Ima házasoknak

Hálát adunk Neked, Urunk, hogy a házasság szentségében nekünk adtad magadat.

Hisszük és valljuk, hogy ezen a szentségen keresztül kinyilvánítottad azon akaratodat, hogy a házasság kegyelmeiről mindig és mindenhol tanúságot tegyünk. Ne csak egymás előtt, hanem gyermekeink és mások előtt is, úgy hogy jelenléted és erőd látható legyen bennünk.

Kérünk segíts nekünk, hogy ennek a felelőségnek a tudatában legyünk, és azt minden tettünkben megvalósítsuk.

Urunk, segíts jobban megértenünk, hogy csak úgy lehetünk mások előtt a házasság szentségének tanúi, ha a Veled való kapcsolatunkat folyamatosan mélyítjük, és házastársi szeretetünket mi is megéljük.

Istenünk, irgalmasságodban bízva és a Lélekhez ragaszkodva hozzuk Eléd egyenként és közösen a mai nap és egész életünk minden imáját, áldozatát, gondolatát és tettét. Fogadd el mindezt abbéli fáradozásként, hogy Hozzád fűződő viszonyunk jobban elmélyüljön még akkor is, ha gyengeségünk miatt néha kudarcot vallunk.

Urunk, egész napunkat Benned, Veled és Általad éljük, kérjük erősítsd bennünk szakadatlanul Lelkednek jelenlétét, hogy általa egyre növekedve váljunk a Te jelenléted és műved élő tanúivá!

Bennünk való jelenléted indítson minket a szeretetről, az egységről és a békéről szóló olyan tanúságtételre, hogy általunk mindenki, akivel találkozunk, megismerje azt a szeretetet, egységet és békét, amit csak Te adhatsz.

Kérjük ezt a Te nevedben,

Amen.

Forrás: hazas-lap.hu

Létrehozva 2017. április 3.