Eljárási normák a feltételezett jelenések és kinyilatkoztatások megítéléséhez

alt1. A Hittani Kongregáció olyan anyagokkal foglalkozik, amelyek a hit és az erkölcs előmozdításával és védelmével vannak kapcsolatban. Továbbá, illetékes a hittel kapcsolatos egyéb problémáknak, mint a pszeudomiszticizmus, a hozzá kapcsolódó jelenések, látomások eseteinek, valamint természetfeletti eredetűnek tulajdonított híreknek megvizsgálásában. Ezen utóbbi, a Dikasztériumra bízott kényes feladat értelmében, immár harminc évnél is korábban elkészültek az Eljárási normák a feltételezett jelenések és kinyilatkoztatások megítéléséhez. A dokumentumot a Kongregáció Plenáris Ülésének atyái megtárgyalták, Isten szolgája, VI. Pál pápa 1978. február 24-én jóváhagyta, és a Dikasztérium kibocsátotta 1978. február 25. napján. Ekkor a Normákat a püspökök tudomására hozták, anélkül azonban, hogy hivatalosan publikálták volna őket, annak a ténynek is a fényében, hogy ezek mindenekelőtt az egyház pásztoraira vonatkoznak.

2. Mint ismeretes, idővel a dokumentumot publikálták néhány, a témára vonatkozó műben, mégpedig több nyelven, de anélkül, hogy az illetékes Dikasztérium erre előzetesen felhatalmazást adott volna. Ma már el kell ismerni, hogy ennek a fontos normatív intézkedésnek a fő tartalma mostanra teljes nyilvánosságot kapott. A Hittani Kongregáció mindazonáltal szükségesnek tartotta a Normák publikálását, a főbb nyelvekre való lefordításáról való gondoskodással együtt.

3. A tapasztalati problémák jelentőségét, melyek a természetfeletti jelenségekhez kötődnek az egyház életében és küldetésében, újabban is kiemelte a püspökök lelkipásztori gondoskodása, amikor 2008 októberében az Isten Igéje témájában a Püspöki Szinódus püspökei a XII. rendes ülésükre gyülekeztek össze. Ugyanezt az aggódó gondoskodást foglalta össze a szentatya, XVI. Benedek pápa, az üdvtörténet teljes távlatába helyezve, a Verbum Domini szinódus utáni apostoli buzdítás fontos megfogalmazásával. Szükségesnek látszik a Pápa eme tanítására emlékeztetni, hogy elegendő figyelmet fordítsunk azokra a természetfeletti jelenségekre, amelyek felé fordul a jelen kiadvány is:

„Az egyház tudatosan vallja, hogy Jézus Krisztusban az Isten végleges Igéjével találkozik; ő »az Első és az Utolsó« (Jel 1,17). Ő adta meg a teremtett világnak és a történelemnek a végső értelmét; ezért arra vagyunk hivatva, hogy az Igének eme eszkatologikus ritmusában éljünk az időben, lakjunk Isten teremtett világában; »a krisztusi üdvrend tehát sohasem múlik el, mert új és végleges szövetség. A mi Urunk, Jézus Krisztus dicsőséges eljöveteléig pedig már nem kell várnunk semmiféle új nyilvános kinyilatkoztatást (vö. 1Tim 6,14 és Tit 2,13)« (Dei Verbum, 4.). Miként ugyanis a szinódus folyamán az atyák emlékeztettek rá, »a kereszténység sajátossága a Krisztus-eseményben mutatkozik meg, aki a kinyilatkoztatás csúcsa, Isten ígéreteinek beteljesítése, és közvetítő az Isten és az ember közötti találkozásban. Ő az, ’aki kinyilatkoztatta nekünk Istent’ (Jn 1,18), az egyetlen és végső Szó, amely az emberiségnek szól« (Propositio, 4.). Keresztes Szent János csodálatos módon fogalmazza meg ezt az igazságot: »Nekünk adván, ahogyan adta, a Fiát, aki az ő egyetlen Igéje, ebben az egyetlen Igében mindent elmondott, és más mondanivalója nincs többé… Ugyanis, amit korábban csak részletekben mondott a prófétáknak, azt most egészében elmondta, amikor a teljességet, tudniillik a Fiát adta nekünk. Ha ezek után valaki most kérdezni akarná Istent, vagy látomásokat, kinyilatkoztatásokat akarna tőle, az nem csak esztelenül cselekedne, hanem egyenesen megsértené őt, nem Krisztusra szegezvén a szemeit, illetve valami mást vagy újdonságot keresve rajta kívül« (Salita al Monte Carmelo, II,22.)”.

