Bevezetés
Az emberi szívbe mélyen belegyökerezett boldogság utáni sóvárgás mindig is együtt járt a betegségtől való megszabadulásnak és célja megértésének vágyával. Ez egy emberi jelenség, amellyel ilyen vagy olyan módon minden ember találkozik, és amely az Egyházban különleges visszhangra talál. Az Egyház értelmezése szerint ugyanis a betegség a Krisztussal való egyesülés és a lelki megtisztulás egy eszköze, azok számára pedig, akik a beteg emberrel találkoznak, lehetőséget nyújt a szeretet gyakorlására.

Ezen felül a betegség mint más emberi szenvedés is olyan állapot, amely különösképpen imára hív: mind az erőért, hogy a betegséget hívő értelemmel és az isteni akaratot elfogadva tudjuk vállalni, mind pedig azért, hogy meggyógyuljunk belőle.

Az egészség visszanyeréséért való imádság az Egyház minden időszakában megtalálható, természetesen a jelen korban is. Bizonyos szempontból újdonságnak számít, hogy szaporodnak az olyan időnként liturgikus ünneppel összekötött imaösszejövetelek, ahol Isten általi gyógyulásért könyörögnek. Sok esetben, és nem is mindig alkalomszerűen, azt állítják, hogy valóban történtek gyógyulások, és ennek következtében az az elvárás alakul ki, hogy ez más hasonló találkozókon szintén így legyen. Ebben az összefüggésben időnként egy feltételezett gyógyítási karizmáról beszélnek.

Felmerül a kérdés, hogy az ilyen imaösszejöveteleket, ahol gyógyulásért imádkoznak, hogyan kell liturgikus szempontból helyesen megítélni, és mindenek előtt, mi a feladata az egyházi hatóságnak, melyre tartozik, hogy a liturgikus ünnepek helyes lefolyása felett őrködjék és ehhez megfelelő rendelkezéseket vezessen be.

Éppen ezért helyénvalónak látszott az Egyházi törvénykönyv 34. kánonjának értelmében egy olyan instrukció kiadása, mely mindenek előtt a helyi ordináriusoknak nyújt segítséget, hogy a hívőket ebben a kérdésben jobban vezessék, amennyiben bátorítják azt, ami jó, az elkerülendőt pedig kiigazítják. A fegyelmi rendelkezések megértése és helyes besorolása érdekében szilárd hittani alapra volt szükség. Ezért az említett szabályozásokat egy, a gyógyítás adományáról illetve az ezen kegyelmekért való imádságról szóló doktrinális rész előzi meg.

I. Doktrinális aspektusok

1. Betegség és gyógyulás: értelme és értéke az üdvösség rendjében

“Az ember az örömre kapott meghívást, de minden nap megtapasztalja a szenvedés és fájdalom számtalan formáját.”[1] Ezért az Úr az üdvösség ígéretével együtt meghirdeti a szív örömét is, amely a fájdalmaktól való megszabadulással kapcsolódik össze. (vö. Iz 30,28; 35,10; Bár 4,29). Ő az, aki “minden rossztól megszabadít” (Bölcs 16,8). A szenvedések között azok, amelyek a betegségeket kísérik, az emberiség történelmében mindig jelen voltak; az emberben pedig mélyen él a vágy, hogy ezektől és minden rossztól megszabaduljon.

Az Ószövetségben azt tapasztalja Izrael népe, “hogy a betegség titokzatos módon összefügg a bűnnel és a rosszal”[2] A büntetések között, amelyekkel Isten a hűtlenné vált népet fenyegeti, nagy tér jut a betegségeknek (vö. Deut 28,21-22.27-29.35). A beteg, aki Istentől a gyógyulásért könyörög, beismeri, hogy Isten őt jogosan büntette meg a bűnei miatt. (vö. Zsolt 38; 41; 107,17-21).

A betegség azonban az igazakat is sújtja és az ember azt kérdezi magától, miért van ez így. Jób könyvében ezt a kérdést újra és újra felteszik. “Igaz, hogy a szenvedésnek, ha bűnhöz kapcsolódik, büntetésértéke is van de nem igaz, hogy minden szenvedés bűn következménye és büntetés-jellegű. Az Ószövetségben ékes bizonyítéka ennek az igaz Jób alakja. S ha az Úr beleegyezik abba, hogy a szenvedéssel próbára tegye Jóbot, azért teszi, hogy megmutassa: Jób igaz ember. A szenvedés próbatétel.”[3]

Annak ellenére tehát, hogy a betegségnek pozitív tartalma is lehet, amennyiben próbára teszi az igazak hűségét vagy eszköze a bűn által megsebzett igazságosság helyreállításának illetve a bűnös észre térítésének és megtérésre vezetésének, mégis rossz marad. Ezért hirdeti a próféta az eljövendő időket, amikor sem betegség, sem szenvedés nem lesz és az életen a halál sem vesz majd erőt (vö. Iz 35,5-6; 65,19-20).

