Keresztút Avilai Szent Terézzel

Teréz gyermekkora óta elmélkedik Jézus szenvedéséről.

Évek hosszú sora óta szokásom volt, hogy majdnem minden este lefekvéskor, midőn elalvás előtt még utoljára Istennek ajánlottam magamat, egy pár percig elmélkedtem a getszemáni kerti jelenetről. Tettem ezt már akkor is, amikor még nem voltam szerzetesnővér, mert azt mondták nekem, hogy ezzel sok búcsút lehet nyerni.

Meggyőződésem, hogy ez rendkívüli hasznára volt a lelkemnek, amennyiben ily módon elkezdtem gyakorolni a belső imát, mielőtt tudtam volna, hogy mi az. Ezt úgy megszoktam, hogy épp oly kevéssé tudtam volna elhagyni, mint akár a keresztvetést elalvás előtt. (Önéletrajz, IX. fej. 86 o.)

Igen korán elveszti édesanyját.

Emlékszem, hogy mikor édesanyám meghalt, én tizenkét esztendős voltam, vagy valamivel kevesebb, s mivel már meglehetősen fel tudtam fogni veszteségemet, elmentem a Miasszonyunk egyik szobrához, s ott sírva-zokogva könyörögtem hozzá, hogy legyen ezentúl ő az édesanyám. Azt hiszem, bármennyire együgyű volt is ez a kérés, meghallgatta, mert azóta mindig szembeszökő módon találtam védelmet a fenséges Szűzanyánál, valahányszor hozzá folyamodtam, végül pedig teljesen fölvett az övéi közé. (Önéletrajz, I. fej. 19 o.)

Később el kezdi gyakorolni a belső imát, amely benső barátság Istennel, és szeretteinek, elsősorban édesapjának beszél tapasztalatairól.

Mivel annyira szerettem édesatyámat, őszintén kívántam neki azt a boldogságot, amelyet én a belső imában találtam. Hiszen meg voltam arról győződve, hogy ennél nagyobbat ebben a földi életben nem élvezhet az ember. Azért hát mindenféle kerülő úton igyekeztem megkedveltetni vele az eszmét, és rábírni, hogy próbálja meg… Igen erényes ember volt, hamarosan annyira belegyakorolta magát, hogy öt-hat esztendő múlva (…) nagyon előre haladt, s nekem volt okom érte dicsérni az Urat. Ez a dolog nagy vigasztalásomra szolgált. Sok baja volt szegénynek, s minden oldalról rázúdultak a csapások: s ő mindezt nagy megadással tűrte. Gyakran eljött engem meglátogatni, s örömére szolgált, ha istenes dolgokról beszélhetett velem. (Önéletrajz, VII. fej. 67. o.)

Édesapja súlyosan megbetegszik. S ekkor Teréz a Szentlélektől indítva vigasztalja őt.

Volt bennem annyi lelki erő, hogy (édesapám előtt) nem árultam el fájdalmamat, s halála percéig úgy viselkedtem, mintha semmit sem éreznék. Pedig annyira szerettem, hogy mikor ott láttam meghalni magam előtt, azt hittem, a lelkem szakad ki… A legnagyobb szenvedést az okozta neki, hogy nagyon kínos hátfájás gyötörte, még pedig szünet nélkül. Azt mondtam neki: tekintve, hogy oly nagy áhítattal szokott viseltetni a keresztet hordozó Megváltó irányában, Ő Szent Felsége most egy kicsit éreztetni akarja vele, amit Ő maga szenvedett akkor. Ez a gondolat annyira megvigasztalta, hogy úgy emlékszem, azóta sohasem hallatott egy panaszhangot sem.

Ha belső imát végzünk, kezdünk vágyni arra, hogy Jézust végigkísérjük szenvedéseiben.

Igyekeztem elképzelni Krisztus Urunkat saját bensőmben. Különösen az olyan jelenetek voltak reám (…) a legjobb hatással, amikor ő leginkább el volt hagyatva. Úgy gondoltam, hogy nem lévén senkije, a szenvedések súlya alatt, mint afféle szorongatott ember nem utasíthatja vissza részvétemet… Különösen jól éreztem magamat vele, mikor a kertben imádkozott. (Önéletrajz, IX. fej. 85. o.)

Szánja rá magát mindjárt kezdetben, hogy nem riad vissza a kereszttől, s meg fogja látni, hogyan segíti majd az Úr annak viselésében. (Önéletrajz, IX. fej. 110. o.)

Avilai Szent Terézzel együtt követjük Urunk Jézus Krisztust a keresztúton

Ha ilyen jó barát van az oldalunk mellett, ha ilyen hadvezér alatt állunk, aki a szenvedésben mindig az első volt: mindent el tudunk viselni. Ő mindig kész rajtunk segíteni és bennünket támogatni, egy szóval igazi barátunk. (Önéletrajz, XXII. fej. 221. o.)

A keresztút stációi itt találhatók.

Létrehozva 2013. január 12.