Mészáros Gábor (+2008) piarista paptanár növendékeinek 1989-ben tartott keresztúti elmélkedése

I. Állomás: Jézust halálra ítélik

A felbőszített, lincshangulatú tömeg a halálát kívánja. Hamis a vád, hazug a lefolytatott eljárás. De kell a látszat, a jogszerűség látszata; de majd a jogot is lábbal tiporják. Hogy meglegyen a justizmord is, és vele együtt az igazság halála. Koncepciós per a javából: védelem nincs; ha volna is, tudjuk, túltenne a vádbeszéden.

Az ítélet is megvan, csak ki kell mondani. Valakit mindig lehet kényszeríteni, hogy kimondja: ha idegen, akkor ez még egyszerűbb és kényelmesebb. Most veti ki az igaz embert a saját népe, amellyel egy volt Istene, hite, temploma, kenyere. Amellyel annyi jót tett. Most senki sincs mellette. Mind eltűnik, félrehúzódik. Menti a bőrét. Ott vannak viszont föladói és elítélői közt a bátor, névtelen levélírók, mocskolódók, fegyverekkel fenyegetőzők, a más munkáját, vagyonkáját elirigylők, a könnyű állást, pozíciót védők, a sunyi be- és feljelentők, a közérdekért annyira aggódók, a titkosan minősítők, a káderlap írók, a cinikus gúnyolódók, a jót, az igazat, az értéket, a szépet sárbatiprók és meggyalázók.

II. Állomás: Jézus vállára veszi a keresztet

Nyugodtan, mintha a világ legtermészetesebb, legegyszerűbb dolga volna. Önként vállalja a kikerülhetetlent. Pedig hányszor akartak már végzeni vele! Most hagyja: történjen, aminek történnie kell, amire Atyja hívja, szánja: úgy, ahogy akarja, mert Ő akarja, és Ő jót akar. Hány és hány meggondolatlan döntés, hány és hány önkényes, embert tipró elhatározás! Oly magabiztos, biztosrossz döntés: hiányzik mögüle a gondolat, a körültekintés, az átvirrasztott éjszaka keserve. Hány és hány meri vállalni döntése felelősségét? Hány és hány határozatlan, döntésképtelen, akaratszegény, gerincbeteg tizen- és huszonéves, aki nem tud, nem mer életreszólóan dönteni, életet áldozva szeretni. Döntések elől betegségbe, alkoholba, mámorba, kábulatba menekülők. Hányan tudnak helyesen választani a jó és a rossz között? Felismerik-e, hogy mi a jó és mi a rossz? Tudnak-e jó és jobb között, tudnak-e, mernek-e a jó és a jobb között választani, dönteni és elindulni? De hány és hány nyomorék, vak, sánta, béna, fogyatékos viseli sorsa nehéz keresztjét; közülük hány példamutató derűvel, keményen?

III. Állomás: Jézus először esik el a kereszt alatt

“Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,
S vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet.
De mégis útnak indul, mint akit szárny emel.”

Miért kellett az edzett ifjúkor, a munka, a sport, a tanulás, az ima, a böjt, a lemondás? Nem egyszerűbb volna ott lent maradni – egy kis infarktus, és kész, vége? Ehelyett van erőd annyi, hogy kibírjad mindezt, hogy föl ne bukj végleg, még útközben. Hogy az úton végig tudj menni. De hisz tudod, milyen lesz, nézd a végét – ezekért? Érdemes? Hogy ott a halál várjon, a mindennél rettenetesebb? Ezért végigmenni? Nem job volna kiszállni és föladni, útközben meghalni? Nem! Az úton végig kell menni, mert minden ezért történt, mert ez a vég nem a vég. Mert mások követni fognak, mert követni akarnak. Azoknak kell a mintakép, azoknak kell az erő: a jelképpé nemesült bitó győzelmi jel, a remény jele, szereteted tanúja, emlékképe: hogy érdemes élni, érdemes fölkelni, valaki mindezekért – értem is – elviselte ezt a szenvedést, ezt a halált.

A teljes keresztút megtalálható itt.

Létrehozva 2014. április 9.