(LifeSiteNews) – Ha jótékonyságról van szó, a keresztény egyházak felekezetei után talán egyetlen más csoport sem büszkélkedhet annyira a kedvezményezettek hosszú listájával, akik hálával tartoznak a nagylelkű támogatásért, mint a szabadkőművesek.

Azt állítják ugyanis, hogy nincs más céljuk, mint embertársaik testvéri támogatása. Azt állítják, hogy mindenkivel szemben szeretettel viseltetnek, és tagjaiktól szigorúan megkövetelik az erény és a szabadkőműves erkölcsi magatartás törvénykönyvének betartását.

Mit kell egy objektív szemlélőnek az ilyen állításokról gondolnia? Vajon a szabadkőművesek egy jótékony testvériség, mint amilyennek magukat beállítják? Vagy az embertársak és a szegények iránti szeretet homlokzata mögött valami más rejlik? Mi a helyzet a szervezett bűnözői tevékenységgel kapcsolatos számos váddal? Mi a helyzet a szabadkőműveseket érintő gyilkosságokkal és hasonlókkal kapcsolatos országos [US] és nemzetközi nyomozásokkal? Mi a helyzet az elmúlt évszázadok forradalmaiban való állítólagos részvételükkel?

A becsületesség látszatát keltik

A szabadkőművesség első tanítóhivatali elítélésében, az In Eminenti-ben XII. Kelemen [pápa] azzal vádolta a szabadkőműveseket, hogy „a természetes becsületesség látszatát keltik.” Ha a szabadkőművesség valóban a becsületesség látszatát kelti, akkor jó lenne megnézni, mi rejlik a testvériség és a szeretet szabadkőműves látszata mögött, hogy leleplezzük a hazugságot, és elkerüljük, hogy akaratlanul is annak áldozatává váljunk.

Amit itt bemutatunk, az a szabadkőművesek tanúvallomásaiból származik, melyeket két, a XX. század második felében, Angliában végzett alapos vizsgálat során gyűjtöttek össze és értékeltek, és amelyeket két műben publikáltak: Stephen Knight: The Brotherhood, 1983, és Martin Short: Inside the Brotherhood, 1989.

Az előbbi nagyrészt Angliában élő szabadkőművesekkel készített személyes interjúk közvetlen beszámolóiból állt. A brit társadalom különböző területein – különösen a rendőrségen – belüli korrupcióról szóló leleplezések, amelyeket Knight könyve hozott nyilvánosságra, arra késztették a szabadkőműveseket, hogy PR-cáfoló kampányt indítsanak, amelynek során rádióbeszélgetések, sajtótájékoztatók és tájékoztató brosúrák tömkelegét adták ki.

KAPCSOLÓDÓ: Minden, amit tudni kell a szabadkőművesség alapvető tanításairól

Martin Short szerint, aki az események lezajlása után azt írta, hogy a szabadkőművesek a The Brotherhood című könyv megjelenését követően a közvélemény támogatásának megszerzésére tett erőfeszítéseik során odáig mentek, hogy 1986-ban állandó kiállítást nyitottak a londoni Freemasons’ Hallban, „amely az angol Craft [szabadkőművesség] hivatalos történetét meséli el. A kiállításon szabadkőműves királyok és hercegek portréi, egy díszes szabadkőműves trón, egy nagymesteri kötény, a szabadkőművesség szimbolikus eszközei, ékszerek, regálék és ezüsttárgyak, szabadkőműves színházi előadások és a testvériség jótékonysági munkáinak bizonyítékai voltak láthatók.” A szabadkőművesek című PR-videóban pedig „idős és fiatal, iskolás és munkásosztálybeli, fehér és fekete testvérek beszéltek a jó állampolgári magatartásról, erkölcsről, közösségről és jótékonyságról… A film bemutatta a szabadkőművesség jótéteményeit az idősek, betegek, árvák és özvegyek számára, valamint a nem szabadkőműves célokra tett adományokat.” (Martin Short, Inside the Brotherhood, 20-21).

