XI. Piusz pápa a papi nőtlenségről

alt

Az alábbiakban XI. Piusz pápa Ad catholici sacerdotii apostoli körleveléből idézzük a papi nőtlenségről szóló részt, amelyet a témában II. Vatikáni Zsinat papi szolgálatról és életről szóló dekrétuma, a Presbyterorum Ordinis hivatkozásként használt. Piusz pápa körlevele 1935. december 20-án jelent meg, a magyar nyelvű fordítását és kiadását a Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója végezte el.

Kapcsolódó cikkeink:
Athanasius Schneider püspök a papi cölibátusról
Barsi Balázs atya: Mire megoldás a nős férfiak pappá szentelése?
Teológus pap válaszol a cölibátussal kapcsolatos kritikákra

A papi nőtlenség

A jámborsággal kapcsolatos második ékessége a katolikus papságnak az erkölcsi tisztaság, amelyet a latin katolikus klérusnak nagyobb rendeken lévő tagjai oly szigorúan kötelesek megtartani, hogy szentségtörést követnek el, ha ellene vétenek. Bár a törvény teljes szigorúsága nem köti a keleti egyház papjait, azonban náluk is nagy tiszteletben áll az egyházi nőtlenség s bizonyos esetekben – különösen a hierarchia legmagasabb fokain – megkövetelik és előírják.

A természetes ész is illőnek tartja a tisztaságot az Isten szolgáihoz. Hiszen „Lélek az Isten” (Jn 4,24), s azért, akik Isten szolgálatára vannak szánva, bizonyos módon vessék le a testet. Már a régi rómaiak is így gondolkodtak. Volt egy ősi törvényük: „Az istenek elé tisztán lépjetek.” S egyik híres írójuk a törvényt idézve a következő magyarázatot adja: „Megparancsolja a törvény, hogy tisztán kell az istenek elé járulni – azaz tiszta lélekkel –, ami minden egyebet is magában foglal. Nem zárja ki a testi tisztaságot, hanem azt akarja mondani, hogy ha már a testet is tisztán tartjuk, akkor a felsőbbrendű lélek tisztaságára annál inkább kell ügyelni.” (Cicero) Az ószövetségi Szentírásban Mózes az Isten nevében meghagyja Áronnak és fiainak, hogy hét napon át, amíg a szentelésük tart, a szövetség sátorából ki ne menjenek, tehát addig magukat megtartóztassák.

Mivel pedig az újszövetség papja hasonlíthatatlanul magasabb méltóságú, mint a régi törvény papja, azért tőle nagyobb tisztaságot is vár az Úr. A papi nőtlenség egyházi törvényének első írott nyomára már az elvirai zsinat egyik kánonjában találunk a negyedik század kezdetén, amikor még a keresztény üldözések korszaka nem zárult le. Ez is világosan már régóta érvényben levő gyakorlatot tételez föl. Tehát az írott törvény nem tett egyebet, minthogy az evangéliumból és az apostolok tanításából önként következő követelményt a nagyobb joghatály kedvéért becikkelyezi.

Az isteni Mester, akit az Egyház himnuszában „Szűzanya virága” címen köszöntünk, különös mértékben becsülte a tisztaság erényét. Olyan magasztosnak mondta, hogy az emberek közönséges értelmét meghaladja. (lásd: Mt 19,11) Gyermekkorától a názáreti házban Szűz Mária és szűz Szent József társaságában kívánt nevelkedni. A szűztiszta lelkeket, mint Keresztelő és az evangélista Szent Jánost, kitüntető szeretettel szerette. Szent Pál, a nemzetek apostola, az evangéliumi törvény és Krisztus tanításának ez a hűséges tolmácsa, áradozva zengi a szüzesség dicséretét, s különösen az osztatlan istenszolgálatnál való fontosságát hangoztatja: „Akinek nincs felesége, arra gondol, ami az Úré, hogyan tessék az Istennek.” (1 Kor 7,32) Mindezek a tények közrehatottak abban – Tisztelendő Testvérek –, hogy az újszövetség papjai megérezték ennek a válogatott erénynek égi varázsát; és azoknak a kiválasztottaknak a sorában akartak helyet foglalni, „akik fölfogják az igét” (Mt 19,11), s így önként vállalták a nőtlenséget, amely azután az egész latin egyházban szigorú egyházi parancs lett. Már a negyedik század végén a karthágói zsinat a papi nőtlenség ügyében arra int, „hogy amit az apostolok tanítottak és az elődök tartottak, azt mi is tartsuk meg”.

A keleti szentatyáknál több tanúbizonyságra találunk, hogy a katolikus papság nőtlenségét ők is nagyra becsülték, s a keleti egyház azon helyein, ahol az egyházi fegyelmet szigorúan megtartották, teljesen azonos volt e pontban a latin és a keleti egyház fegyelme. Szent Epifánius már a negyedik század végén tanúskodik amellett, hogy a nőtlenség törvénye az alszerpapig kötelező: „Aki még házasságban él és gyermekeket nevel – ha egyetlen asszony férje is – nem szentelhető szerpappá, pappá, püspökké vagy alszerpappá. Csak akkor veheti föl e rendeket, ha egyetlen feleségétől külön él, vagy utána özvegyen maradt. Ilyen a törvényes rend azokon a helyeken, ahol az egyházi kánonokat lelkiismeretesen betartják.” 

De az összes írók közül e tárgyban a koronatanú a szír Szent Efrém, edesszai szerpap és a világegyház doktora, akit méltán neveznek „a Szentlélek hárfájának”. Barátját, Ábrahám püspököt, a hozzáintézett versben így szólítja meg: „Megfelelsz nevednek, Ábrahám, mert te is sokaknak atyja lettél. Nincsen ugyan feleséged, mint Ábrahámnak volt Sára, hanem a nyájad a te feleséged. Neveld az ő fiait a te igazságodban. Legyenek a te lelki fiaid az ígéret várományosai, a mennyország örökösei. Ó, szépséges ivadéka a szüzességnek, amelyben a papságnak kedve telik! Kiömlött az olajtartó és fölkent téged. Az Egyház rád tette a kezét, kiválasztott, megkívánt és megszeretett téged.” Ugyancsak ő írja: „Nem elégséges és a papi hivatáshoz nem méltó, ha a pap csak Krisztus élő testének föláldozása előtt tisztítja meg a lelkét, mossa meg a nyelvét és kezét, tartja tisztán egész testét, hanem állandóan teljesen tisztának kell lennie, mert állandóan közvetítőként áll Isten és az emberiség között. Dicsőség Istennek, aki szolgáit tisztákká tette!”

Hasonlóképpen nyilatkozik Aranyszájú Szent János: 

„A papi szolgálatot teljesítő legyen oly ragyogóan tiszta, mintha az égben az angyali Hatalmasságok között szolgálna!”

A teljes cikk elolvasható itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.