Müller bíboros „Hitnyilatkozatot” tett közzé a katolikus tanításról

alt

„Ne nyugtalankodjék szívetek.” Ezzel a János-evangéliumból vett felhívással kezdődik a Gerhard Ludwig Müller bíboros által február 8-án közzétett hitnyilatkozat, amelyben az Egyház szentségekről, a szentáldozásról, a papság szentségéről szóló tanítását foglalja össze a kardinális.

A Hittani Kongregáció egykori prefektusa által megfogalmazott, majd négyoldalas hitnyilatkozat – gyakran utalva a Szentírásra és a Katekizmusra – áttekintést nyújt a szentháromságos egy Istentől kiindulva, az Egyházon, annak szentségi rendjén és erkölcsi törvényén keresztül egészen az örök életig.

A hitnyilatkozatot teljes terjedelmében közreadjuk.

Hitnyilatkozat

Ne nyugtalankodjék szívetek.” (Jn 14,1)

Látván a hit tanításában egyre inkább elharapózó zavart, a katolikus Egyház sok püspöke, papja, szerzetese és laikusa kért engem arra, hogy tegyek nyilvános tanúságot a kinyilatkoztatás igazságáról. A pásztorok legalapvetőbb feladata, hogy a reá bízottakat az üdvösség útján vezessék, és ez csak akkor sikerülhet nekik, ha ők ezt az utat ismerik és ők is ezen az úton járnak. Az apostol szavai szerint: „Mert mindenekelőtt azt adtam át nektek, amit én is kaptam.” (1Kor 15,3) Mivel mára sok keresztény immár a hit alapvető tanításait sem ismeri, egyre nagyobb annak a veszélye, hogy letérnek az örök életre vezető útról. Ám az Egyház legalapvetőbb feladata az, hogy az embereket Jézus Krisztushoz, a népek világosságához vezesse (vö. Lumen Gentium 1). Ebben a helyzetben az a kérdés, mi alapján tájékozódjunk. II. János Pál szerint A katolikus egyház katekizmusa „a hit tanításának biztos alapja” (Fidei Depositum IV). E katekizmust azzal a céllal állították össze, hogy megerősítse azokat a testvéreket a hitben, akiknek hitét alapjaiban rengeti meg a „relativizmus diktatúrája”.

1. A Jézus Krisztusban kinyilatkoztatott hármas egy Isten 

Minden keresztény hitének magva a legszentebb Szentháromság megvallása. Az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében elvégzett keresztségben mindannyian Jézus tanítványai és Isten gyermekei, barátai lettünk. A három személy különbözősége az isteni egységben (Katekizmus254. pont) alapvetően megkülönbözteti a kereszténység isten- és emberképét a többi vallásétól. Jézusnak mint Krisztusnak a megvallása vízválasztó: Jézus valódi Isten és valódi ember, fogantatott a Szentlélektől, született Szűz Máriától. Jézus a testté lett Ige, Isten fia, a világ egyetlen megváltója (Kat. 679), az egyetlen közvetítő Isten és ember között (Kat.846). Ezért nevezi János első levele antikrisztusnak azokat, akik tagadják Jézus istenségét (1Jn 2,22), hiszen Jézus Krisztus az Isten fia az örökkévalóságtól fogva egylényegű Istennel, az ő Atyjával (Kat. 663). Kellő határozottsággal kell fellépni azokkal a régi eretnekségekkel szemben, amelyek Jézus Krisztusban csak egy jó embert, egy testvért és barátot, egy prófétát vagy moralistát látnak. Mert Jézus legfőképp az Ige, amely Istennél volt és amely Isten, az Atya fia, aki magára vette emberi természetünket azért, hogy megváltson bennünket, és aki el fog jönni ítélni élőket és holtakat. Egyedül Jézust imádjuk az Atyával és a Szentlélekkel egységben mint az egyetlen és igaz Istent (Kat. 691).

2. Az Egyház

Jézus Krisztus mint az üdvösség látható jelét és eszközét alapította az Egyházat, amely a katolikus Egyházban létezik (Kat. 816). Ennek az Egyháznak, amely „a kereszten megfeszített Jézus oldalából” ered (Kat.766), Jézus olyan szentségi szervezetet adott, amely meg fog maradni a végső időkig (Kat. 765). Krisztus mint a fő, valamint a hívek mint a test tagjai egyetlen misztikus személyt alkotnak (Kat. 795), és ezért az Egyház szent, hiszen az egyetlen közvetítő alapította látható szervezetét és tartja is fenn azt szüntelen (Kat. 771). Az Egyház révén a szent szentségek ünneplésében – elsősorban az eucharisztikus áldozatban, a szentmisében – Krisztus megváltó műve válik jelenvalóvá térben és időben (Kat. 1330). Az Egyház Krisztus tekintélyével közvetíti az isteni kinyilatkoztatást, ami „kiterjed a tanítás minden olyan elemére – ide értendő az erkölcsi tanítás is –, melyek nélkül a hit üdvös igazságait sem megőrizni, sem előadni, sem megtartani nem lehet.” (Kat. 2035)

3. Szentségi rend

Az Egyház Jézus Krisztusban az üdvösség egyetemes szentsége (Kat. 776). Az Egyház fénye nem önmagából való, hiszen Krisztus fénye ragyog fel orcáján. Ez azonban csak abban az esetben történik meg, ha nem valamiféle többséghez, nem a korszellemhez, hanem a Jézus Krisztusban kinyilvánított igazsághoz igazodik, hiszen Krisztus a katolikus egyházra bízta a kegyelem és igazság teljességét (Kat. 819): maga Jézus van jelen az egyház szentségeiben.