Azonban Short megjegyzi:

A Craft összes sértő tárgyi emlékét elzárták a nyilvánosság elől. Nem volt [sic] semmilyen Tyler penge [a szabadkőműves gyülekezőhely bejáratánál] a betolakodók elhárítására. Nem volt csuklya, amivel bekötik a beavatandók szemét, nem volt kés vagy tőr, amit a mellükbe döfhetnének, és nem volt kötél vagy hurok, amit a nyakukba hurkolhatnának, mind-mind annak a hagyományos sorsnak a szimbólumai, amely minden olyan szabadkőművesre vár, aki elárulja a testvériséget. Nem volt emberi koponya, amit a templomos lovagok szertartásán használnak, és nem volt ’Isten szent és titokzatos neve’, amely (a Royal Arch ’misztikus előadás’ szerint) három, a kereszténység előtti istenség nevéből állt össze, némelyik sátánista felhanggal. (Short, 21)

A korrupció homlokzata

A Nagypáholy becsületesnek látszó erőfeszítései ellenére a szabadkőműves tevékenységekkel kapcsolatos vizsgálatok a bűncselekmények szervezését és eltűrését is feltárják. Ami a szabadkőművesek bűnös tetteiért való felelőssége kérdését illeti, ha a páholy azt állítja magáról, hogy „az erkölcs rendszere”, akkor még a vezetői által elkövetett szervezett bűncselekmények bűnösségétől is elvonatkoztatva, joggal vádolják a tagokat. Short jól megfogalmazza ezt a logikát:

Mivel a szabadkőművesség azt állítja magáról, hogy az erkölcs rendszere, bármelyik nagypáholy visel valamennyi felelősséget a tagjai által elkövetett bűncselekményekért, akár szabadkőművesként, akár egy tágabb közösség polgáraiként követik el azokat. Megvan a hatalma arra, hogy kizárja a bűnösöket, de ha csak ritkán él ezzel a hatalommal – bármilyen erősek is legyenek a bizonyítékok vagy a ’bűnözők’ száma -, a kívülállóknak minden joguk megvan arra, hogy az intézmény egészét elítéljék… Ez annak a régi jogelvnek az alkalmazása, hogy egy társaság vagy egyesület felelősségre vonható alkalmazottai vagy tagjai tetteiért. (Short, 26).

Ahogy a bizonyítékok alátámasztják, a szabadkőművesség titkos társaságának felépítése alkalmas arra, hogy „nem erkölcsi, hanem rosszindulatú, nem szociális, hanem öncélú” terveket rejtsen, ahogyan azt Short feltárja. Valóban, a beavatási és felemelkedési rítusaikat alkotó vérszerződés „legitimál egy bizonyos rosszindulatot a kívülállókkal szemben.” (Short, 50).

Ahogy Short részletezi:

A Craft állítása, hogy ’erkölcsös’ társaság, némi vonzerőt adott neki, bár nem hihetjük, hogy a XVIII. századi embernek kedve lett volna ahhoz, hogy az erkölcsöt lenyomják a torkán a hét közepén a páholyban, amikor vasárnap a templomban tüzet és kénkőt kellett elviselnie. Talán inkább az a felismerés vonzotta, hogy ez a tiszteletreméltó homlokzat kevésbé tiszteletreméltó tevékenységeknek adhat fedezetet: nem erkölcsi, hanem rosszindulatú, nem szociális, hanem öncélú… Bár a páholyok azt állíthatták, hogy a szabadkőművesség ’sajátos erkölcsi rendszerét’ sulykolják, könnyen válhattak az intrikák, az önérvényesítés és a korrupció sejtjeivé. Ez a lehetőség a páholyokban mind a mai napig fennáll. Valóban, az egyes fokozatok rituáléi legitimálnak egy bizonyos rosszindulatot a kívülállókkal szemben. (Short, 50).

E rituálék szövegének áttekintése feltárja a felidézett büntetések groteszk, erkölcstelen és bűnös jellegét, amennyiben egy szabadkőműves elárulja titoktartási esküjét.

Short a következőképpen írja le egy ember belépését a szabadkőművességbe, a Belépett Tanonc 1. fokozatába:

Az angol szabadkőművesség hivatalos története során egészen 1986-ig a bekötött szemű, csupasz mellű és hurkot viselő jelöltnek egy nyitott Bibliára kellett tennie a kezét, és ’ünnepélyesen esküdnie’, hogy betartja ezeket a fogadalmakat: ’Nem kisebb büntetés mellett… mint hogy átvágják a torkomat, gyökerestől kitépik a nyelvemet, és a tenger homokjába temetnek alacsony vízállásnál, vagy egy kábelhossznyira a parttól, ahol az apály rendszeresen huszonnégy órán belül kétszer árad és kétszer apad, vagy a még hatékonyabb büntetés, hogy szándékosan hamisan tanúskodó, minden erkölcsi értéket nélkülöző és teljesen alkalmatlan személynek bélyegzik, hogy ebbe az istenfélő páholyba befogadjanak… (Short, 51).

