Ferenc pápa: Isten bocsánatát nem lehet megtagadni egyetlen bűnbánótól sem

A Vatikáni Rádió írását a Magyar Kurír kiegészíti a bűnbocsánat hazai gyakorlatával kapcsolatban. A szerk.

A Szentatya levelet írt Rino Fisichella érseknek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa elnökének az irgalmasság szentévében elnyerhető kegyelmekről. A levelet a Vatikán szeptember 1-jén, kedden hozta nyilvánosságra honlapján.

Levelében a Szentatya annak a kívánságának ad hangot, hogy a közelgő irgalmasság rendkívüli szentéve képviselje az Isten irgalmával való találkozás igazi pillanatát minden hívő számára. Ferenc pápa számos pontot kiemel, amelynek figyelmet kell szentelni, hogy meg tudjuk ünnepelni a szentévet. Iránymutatást ad azoknak, akik szentévi búcsút szeretnének nyerni, hogy az mindenkihez Isten irgalmasságának igazi élményeként jusson el.

A pápa kijelenti, hogy az egyházmegyék hívei vagy a Rómába zarándokló hívek búcsút nyerhetnek, ha elzarándokolnak a szentkapuhoz, amely minden székesegyházban és az egyházmegyés püspök által kijelölt templomban, illetve a négy pápai bazilikában nyitva lesz. Búcsú nyerhető a szentévben emellett azokon a kegyhelyeken is, ahol az irgalmasság kapuja nyitva lesz, valamint azokban a templomokban, amelyeket hagyományos szentévi templomként tartanak számon.

Fontos – mutat rá üzenetében a pápa –, hogy ez a pillanat összekapcsolódjon elsősorban a kiengesztelődés szentségével és a szentmisével, amely során az irgalmasságról elmélkednek. Kísérje ezeket a szertartásokat a hit megvallása, az ima a pápáért és szívbeli szándékaiért az egyház és az egész világ javára.

Ferenc pápa azok felé is fordul, akiknek különböző okok miatt nincs módjuk áthaladni a szentkapun. A betegek és idősek, akik egyedül vannak és nem tudják elhagyni otthonaikat, éljék meg hittel és örömteli reménnyel a megpróbáltatás e pillanatát, járuljanak a szentáldozáshoz vagy vegyenek részt szentmisén és közösségi imán, akár a különböző kommunikációs eszközökön keresztül. Ilyen módon elnyerhetik a szentévi búcsút.

A pápa figyelme az elítéltekre is kiterjed, akik korlátozva vannak szabadságukban. Ők is elnyerhetik a búcsút a börtönök kápolnáiban. A Szentatya arra biztatja a rabokat, hogy amikor átlépnek cellájuk ajtaján, gondolatban és imában forduljanak az Atyához. Ez a gesztus felidézheti számukra a szentkapun való áthaladást, mert Isten irgalmassága képes átalakítani a szíveket és a rácsokat a szabadság élményévé.

A szentévi búcsút az elhunytak is elnyerhetik. Ahogy megemlékezünk róluk a szentmisében, úgy imádkozhatunk is értük, hogy az Atya irgalmas arca szabadítsa meg őket minden bűnüktől, és ölelje őket magához végtelen boldogságába.

A teljes írás elolvasható itt.

Létrehozva 2015. szeptember 3.