépdelt, miközben alakja egyre fénye-sebb lett, s amikor fölért a hegyre, úgy ragyogott, mint a Nap... Az égből leereszkedett feléje egy világító gömb, mely a szivárvány színeiben csillogott. Jézus alakja jobban ragyogott, mint dicsfénye. Bal kezét mellére téve, fölemelt jobbjával megáldotta az egész világot...

Láttam miként egyesül a fölülről jövő fény Jézus saját ragyogásával, majd mintegy beleolvad alakja és fölfelé eltűnik. Úgy látszott, mintha az egyik Nap a másikba olvadna bele…

– Az apostolok a fénytől mintegy megvakítva álltak ott és a földre néztek. Sokan arcra borultak. A Szent Szűz ott állt szorosan mögöttük és nyugodtan nézett maga elé. Néhány másodperc alatt a fény csökkent, s az egész tömeg nagy lelki megindultsággal nézett föl a fényt keresve, mely még hosszabb ideig volt látható. Ebben a világosságban két alakot láttam leszállni. Kezdetben kicsik voltak, aztán egyre nagyobbak – hosszú fehér ruha volt rajtuk. Beszéltek a tömeghez, hangjuk, mint a harsona, úgy hallatszott: „Galileai férfiak, mit álltok itt égre emelt szemekkel? Ez a Jézus, aki közületek fölment az égbe, úgy jön el ismét, ahogyan szemetek láttára mennybe szállt.” Azután eltűnt a két angyal, és a ragyogás is lassan eltűnt.

Az apostolok a Szűzanya jelenlétéből vigasztalást és békét merítve, visszamentek az utolsó vacsora termébe, amint Jézus meghagyta nekik, hogy imádságos várakozásban töltsék el az időt.

3.) Aki nekünk a Szentlelket elküldte...

Pünkösd ünnepe előestéjén az utolsó vacsora termének belseje zöld ágakkal volt feldíszítve, melyek közé edényekben virágokat állítottak...

– Az apostolok kettős sorban álltak a fal mellett, Péter felé fordulva. Az apostolok mögött a melléktermekben lévő tanítványok is részt vettek a kórus imájában és énekében. A Szűzanyán és a szent asszonyokon kívül száz-huszan voltak az utolsó vacsora termében.

Éjfél tájban az egész természetben csodálatos megmozdulás volt észlelhető, s ez kiáradt a jelenlévőkre is, akik bensőséges összeszedettségben, mel-lükön keresztbetett karral álltak körös- körül. Nagy nyugalom terjedt el az egész házban és néma csend uralkodott benne.

Reggel felé ezüstfehér, ragyogó felhőt láttam az égből az Olajfák hegye felől leereszkedni a ház irányába. Első benyomásra gömbnek tűnt, melynek mozgását édes, meleg széláramlat kísérte. Közelebb jőve nagyobb lett a fény-felhő és mint világító gömb a város fölött vonult el Sion hegye és az utolsó vacsora háza fölött, aztán összehúzódva és egyre áttetszőbben világítva megállt, végül egyre növekvő szélzúgással, zivatarhoz hasonlóan alászállt. E zúgásnál sok zsidó, aki ezt a felhőt látta, félelmében a templomba sietett, és jó magam is (Emmerich K. saját magáról mondja, mert látomásban átélte a pünkösdi eseményt) gyermekes félelemtől indítva kerestem, hol bújhatnék el.

Ez a zivatar az égből érkezik, sötétség helyett világosságot hoz, dörgés helyett zúgással közeledik, s a zúgás mint fölüdítő, meleg légáramlat érezhető. Amint a fényfelhő az utolsó vacsora házára leszállt és egyre növekvő zúgással mind fényesebb lett, oly arányban egyre világosabban láttam a házat és annak táját, s benne az apostolokat, tanítványokat és asszonyokat bensőségesebbé váltan. Hajnali három óra tájban, napfölkelte előtt azonban hirtelen fehér fényáramlat ereszkedett le a zúgó felhőből, mely hétszeresen keresztezte egymást, és ahol metszették egymást, ott finomabb sugárban és tüzes cseppekben szétoszlott. A pont, ahol a hét fénykéve egymást átmetszette, szivárvány fénytől volt körülvéve, benne világító, lebegő alak jelent meg, válla alatt kitárt szárnyak-kal, vagy szárnyhoz hasonló sugarakkal. — Ebben a pillanatban az egész ház és környéke teljesen megtelt fénnyel. A jelenlévők elragadtatásba estek, aka-ratlanul is szomjasan a magasba emelték tekintetüket, és mindegyikük szájá-ba lángnyelv formájában fényáramlat hatolt. Úgy tűnt, mintha belélegeznék, szomjas ajakkal magukba innák a Tüzet. A tanítványokra és asszonyokra is átáramlott ez a szent Tűz...

Ezek után öröm és bátorság szállt a gyülekezetre. Mindegyikük megindult volt az örömtől és bizalomtól ittasan. A Szent Szűz köré álltak, aki nyugodt és mindig csendes volt. Az apostolok egymást átölelve, örömtől és bizalomtól eltelve egymásnak kiáltották: „Milyenek voltunk? Mi lett belőlünk?” A szent asszonyok is átölelték egymást, hasonlóképpen a tanítványok is... Az öröm és a bátorság hálaadásban tört ki s közben a fény eltűnt.

Péter apostol beszédet mondott a tanítványoknak, és közülük többeket szétküldött az idegenek közé, akik szintén fogadták a Szentlélek kegyel-mét. Az egész természetben általános megmozdulás volt. Péter több apos-tolt elküldött keresztelni. Azon a napon mintegy háromezren keresztelkedtek meg.

