Imalánc Ferenc pápáért

altA 24 dicsőség kilencede Lisieux-i Szent Teréz tiszteletére

Egy hónapja választották meg Ferenc pápát.

Április 13-tól 21-ig világméretű imalánc kezdődik Ferenc pápáért: A 24 dicsőség kilencede a Szentatya kedvenc női szentjéhez.
2013. március 13-át sosem fogjuk elfelejteni. Azon a napon választották meg Szent Péter utódául Jorge Mario Bergoglio bíborost, aki a Ferenc nevet vette fel. Ő pedig egy hónapja mindenkitől azt kéri: „Imádkozzatok értem.” 
Ezért most egy világméretű imalánc kezdődik a szentatya támogatására: április 13-tól 21-ig minden nap elimádkozzuk a 24 dicsőség kilencedét Lisieux-i Szent Teréz tiszteletére Ferenc pápáért.
Akik jól ismerik a szentatyát, tudják, hogy Szent Teréz a „kedvenc” női szentje. Ezért is ajándékozta meg fehér rózsával Argentína elnökét, Cristina Fernándezt.
A Buenos Aires-i kármeliták tanúsága szerint a szentatya már régóta imádkozza a 24 dicsőség kilencedét Szent Teréz tiszteletére. Amikor pedig megválasztása után üdvözölte a Plaza de Mayo téren összegyűlt argentin híveket, e sarutlan kármelita közbenjárását kérte a jelenlévőkért.
Április 22-én lesz negyvenedik évfordulója annak, hogy a szentatya örök fogadalmat tett a jezsuita rendben. Aki tehát szeretné, csatlakozhat a szentatyához, hogy vele együtt és őérte elimádkozza ezt a kilencedet.
A 24 dicsőség kilencede egy Putigan nevű jezsuita atyától származik. A hónap 9. és 17. napja között szokták mondani a Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett (Lisieux-i) Szent Teréz tiszteletére.
Az imakilenced megtalálható társblogunk oldalán.
Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.