Imáink

A csíkszeredai plébános imahadjáratot hirdetett, melyről saját blogján olvashatunk.

Ó Uram Jézus Krisztus, aki minden embert megváltottál, és nem akarod, hogy egy lélek is elvesszen.

Hozzád nem esedezik senki reménytelenül irgalomért, minthogy magad mondottad: „Ha valamit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.”

Ó szelíd és alázatos Jézus, hallgass meg.

Mások megbecsülésének a kívánásától szabadíts meg Jézus.
Mások szeretetének a vágyásától szabadíts meg Jézus.

Milyen nagy a te irgalmasságod, Krisztus Urunk, milyen nagy a Te jóindulatod és jóságod, hiszen megengeded, hogy Isten jelenlétében imádkozzunk és Őt Atyánknak nevezzük! Ahogy Te Isten Fia vagy, úgy  minket is fiaknak hívnak. Saját magától senki sem merte volna imájában ezeket a szavakat  használni, arra volt szükség, hogy Te magad bátoríts erre. Ó Jézus, emlékeztess, hogy amikor Istent Atyánknakszólítjuk,Isten gyermekeként viselkedjünk! Ha nekünk örömünk telik Atyánkban,  neki is kedvét kell találnia bennünk. Atyánk, hadd legyünk templomod, amelyben az  emberek felismerik jelenlétedet!

Te adj erőt, hogy bízni tudjak
Ha megbántanak, ne zokogjak.
Te add meg, hogy eltűrjenek,
Hogy hibáimmal is szeressenek.

Röviden ez a stratégiám:

"Uram, ha akaratoddal egyezik, múljék el az adott szenvedésem, hogy még közelebb kerülhessek hozzád és jobban szolgálhassam embertársaimat. Ha azonban ehhez a szándékomhoz - a Te elgondolásod szerint - a szenvedés elfogadása és a saját, illetve embertársaim bűneiért való felajánlása vezet inkább, akkor azt békével és Téged dicsőítve fogadom el. AMEN."

Én nem szeretem a szenvedést, de szeretem felajánlani. Jót tesz a lelkemnek, felemeli és elszakíthatatlan szeretet-köteléket teremt azokkal, akikért felajánlom a szenvedést.

Szent Domonkos kilenc imamódja - 1.

1. „Szent Domonkos 9 imamódjá”-nak szövege, ahogyan az ma latinul hozzáférhető, egy XIII. századi domonkosra – valószínűleg a Tuscanellából való Aldobrandinusra – vezethető vissza. Egyértelműen a bolognai szentté avatási per tanúvallomásai inspirálják. E szöveg kézírásban csak az 1300 körüli időkből maradt fenn, legtöbbször mint apoldai Dietrich (kb. 1297) „A szent legendája” c. művének függeléke.

Mindenható és legjobb Uram, figyelmesen vizsgálom bűneim sebeit, melyeket már gyermekkorom óta  hordok. Sírok,  mert haszontalanul telt  el az  idő. Erőm nem elegendő, hogy kitartsak a fáradozásban, erőim hiúságokra pazaroltam.

Milyen nagy a te irgalmasságod, Krisztus Urunk, milyen nagy a Te jóindulatod és jóságod, hiszen megengeded, hogy Isten jelenlétében imádkozzunk és Őt Atyánknak nevezzük! Ahogy Te Isten Fia vagy, úgy minket is fiaknak hívnak.