Az Egyház nem emberek által alapított egyesület, amelynek struktúrájáról a tagok kedvük szerint szavazhatnának, hanem isteni eredetű. „Maga Krisztus a szolgálat forrása az Egyházban. A szolgálatot ő alapította, tekintélyt és küldetést, irányítást és célt adott neki” (Kat. 874). Máig érvényes az apostol figyelmeztetése: „De még ha mi, vagy akár az égből egy angyal hirdetne is nektek más evangéliumot, mint amit hirdettünk nektek, kivetett legyen!” (Gal 1,8) A hit átadása elválaszthatatlan a hit követeinek hitelességétől. E követek azonban egyes esetekben cserben hagyták a rájuk bízottakat, elbizonytalanították őket, hitükben súlyos károkat okoztak. Rájuk az Írásnak azok a szavai állnak, melyek szerint egyes emberek nem viselik el az egészséges tanítást, hanem saját, füleiknek tetszőbb kívánságaikhoz igazodnak (vö. 2Tim 4,3–4). 

Az Egyház tanítóhivatalának az a feladata, hogy „népét az eltévelyedésektől és fogyatkozásoktól oltalmazza,… hogy az az igaz hitet tévedések nélkül tudja vallani” (Kat. 890). Ez legfőképp a hét szentségre áll. A szent eucharisztia „az egész keresztény élet forrása és csúcsa” (Kat. 1324). Az eucharisztikus áldozat, amelyben Krisztus bevon minket saját keresztáldozatába, a Krisztussal való bensőséges egyesülésre irányul (Kat. 1382). Ezért figyelmeztet bennünket a Szentírás a szentáldozás vételével kapcsolatban: „Aki tehát méltatlanul eszi a kenyeret, vagy issza az Úr kelyhét, vétkezik az Úr teste és vére ellen.” (1Kor 11,27) És „annak, aki súlyos bűn tudatában van, meg kell gyónnia, mielőtt a szentáldozáshoz járul.” (Kat. 1385) A szentség belső logikájából következik tehát, hogy akiknek Isten előtt kötött házassága érvényes, ám elválván anyakönyvvezető előtt életüket mással kötötték össze, azok nem vehetik magukhoz gyümölcsözően az eucharisztiát (Kat. 1457), mert nem válik üdvösségükre, lévén hogy a katolikus hittel és az Egyházzal nincsenek teljesen összhangban, hasonlóan azokhoz, akik nincsenek megfelelően felkészülve. Erre felhívni az emberek figyelmét megfelel az irgalmasság lelki cselekedeteinek.

Az Egyház parancsai közül az egyik a bűnök megvallása a szentgyónásban évente legalább egyszer (Kat. 2042). Amennyiben a hívek nem gyónják meg bűneiket, és így nem kapják meg a feloldozást azok alól, annyiban a megváltás meghiúsul, hiszen végül is Jézus Krisztus azért lett emberré, hogy megváltson minket bűneinktől. A keresztség után elkövetett súlyos és bocsánatos bűneinkre is áll a megbocsájtásnak az a teljhatalma, amelyet a feltámadott Úr az apostolokra, valamint az ő utódaira a püspöki és papi rendben bízott rá. A hívek jelenlegi gyónási gyakorlata arra enged következtetni, hogy lelkiismeretük nem eléggé tájékozott. Isten irgalmát azért kaptuk ajándékba, hogy teljesítsük parancsait, és hogy ennek révén egyek legyünk az Ő szent akaratával – nem pedig azért, hogy kitérjünk a megtérésre való felszólítás elől (Kat 1458).

„A pap folytatja a megváltás művét a földön” (Kat. 1589). A papság szentsége a papnak „szent hatalmat ad a hívők szolgálatára” (Kat. 1592), ami pótolhatatlan, hiszen e teljhatalom révén lesz Jézus Krisztus megváltó művé szentségileg jelenvalóvá. Ezért dönt a pap szabadon a cölibátus mellett „az új élet jeleként” (Kat. 1579). A pap önmagát adja Krisztus és az Ő eljövendő országa szolgálatára. A szentségnek a papi rend hármas fokozatában való kiszolgáltatása tekintetében „az Egyház tudja, hogy Urának e kiválasztása kötelezi. Emiatt nem lehetséges a nők pappá szentelése.” (Kat. 1577) Ha valaki ebbe a nők diszkriminálását akarná belemagyarázni, az csak arról tanúskodik, hogy az illető nem érti e szentséget. Hiszen itt nem földi hatalomról van szó, hanem Krisztusnak, az Egyház jegyesének a reprezentálásáról.

Az írás elolvasható itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.