Az alábbi imahadjáratot elvileg férfiak számára találták ki. Kemény, szinte szerzetesi elköteleződést vár el mindenkitől, aki belekezd. Természetesen nők, sőt házaspárok is elkezdhetik, pl. az önmegtartóztatást gyakorolva.
Magánvélemény: ha nem tudod az egészet bevállalni, akkor vállalj belőle annyit, amennyi munka, háztartás, gyerek, stb. mellett belefér három teljes hónapig az életedbe. Egyetlen ima sem vész kárba.
Az [előzmény, a kizárólag férfiak számára készült, a szerk.] "Exodus 90" kiváló program és minden más olyan kutatás által inspirálva, melyek szerint 90 napig tart, hogy a rossz szokásokat (még a függőségeket is) jó szokásokkal helyettesítsük, hívlak titeket, köteleződjünk el az alázat és az átalakulás 90 napos időszakára, amit "Ninive 90"-nek neveztem el, ami elvezet egészen a fatimai Szűzanya 100. évfordulójáig, amit 2017. május 13-án ünneplünk.
A "Ninive 90" a szabadságról szól. A cél az, hogy elérjük azt a szabadságot, ami ahhoz szükséges, hogy teljes mértékben elköteleződjünk Isten szeretete és a felebarátok iránti szeretet mellett. A "Ninive 90" alapja egy 90 napos kihívás a megtisztulásra, meghalni önmagunknak, amit támogatnak bajtársaink Krisztusban, hogy nagyobb belső szabadságot, és végül sokkal tisztább és önzetlen szeretetet érjünk el.
A Kihívás február 13-án kezdődik, a befejező felajánló nap május 13-ára, a Fatimai Szűzanya jelenései kezdetének 100. évfordulójára esik.
Ninive 90 – tíz összetevő
- Ez alatt a 90 nap alatt határozd el, hogy lemondasz olyan bűnökről, amelyekkel gyakran küzdesz (pl. tisztátalanság, falánkság, alkohol, stb.)
- Hordod a barna skapulárét (vagy érmet) –vezeklőruha gyanánt
- Napi szentmise (ez ajánlás, mivel sokan nem tudják vállalni)
- Gyónás (legalább havonta egyszer… illetve súlyos bűnt esetén rögtön)
- Támogató csoport: hozz létre, vagy csatlakozz egy 3-8 főből álló ’Ninive alakulathoz’. Találkozzatok hetente 1-3 alkalommal (személyesen vagy online). Fogj össze egy olyan barátoddal, aki számon kéri rajtad, amit vállaltatok. Találkozzatok naponta vagy legalább hetente háromszor.
- Napi ima
- Reggeli felajánlás
- Úrangyala (reggel 6-kor, délben, este 6)
- Rózsafüzér
- Szent óra (vagy legalább 20 perc asz Oltáriszentség előtt)
- Esti ima
- 90 napon át vállaljuk:
- rendszeres intenzív testedzés (sokak számára lehet, hogy ez jelenti a legnagyobb majd kihívást)
- legalább 7 óra alvás
- nem iszunk alkoholt
- nem eszünk desszertet vagy édességet
- étkezések között nem eszünk
- nem iszunk üdítőitalt
- nem nézünk TV-t vagy filmeket (kivéve a híreket)
- csak olyan zenét hallgatunk, amely felemeli a lelket Istenhez
- nem nézünk sportközvetítést (heti egy megengedett)
- az internetezés korlátozása (csupán a feltétlenül szükséges személyes célokra és lelki feltöltődésre – pl. szükség lehet rá a Ninive90 Kihíváshoz is)
- 54 napos rózsafüzér novéna[1] (alapkiképzés az életszentségre) – február 13-tól április 7-ig
- 33 napos felajánló lelkigyakorlat – április 10-től (Nagyhétfő) május 12-ig
- Felajánlás a Szűzanyának – 2017. május 13-án, a fatimai jelenések 100. évfordulóján
54 napos rózsafüzér novéna imaszándéka: személyes megszentelődésért és a katolikus egyházért
Vasárnapok és ünnepnapok: lazíthatunk a kihívás fegyelmén, de ne hagyjunk fel vele teljesen (plusz egy óra alvás, tejszín a kávéba, desszert, sör, stb.)
Böjt: szerdán és pénteken (csak víz/gyümölcslé és kenyér, ha orvosilag megengedett; ellenkező esetben a szigorú böjti napok szokásos helyettesítő önmegtagadásai (ld. Nagyböjt péntekei).
[1] Ez egy 6 kilencedből álló nagy ’kilenced’ – első három kilenced egy szándékért, a második három hálaadásból, akár meghallgatta Isten a kérésed, akár nem teljesült (még). A kilencedek során napi egy-egy rózsafüzért imádkozunk, mindig a soron következő 5 titokkal (örvendetes, fájdalmas, dicsőséges).
Forrás és további részletek angol nyelven itt.
A "Ninive 90" egyoldalas, magyar nyelvű változatát itt találod.
Köszönet G. testvérünknek a felhívás közreadásáért és a fordításért. A szerk.