A napszámos 2. fokozatába való felvételkor, amennyiben a jelölt elárulja a titoktartási esküjét, aláveti magát annak, hogy „a mellkasomat felnyitják, szívemet kitépik belőle, és az ég ragadozó madarainak vagy a mező falánk vadállatainak adják prédául”. (Short, 51).

A szabadkőműves mester 3. fokozata esetében az árulás arra ítéli az embert, hogy „kettévágják, a beleimet hamuvá égetik, és a hamut szétszórják a földön, és az ég négy szele szétszórja, hogy az emberek között, különösen a szabadkőműves mesterek között többé ne legyen nyoma egy ilyen hitvány nyomorult emlékének.” (Short, 52).

A felidézett büntetések borzalmas mértéke hihetetlen. Az elképzelhető legszörnyűbb fajta haláleseteket találták ki annak érdekében, hogy az embereket teljes titoktartásra kötelezzék. Az, hogy az emberek hajlandóak lennének azt mondani, hogy ilyesmit elszenvednek, vagy ilyesmit okoznak, önmagában is árulkodik arról az erkölcsi jellemről, amelyre egy ilyen társaság hajlamosítja tagjait.

1986-ban az angliai Nagypáholy úgy változtatta meg a szertartását, hogy a büntetéseket ahelyett, hogy az esküben mondták volna ki, a páholymester a szertartás során máshol mondta ki. Ennek ellenére figyelemre méltó, hogy azok teljes borzalmas mivoltukban megmaradtak.

A szabadkőművesek előnyben részesítése és a bosszúállás

A szabadkőművesség tagjai nemcsak az elképzelhető legborzalmasabb vérszerződésekkel lépnek előre, melyek a gyilkosságot állítják a jelöltek elé, mint a páholy szent titkainak elárulásának előre ismert következményét, hanem alapító dokumentumaik arra utasítják a tagokat, hogy a páholy ellen felhozott, talán leggyakoribb vádat hajtsák végre: a szabadkőművesek előnyben részesítését. Talán kevésbé ismert a szabadkőműves bosszúállás mint annak ellenpárja, amely a szabadkőművesség kezdetén is jelen van.

A középkori céhes instrukcióból kiindulva, miszerint a kőműveseknek munkát kell adniuk kőműves társaiknak, még ha idegenek is, James Anderson a preferencia diktumát alkalmazta a szabadkőműves társak minden szakmájára, amikor 1723-ban átírta az angol szabadkőművesség Alkotmányát: “Nem vagytok kötelesek a képességeiteket meghaladó munkát végezni; csak egy szegény testvért [egy kőműves társat], aki jó ember, kell előnyben részesíteni bármely más, ugyanilyen körülmények között élő szegény ember előtt”.

Short szerint:

Anderson vette ezt az elvet [egy szabadkőműves előnyben részesítése egy nem szabadkőművessel szemben] – amely elég tiszteletreméltó, amikor egy középkori szakmára korlátozódik – és állandó érvényű paranccsá szélesítette ki minden ’spekulatív’ szabadkőműves számára [ez az elnevezés különbözteti meg a modern szabadkőműveseket a középkori kőművesektől], hogy előnyben részesítsék egymást a nem szabadkőművesekkel szemben. Így a Craft legismertebb írója a katedrális építők szabályait a preferálás, a részrehajlás és a kölcsönös segítségnyújtás kötelező érvényű kódexévé csavarta. (Short, 56).

Short rámutat, hogy Anderson utasításai a páholytagok „testvéri szeretetéről” „úgy tűnik, azt jelentik, hogy míg egy szabadkőműves kötelessége egy testvérrel szemben korlátozott addig, hogy ne sértse saját érdekeit, addig minden más tekintetben határtalan. Továbbá, amikor a szabadkőműveseket kötelezi arra, hogy megvédjék egy testvér érdekeit, Anderson nem szab határt a nem szabadkőműveseknek okozott károknak vagy rágalmaknak.” (Short, 56).