Az Újszövetségben találjuk meg a teljes választ arra a kérdésre, miért sújtja a betegség az igazakat is. Nyilvános működése közben Jézus újra és újra találkozik betegekkel. Közülük sokakat csodálatos módon meggyógyít, olyannyira, hogy a csodálatos gyógyítások tevékenységének különleges jellemzői: “Jézus bejárta az összes várost és falut. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden gyengeséget.” (Mt 9,35; vö. 4,23). A gyógyulások messiási küldetésének jelei (vö. Lk 7,20-23). Isten országának győzelmét nyilatkoztatják ki a rossz minden fajtája felett és az egész ember, mint test és lélek gyógyulásának szimbólumai lesznek. Bizonyítékul szolgálnak arra, Jézusnak van hatalma a bűnöket megbocsátani (vö. Mk 2,1-12), és az üdvösség javainak jelei, mint a Betezda fürdői béna (vö. Jn 5,2-9.19-21) vagy a vakon született meggyógyítása (vö. Jn 9.).

Az Újszövetség tanúsága szerint az első evangelizációt szintén csodás gyógyulások sokasága kísérte, melyek az evangélium örömhírének hatalmát erősítették. Az első keresztény közösségek láthatták, hogy a feltámadt Úr ígéretei megvalósulnak közöttük: “Azokat, akik hisznek, ezek a jelek fogják kísérni: … a betegekre teszik kezüket, és azok meggyógyulnak” (Mk 16,17-18). Fülöp szamariai prédikációját csodás gyógyulások kísérték: “Így jutott el Fülöp Szamaria városába és hirdette nekik Krisztust. Tömegesen és egyetértően figyeltek mindarra, amit Fülöp mondott, hallva és látva a jeleket, amelyeket cselekedett. Mert a tisztátalan lelkek hangos kiáltással kimentek sokakból, akikben laktak, és sok inaszakadt és sánta meggyógyult” (ApCsel 8,5-7). Szent Pál számára a jelek és csodák, amik a Szentlélek erejében mennek végbe az evangélium hirdetésének ismertetőjelei: “Természetesen csak arról merek beszélni, amit Krisztus vitt általam végbe a pogányok megtérítésére szóval és tettel: a jelek és csodák erejével, a Lélek erejével” (Róm 15,18-19; vö. 1Tessz 1,5; 1Kor 2,4-5). Feltételezhető, hogy ezek a jelek és csodák, amelyek az isteni hatalmat nyilvánították ki és az igehirdetést támasztották alá, nagyrészt csodálatos, rendkívüli gyógyítások voltak. Olyan csodák voltak ezek, melyek nem kötődtek az apostol személyéhez, hanem a hívők által is kinyilvánultak: “Aki tehát a Lelket adja nektek és csodákat művel köztetek, a törvény cselekedetei, vagy az igehirdetés hívő hallgatása alapján teszi-e ezt?” (Gal 3,5).

A betegség és minden egyéb emberi szenvedés feletti messiási győzelem nemcsak a rendkívüli gyógyulások által lesz valóság, hanem a bűn nélkül való Jézus önkéntes szenvedésében is, aki ezzel minden embernek megadta a lehetőséget, hogy saját fájdalmait az övével egyesítse. “Végül Jézus maga, aki bűn nélkül való, Izajás próféta szavait beteljesítve, szenvedésében minden sebet magára vett és az emberiség összes fájdalmában osztozott.”.[4] Sőt: “Krisztus keresztjében nemcsak beteljesedett a megváltás a szenvedés által, hanem maga az emberi szenvedés is megváltást nyert. Krisztus, midőn szenvedése által megváltotta az embert, egyszersmind a szenvedést is a megváltás szintjére emelte. Így minden ember is a maga fájdalmával Krisztus megváltó szenvedéséből kaphat részt.”[5]