A fentebbieket is szem előtt tartva a Szentatya, XVI. Benedek pápa kiemeli:

„A Szinódus azt ajánlotta, hogy »segítsük a híveket jól megkülönböztetni Isten Szavától a magánkinyilatkoztatásokat« (Propositio, 47.), amelyeknek »nem az a szerepe, hogy Krisztus végleges kinyilatkoztatását ’kiegészítsék…’, hanem azt kell elősegíteniük, hogy az adott korban tökéletesebben lehessen abból élni« (A Katolikus Egyház Katekizmusa, 67.). A magánkinyilatkoztatások értéke lényegesen különbözik az egyetlen nyilvános kinyilatkoztatástól: ez ugyanis hitet követel, mert emberi szavakban és az egyház élő közössége által maga Isten szól hozzánk. A magánkinyilatkoztatás igazságának kritériuma a Krisztusra irányultság. Amennyiben eltávolít tőle, biztosan nem a Szentlélektől való, aki az evangéliumon belül, és nem azon kívül vezet bennünket. A magánkinyilatkoztatás segítője a hitnek, és annyiban hihető, amennyiben az egyetlen nyilvános kinyilatkoztatás felé visz. Éppen ezért egy magánkinyilatkoztatás egyházi jóváhagyása lényegében azt jelzi, hogy az adott üzenet nem tartalmaz semmi olyat, ami ellenkezne a hittel és a jó erkölcsökkel, közzétehető és a hívők okosan magukévá tehetik. A magánkinyilatkoztatás új hangsúlyokat vezethet be, elindíthat új vagy elmélyíthet régi jámborsági formákat. lehet prófétai jellege is (vö. 1Tesz 5,19-21), és segíthet jobban megélni az evangéliumot az adott történelmi órában; ezért nem szabad mellőzni. Fölkínált segítség, de nem kötelező vele élni. Minden esetben úgy kell kezelni, mint az üdvösség mindenki számára maradandó útjának, a hitnek, a reménynek és a szeretetnek a táplálóját (vö. Hittani Kongregáció, Fatimai üzenet, 2000. június 26.: Ench. Vat. 19. n. 974-1021.)”.[1]

4. A Kongregációt az a remény tölti el, hogy az Eljárási normák a feltételezett jelenések és kinyilatkoztatások megítéléséhez dokumentum hivatalos publikálásával segítheti a katolikus egyház főpásztorait a feltételezett megjelenések és kinyilatkoztatások, híradások és beszédek, vagy általánosabban megfogalmazva, rendkívüli vagy feltételezett természetfeletti eredetű jelenségek megítélésének súlyos feladatában. Ugyanakkor kívánatos, hogy a szöveg hasznos legyen a teológusoknak és tudósoknak is az egyház eme élő tapasztalatának terén, melynek ma különösen fontos jelentősége van, és egyre elmélyültebb átgondolásokat kíván.

Vatikánváros, 2011. december 14, Keresztes Szent János liturgikus ünnepén.

William Levada
bíboros prefektus


[1] XVI. Benedek pápa Verbum Domini szinódus utáni apostoli buzdítása Isten Szaváról az egyház életében és küldetésében, 2010. szeptember 30-án, n. 14.: AAS 102 (2010) 695-696. Ehhez lásd még A Katolikus Egyház Katekizmusának a témára vonatkozó részeit (vö. n. 66-67.).

Forrás

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.