Anderson Alkotmányának kevéssé ismert háttere az a tény, hogy Anderson apja, idősebb James Anderson az Aberdeen páholy szabadkőművese volt. Aberdeenben súlyos büntetés járt azoknak a tagoknak, akik megtagadták a páholy által kiszabott pénzbírságok megfizetését, és polgári bíró előtt kértek enyhítést, és ez az ilyen emberek gazdasági csődjét jelentette. Az egész páholy megjelent a bíró előtt, hogy az elkövetőt vétkest hamis tanúskodónak nyilvánítsa, és ezt követően kizárták őt minden gazdasági társulásból, tönkretéve ezzel őt.

Rövid megjegyzések erről a szabadkőműves ellenségeskedésről Aberdeenben, amely a törvények fölé helyezte magát:

Az aberdeeni Alkotmány egy olyan társadalomról árulkodik, amelyet kevésbé a ’szent erkölcsi kötelességek’, mint inkább a megtorlás motivált. Itt nem a ’jó emberek és igazak szövetsége’ volt, hanem egy banda, amely kész volt elpusztítani egy másik tagot, aki máshol keresett tisztességes meghallgatást. Ezeket a népeket nem a ’magatartás tisztasága’, az ’emberiség hibái’ iránti ’együttérzés’ vagy a ’testvéri szeretet kellemes köteléke’ vezérli; számukra a megkönnyebbülés és az igazság egy nagyon szűk körre korlátozódik, amelyen túl elfogadható, hogy összehangolt hazugságokat mondjanak mások gazdasági tönkretétele érdekében. (Short, 57-58).

Az angol szabadkőművesség új, 1723-as Alkotmányába az ifjabb Anderson az apja páholyában diktált bosszúállás kifejezett jóváhagyása helyett beillesztette Hiram, Salamon templomának mitikus építője meggyilkolásának legendáját, aki három tanoncának nem volt hajlandó felfedni egy titkos jelszót. Az ő meggyilkolásának felelevenítése mind a mai napig a szabadkőműves mesterfokozat átadásának szertartásának részét képezi. (Érdekes módon az újrajátszás során Hirámot nemcsak meggyilkolják, hanem az új szabadkőműves mesterben életre is keltik, ami nagyon is jól értelmezhető Krisztus halálának és feltámadásának szabadkőműves helyettesítéseként). Mindenesetre a gyilkosság és a titkok elárulása témájának összeszövése minden bizonnyal a szabadkőművesek szektaszerű világszemléletét, az előnyben részesítés és a bosszú erkölcsi megítélését formálja.

Ahogy Short írja: „Amikor ifj. James Anderson megírta angol Alkotmányát, ravaszul nem fejezte ki azt a bosszúvágyat, amelyet aberdeeni testvérei tanúsítottak. Ugyanakkor azonban a szabadkőművesség rituáléiban a bosszút egy új legenda beiktatásával szentesítette, amely átalakította a testvériség egész világnézetét.” (Short, 58)

KAPCSOLÓDÓ: Három ok, amiért a katolikus pápák többször is elítélték a szabadkőművességet

Martin Shortnak a szabadkőművességről közzétett értékelését megelőzően Stephen Knight angol szabadkőművesekkel készített, lényegesen hosszabb interjúsorozatban példáról példára krónikázta a szabadkőművesek előnyben részesítését és korrupcióját, különösen a brit rendőrségen belül.

Az egyik ilyen interjúban egy bevallottan szabadkőműves, miközben védelmébe vette a páholy egészének tisztességességét, számtalan módon tanúskodott arról, ahogyan a szabadkőművesek gazdaságilag tönkretehetik polgártársaikat. Ahogy Knight feljegyezte:

Informátorom szerint a szabadkőművesek képesek olyan helyzetet előidézni, amelyben a hitelintézetek és a bankok megvonják a hitelkeretet az egyéni ügyfelektől és kereskedőktől. A bankok árverezhetnek. Azoknak az embereknek, akiknek a munkája a telefonhasználattól függ, hosszú időre kikapcsolhatják a telefonját. A helyi hatóságok szabadkőműves alkalmazottai megszervezhetik, hogy egy személy lefolyócsatornáit átvizsgálják, és széleskörű károkat jelentsenek, így hatalmas javítási számlákkal terhelve az illetőt; a munkát végző munkások további károkat ’találhatnak’ – a valóságban pedig további károkat okozhatnak. Ami pedig a jogi ügyeket illeti, nehéz tisztességes meghallgatást elérni, ha egy átlagos körülmények között élő ember anyagi nehézségekkel küzd. (Knight, 147)