Az Egyház szeretetteljes gondoskodással fogadja a betegeket. Méltatja azonban a betegek küldetését is, “hogy éljék meg emberi és keresztény hivatásukat és vegyenek részt Isten Országa növekedésében, új és még értékesebb módon. Pál apostol kijelentése legyen a programjuk, és mindenekelőtt az a világosság, mely szemük előtt fölragyogtatja helyzetük kegyelmi jelentését: “Testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak a javára” (Kol 1,24). Pontosan ezt fölfedezve jutott el az Apostol az örömhöz: “Örömmel szenvedek értetek” (Kol 1,24)”.[6] Ez a húsvéti öröm a Szentlélek gyümölcse. Amint Szent Pál, úgy “sok beteg a Szentlélek örömének hordozójává és Jézus föltámadásának tanújává lehet “számtalan megpróbáltatás közepette” (1Tessz 1,6)”.[7]

2. A gyógyulás utáni vágy és a gyógyító imádság

Isten akaratának elfogadását feltételezve a betegségben szenvedő gyógyulás utáni vágya jó és mélyen emberi, különösen akkor, ha ez Istenhez intézett bizalomteljes imában jut kifejezésre. Sirák fia arra szólít fel: “Fiam! Ha beteg vagy, ne hagyd el magadat, hanem imádkozz az Úrhoz, és meggyógyít téged” (Sir 38,9). Sok zsoltár gyógyulásért könyörgő ima (vö. Zsolt 6; 38; 41; 88).

Nyilvános működése során sok beteg fordul Jézushoz akár közvetlenül akár barátaikon, rokonaikon keresztül hogy egészségük helyreállítását kérjék tőle. Az Úr elfogadja ezeket a kéréseket; az evangéliumok egyetlen olyan utalást sem tartalmaznak arra vonatkozólag, hogy ilyen kéréseket helytelenített volna. Az Úr egyetlen panasza a hitnek alkalmi hiányára vonatkozik: “ha tudsz hinni, minden lehetséges annak, aki hisz” (Mk 9,23; vö. Mk 6,5-6; Jn 4,48).

A hívők imája, amelyben maguk vagy mások gyógyulását kérik, dicséretre méltó. Liturgiájában az Egyház is kéri az Urat a betegek egészségéért. Mindenekelőtt van egy szentsége, amely “egész különlegesen arra van rendelve, hogy megerősítse a betegség által megpróbáltakat: a betegek kenete”[8] Az Egyház ezt a szentséget “a szent keneten és a papok imádságán keresztül szokta ünnepelni. Ebben a szentségben a betegeket a szenvedő és megdicsőült Úrra bízza, hogy megerősítse és megmentse őket.”[9] Közvetlenül előtte, a betegek olajának megáldásakor azt imádkozza az Egyház: “Áldásod által legyen ez a megszentelt olaj mindazoknak, akiket megkenünk vele, irgalmadnak szent jele, mely minden betegséget, fájdalmat és gyengeséget elűz, gyógyítja a testet, a lelket és a szellemet.”[10] A kenet utáni imaszövegekben is imádkozunk a beteg gyógyulásáért.[11] Mivel a szentség az eljövendő uralom ígérete és jele, ezért a gyógyulás a feltámadás meghirdetője: “És nem lesz többé sem halál, sem gyász, sem jajgatás sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúlnak.” (Jel 21,4). Ezen kívül a Missale Romanum tartalmaz egy misét a betegekért (pro infirmis), melyben lelki kegyelmekért és a betegek gyógyulásáért is imádkozunk.[12]

A Rituale Romanum Benedictionaléjában van egy Ordo Benedictionis infirmorum, amely különböző imaszövegeket tartalmaz a betegek gyógyulásáért: a Preces[13] második formulájában, a négy Orationes benedictionis pro adultis-ban,[14] a két Orationes benedictionis pro pueris-ben[15] és a Ritus brevior[16] imádságában.

Magától értetődő, hogy az imádság nem zárja ki, hanem ösztönzi a hasznos, természetes eszközöknek az egészség megőrzése vagy helyreállítása érdekében történő használatát, és így arra sarkallja az Egyház gyermekeit, hogy a betegekről gondoskodjanak, testi és lelki szenvedéseiket enyhítsék, miközben azon fáradoznak, hogy a betegséget legyőzzék. Valóban, “az isteni Gondviselés tervében benne van, hogy az ember minden erejéből küzdjön a betegség ellen, törekedjen arra a jóra, ami az egészség.”[17]

Az instrukció elolvasható itt.

Létrehozva 2022. október 11.