Róma, 1956. november 2.

Nagy örömünkre szolgált az a tudat, hogy nemcsak az egész katolikus világ püspökei, hanem más egyházak lelkészei és hívei is lelkesen csatlakoztak felhívásunkhoz, melyet legutolsó “LUCTUOSISSIMI EVENTUS” kezdetű körlevelünkben tettünk közzé, hogy közös imádsággal ostromoljuk az eget és így imánk hathatós legyen.

Ezért most szívből jövő hálával akarunk köszönetet mondani Istennek, mert megindult a sok könyörgésen, különösen az ártatlan gyermekek imáin és úgy látszik végre megengedi, hogy felderengjen az igazságosságra alapozott béke új korszakának hajnala Lengyelország és Magyarország népei számára.

Nem kisebb örömmel vettük tudomásul, hogy szeretett fiainkat. S. Wyszynski bíborost, Varsó érsekét, valamint Mindszenty József bíborost, esztergomi érseket, akiket a múltban eltávolítottak székükből, visszaállítottak méltóságukba és felelős hivatalukba, ahol örvendező tömegek fogadták őket diadalmas üdvözléssel, miután ártatlannak és igazságtalanul megvádoltnak jelentették ki őket. Reményt táplálunk aziránt, hogy ez jó előjele mindkét országban az újjászervezésnek és a béke megteremtésének, az eddiginél józanabb és tökéletesebb elgondolás alapján. Ezért mégegyszer azzal fordulunk ezen országok valamennyi katolikusához, hogy hozzák összhangba erőiket, csoportosuljanak törvényes pásztoraik köré és így szorgalmas munkával ennek a szent ügynek továbbvitelére és megerősítésére szenteljék magukat. Mert ha egy ilyen alkalmat elszalasztanak, akkor sohasem fogják tudni elérni az igazi békét.

Azonban egyik félelmünk még le sem csillapult lelkünkben, máris másik aggasztó helyzet állt elő. Amint tudjátok, Tisztelendő Testvérek, a középkeleten egy másik harci cselekménynek a lángjai csapnak fel fenyegetően, nem messze a Szentföldtől, ahova leszálltak egykor Isten angyalai az égből és az isteni Gyermek jászola fölött lebegve békét hirdettek a jóakaratú embereknek. (Lk 2,14) Mi, aki egyforma atyai szeretettel ölelünk át minden népet, nem tehetünk mást, mint imádkozunk a kegyelmek Atyjához és minden vigasztalás Istenéhez (2Kor 1,13) és sürgetünk mindnyájatokat, hogy imáitokat egyesítsétek a mienkkel, hiszen “harci fegyvereink nem földi, hanem isten erejűek” (uo. 10,46). Egyedül belé helyezzük reményünket, aki mennyei fényével meg tudja világosítani az emberek elméjét, feldühödött akaratukat jobb belátásra bírja, hogy így helyreálljon a jogos rend a nemzetek között, mindnagyobb kölcsönös előnyükre, mindig biztosítva az érdekelt felek törvényes jogait. Minden embernek, különösen azoknak, akik népek sorsát tartják kezükben, szem előtt kell tartania, hogy háborúból sohasem származhat tartós jó, de annál inkább rengeteg baj és szerencsétlenség.

A teljes levél elolvasható itt.

Létrehozva 2016. november 2.