4.) Aki Téged, Szent Szűz a mennybe fölvett...

Amint a Szűzanya közeledni érezte élete végét, isteni Fia rendelése szerint imában összehívta az apostolokat. Életének hatvanharmadik évében volt. A Szent Szűz imájának hatására az apostolok angyalok által kapták a figyelmeztetést, hogy menjenek Efezusba. Péter apostol Antiochiában volt, András nem messze tőle. Péternek egy ragyogó ifjú jelent meg, akinek figyelmeztetését kezével térdére támaszkodva hallgatta meg. Mindjárt útra kelt, útközben találkozott Andrással, akit ugyanaz az angyal hívott. Továbbmenve Tádéval találkoztak, aki ugyanúgy vette tudomásul a hírt. Így érkeztek a Szűzanyához, ahol Jánossal találkoztak. Simon és Júdás Tádé Perzsiában volt, Tamás volt a legmesszebb, Indiában, Bertalan pedig a Vörös tengertől keletre.

Amikor Péter, András és János legelsőnek érkezett meg, a Szent Szűz már közel volt halálához. A ház előterében oltár volt készítve a szentmi-séhez. Annak közepén kereszt állott, mely kinyitható volt, benne öt elválasztó rekesz. A középen volt az Oltáriszentség, a másikban a krizma, majd az olaj, gyapot és a só. Ebben a keresztben vitte Péter a Szűzanyának a szentáldozást. – Az apostolok elbúcsúztak a Szent Szűztől, aki ültében mindegyiküket külön megáldotta. Majd szentmisét mutatott be Péter apostol, Mária ülő helyzetben vett részt ezen, és Péter azután megáldoztatta. Szentmise közben érkezett meg Fülöp apostol Egyiptomból, aki sírva fogadta a Szűzanya áldását, majd külön a szentáldozást.

Szentáldozás után már nem beszélt a Szűzanya. Arca mosolygós volt, mint ifjúkorában, és fölfelé tekintett. Máriától fénynyaláb húzódott föl az égig, egészen a Szentháromságig. A fénysáv mindkét oldalán fényfelhőkben angyalok arca tekintett le. Szűz Mária magasra emelte karját, teste beburkolt állapotában felemelkedett, úgy, hogy átláthattam alatta. Úgy tűnt, mintha fényalak szállna ki belőle. Az angyalok két kórusa eme fényalak alatt összezáródott és felszállt vele a magasba. Lelke mintegy elválva testétől, keze mellben keresztbetéve, teste visszaesett fekvőhelyére. Sok szent jött elébe... Tőlük követve lebegett Szent Fiához, akinek Sebei az őt körülvevő fénynél is erősebben sugároztak. ő fogadta és jogart adott át neki.

Az asszonyok zsidó szokás szerint bebalzsamozták testét, és Péter apos-tol még egyszer szentmisét mutatott be a ravatal előtt. Akkor négy apostol vállára vette a koporsót és a sírboltba helyezte a szent tetemet. Majd egyenként mély tisztelettel elbúcsúztak Tőle.

5.) Aki Téged, Szent Szűz, a mennyben megkoronázott...

A sírba helyezés utáni éjjel történt a Szent Szűz mennybe való fölvétele. Több apostolt és szent asszonyt láttam ez éjjel a sírbolt előtti kertekben imádkozva és zsoltárokat énekelve. Az égből fényes sávot (fénynyalábot) láttam a sír fölé leereszkedni és benne az angyalok hármas dicsfénye közepén a Szent Szűz fénylő lelkét lefelé lebegni. Nem tudom, mit láttak a jelenlévők, én csak azt láttam, amint csodálkozva és imádással fölfelé néztek, vagy meűgrendülten arcra borultak. Amint a jelenés egyre határo-zottabb formát öltött, a sírbolt felé lebegett, ahonnan egy fénysáv indult ki, egészen a mennyei Jeruzsálemig. Szűz Mária szent lelke a sziklán keresztül behatolt a sírba, amelyből megdicsőült teste világítóan fölemelkedett és az összes égi jelenéssel együtt győzelmesen visszatért az égbe.

Amint az apostolok a rákövetkező napon megkezdték a kórus-imát, megérkezett Tamás apostol két kisérőjével... Nagyon elszomorodott, amikor meghallotta, hogy a Szentséges Szüzet már eltemették. Sírt, és nem tudott megnyugodni, amiért későn érkezett. Keserű könnyek között a földre borult azon a helyen, ahol Mária szent lelke elhagyta testét... Az apostolok, akik érkezésénél nem szakították meg a kórus-imát, odajöttek, fölemelték a földről, megölelték és ételt kínáltak neki és két kísérőjének. Utána elkísérték a sírbolthoz... Tamás és két kísérője bement a sírboltba és imádkozott a koporsó előtt. János ekkor megnyitotta a három övet, mely a koporsót lezárta (összetartotta). A fedőt félreállították, és nagy csodálkozásukra az üres kendőket (mint burkolatot) rendben ott fekve találták.

Az apostolok nagyon elcsodálkoztak. János belülről kikiáltott: „Nincs már itt!” – A többiek is közeledtek, sírtak, égre emelt tekintettel imádkoztak, a földre borultak és visszaemlékeztek az előző éjszakán látott fényfelhőre. A takarókat, amelyekbe szent teste be volt burkolva, és a koporsót is ereklyeként magukkal vitték. A sír fölé pedig kápolnát építettek...

Forrás: Tengernek Csillaga, 1999/5. szám

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.