Felajánló ima

Jövök Hozzád…

Jézus Krisztus nevében jövök Hozzád. Megvallom, hogy Te vagy a világ Teremtője. Te vagy az én Teremtőm, Gondviselőm. Te végtelen szeretetedből hívtál életre, s mindig szerető gondviseléssel fordultál felém Megköszönöm Neked az életemet. Köszönöm a születésemet. Köszönöm Neked, hogy Jézus Krisztus által gyermekeddé fogadtál engem a keresztségben.

Hálát adok azért, hogy Te kezdettől elfogadtál engem. Ezért elutasítok minden elutasítottság-érzetet,  elvetem magamtól azt, hogy mások nem fogadtak el. és azt, amikor magamat nem tudtam elfogadni. Te úgy szeretsz engem, Atyám, ahogy vagyok, ezért most én is elfogadom kezedből magamat. Nem vonhatom kétségbe a Te szeretetedet. Ezért elfogadom magamat kedves teremtményednek, s kérem kegyelmedet, hogy olyanná  válhassak, mint szent Fiad, Jézus Krisztus.

Most megvallom, hogy bűnös vagyok előtted. Szívből megbánom bűneimet és mulasztásaimat. Elfordulok minden bűntől, s megtagadom az élvezetet, amit ezek a bűnök okoztak. Kérlek, Atyám, bocsáss meg mindent a múltamban. Megvallom, hogy saját erőmből nem vagyok képes ellenállni a kísértéseknek. De köszönöm, hogy Te Jézus  miatt nekem adod Szentlelked világosságát és erejét, hogy az ellenség támadásait legyőzzem. Kérlek. hogy gyógyítsd meg a bűn okozta lelki sebeimet.

Most, örök Atyám, akaratod szerint én is szívből megbocsátok mindenkinek, mindenért… Megbocsátom, amikor elutasítottak, nem szerettek eléggé, akadályoztak, megbélyegeztek, félreállítottak, lenéztek, megkísértettek,  megbotránkoztattak. Minden családtagomnak és embertársamnak megbocsátom és elengedem minden gyarlóságát.  Kérlek, Istenem, Te is áldd meg őket, mindnyájukat. És kérlek téged, tedd egészen teljessé szívemben a megbocsátást mindenki felé.

Köszönöm, mennyei Édesapám, hogy Te engem Jézus miatt feloldoztál bűneimből és az Ő vére által megtisztí­tottál. Most önmagamnak is megbocsátok, mindazon dolgokért, amelyeket Te már megbocsátottál nekem.

Úr Jézus Krisztus, hiszem és megvallom, hogy Te vagy az én Uram és Megváltóm. Te meghaltál értem a  kereszten és feltámadtál a halálból.

Hiszem, hogy Szent Véred által megszabadultam a gonosz uralmától. Most a tőled kapott hittel és erővel, amit  a keresztségtől fogva adtál, megtagadom a sátán minden művét az életemben. Ellene mondok minden kísértésének és megtévesztésének. Ellene mondok az okkultizmus, a babona minden formájának és elvetem magamtól ezeket.  Segítségül hívlak, Úr Jézus, szabadíts meg teljesen minden démoni erőtől, amely valaha is hatással lehetett rám.  Hiszem, hogy az élő Isten gyermeke vagyok, és a sátánnak nincs joga, hogy életem bármely részét bitorolja.

Köszönöm, Uram Jézus Krisztus, hogy Te szabaddá tettél és teszel, s hogy egyedül benned találom meg a szabadságomat és boldogságomat. Hála és dicsőség neked!

Úr Jézus, most felajánlom neked önmagamat, életemet, múltamat, jelenemet és jövőmet, mindazt, ami vagyok,  és mindazt, amim van, és a Te akaratodra bízok mindent! Te légy az én életem Ura mindenben és mindenütt, és Te  légy az én Mesterem!

Éltető Szentlélek Úristen! Köszönöm, hogy Te segítségemre jössz imában, szolgálatban, s ha kérlek, az élet minden területén. Kérve kérem mindenben kegyelmeidet, világosságodat és bölcsességedet, a Te vezetésedet.  Istenem, Te vagy a Szeretet. Kérlek, tedd az életemet áttetszővé, hogy átragyoghasson rajtam szereteted, hogy életem példájával másokat is elvezethessek erre a szeretetre. Áldassék a Te neved, mindörökké.  Ámen.

Drága Mennyei Atyám!

Felajánlom neked a mai napomat, minden örömét és bosszúságát, sikerét és kudarcát. Mindazt, ami ér, a Te kezedből jövőként elfogadom, mert tudom, hogy szeretsz és mindent a javamra fordítasz. Legyen meg a Te akaratod! Te légy az Úr mai napon! Ámen.

Édes Istenem, felajánlom neked akaratomat, vágyaimat, érzékeimet és érzéseimet, gondolataimat és gondjaimat, időmet, erőmet, türelmemet, testemet-lelkemet, szellememet, minden munkámat és cselekedetemet. Mindenem a kezedben van a legjobb helyén.

Kérlek, add, hogy önmagamat és embertársaimat a Te szemeddel lássam és a Te szereteteddel szerethessem.

Ámen.

Létrehozva 2011. május 25.