Szentlélek-kilenced Néri Szent Fülöppel

alt

Május 26-án Néri Szent Fülöp ünnepe van (Firenze, 1515. július 21. +Róma, 1595. május 26.), akit Róma második apostola lett a gyóntatásai által, és akit „Isten bohócának” nevezünk. 

A Szentlélek különös módon teljesen birtokába Fülöpöt, fizikailag is látható volt ez a „tűzrobbanás” a szívén. Ebben a kilencedben Szent Fülöp lesz a vezetőnk. Rövid életrajza itt olvasható.

1. nap – Visszatérés a Bibliához 

Szülővárosában szinte állandó jelleggel San Marcóhoz húzta a szíve, a domonkosokhoz. Boldog Fra Angelico festette ki ott a keresztfolyosót, a káptalani termet és a cellákat. A források szerint a művész térden állva festett ki, nem csoda, hogy ezekből a művekből a lélek ereje sugárzik ki.

Volt azonban ott egy másik kép is, nem Fra Angelico, hanem Fra Bartolommeo festette, amely Fülöpöt teljesen megígézte, Savonarola portréja, akinek alakjától Fülöp egész életen át nem tudott szabadulni. A portrén mintha tüzes szén izzana a nagy prédikátor szemében. 

Savonarolát hetven évvel Fülöp születése előtt égették el eretnekként a firenzei városháza előtti téren. Senki más nem tudta prédikációival úgy lázba hozni a népet, kérlelhetetlenül felpanaszolva az Egyházban jelentkező szörnyű károkat, kipellengérezve a Mediciek bűneit, vezeklésre és megtérésre szólítva fel őket. San Marcóban megmutatták Fülöpnek Savonarola celláját és Bibliáját. Fülöp bizonyára azonnal a szívébe zárta a nagy buzgólkodót és reformátort. Tudjuk, hogy Rómában Savonarola képét a szobájában őrizte, és közlések szerint ő maga festett köré dicsfényt. 

Fülöp megértette, milyen komolyan vette Savonarola az Egyház reformját, és hogy mennyire szükségesnek is mutatkozott az. Savonarolának igaza volt: az Egyház reformja megtérést jelent, és visszatérést a ,,Könyv”-höz, a Szentíráshoz. A ,,Könyv” lényeges szerepet játszik Fülöp és a későbbi Oratórium életében. A ,,megtérítés” is lényeges eleme lett Fülöp életének.

 
A teljes kilenced megtalálható itt.
Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.