Egy kiterjedt vizsgálat lefolytatása után Knight felszólította a brit polgári hatóságokat, hogy indítsanak független vizsgálatot a rendőrségen belüli szabadkőműves korrupció és a rendőrök és bűnözők közötti összejátszás ügyében, akikről kiderült, hogy a páholyhoz tartoznak. „A rendőrségen belüli szabadkőművességgel kapcsolatos független vizsgálatot a lehető leghamarabb el kell indítani” – írta. „Még ha a rendőrök többsége nem is korrupt, nyilvánvaló, hogy a korrupt rendőrök a szabadkőművességet felhasználhatják és használják is a korrupciójuk megvalósítására és előmozdítására.” (Knight, 113)

Egy Michael Gervaise nevű rendőrségi besúgó bírósági tanúvallomása szerint egy három és fél millió fontos ezüstrúd rablás ügyben „egyes rendőrök szabadkőművesek voltak. Bizonyos bűnözők ugyanahhoz a páholyhoz tartoztak. Nyolc vagy kilenc rendőr volt ugyanabban a páholyban, mint az ezüstrudak rablásában részt vevő személyek.” (Knight, 114.) A besúgó azt vallotta, hogy a rendőrség előre figyelmeztette a bűnözőket a közelgő letartóztatásukra. Ennek következtében az egyik rabló elmenekült, és soha nem bukkantak a nyomára.

Pápai ítélkezés

A végső szót a szabadkőműves páholyok erkölcsi jellegéről XIII. Leóra [pápa] bízom, aki a Humanum Genusban nagyon világosan tanított a szabadkőművesség káros természetéről, nemcsak az egyházzal szemben, hanem a polgári társadalom békéje és helyes rendje szempontjából is. Leó ma sem kevésbé igaz szavakkal figyelmeztet, mint amikor először megírta:

Így törekednek a szabadkőművesek, mint hajdan a manicheusok, állandó furfanggal és tettetéssel önmagukat elrejteni, hogy róluk övéiken kívül senkinek se legyen tudomása. Fölkeresik a rejtekhelyeket; fölveszik a tudósok és bölcsek álarcát, hogy művelteknek látszassanak; nyelvükön hordják a magasabb műveltség szavait és a szűkölködők iránti szeretetet, és fennen hirdetik, hogy egyedüli céljuk a tömeg jólétét elősegíteni s a polgári társadalom előnyeiben a lehető legtöbbet részesíteni. Azonban ha ez mind igaz is volna, még sincs mindezekben felölelve minden céljuk.

A fölavatottaknak azon fölül meg kell ígérniük és fogadniuk, hogy vezéreik és mestereiknek a legnagyobb készséggel és bizalommal szót fogadnak, minden jeladásukra készen állnak, parancsaikat teljesítik, ellenkező esetben készek bármily kínos büntetést, sőt magát a halált is elszenvedni. És csakugyan: a titkok elárulóit s a parancsszónak ellenszegülőket nem ritkán ki is végezik, és pedig oly vakmerőséggel és ügyességgel, hogy a gyilkos a körültekintő és a bűntények megtorlására rendelt igazságszolgáltatást is nemegyszer kijátssza.

Márpedig színlelni és a homályban lappangani, az embereket anélkül, hogy őket tájékoztatnák, miről van a szó, mint rabszolgákat a legszorosabb hitre lekötni, őket idegen önkénynek alávetve minden gonosz tettre fölhasználni, a bűn büntetlenségének örve alatt kezükbe gyilkot nyújtani, mindez oly gonoszság, mely a természetes rendbe ütközik. Amiért maga a józan ész is világosan meggyőz bennünket arról, hogy a szövetkezet, melyről szólunk, a természetes igazsággal és tisztességgel homlokegyenest ellenkezik. Ámde még más érvek is bizonyítják, hogy a szabadkőművesség lényegében ellentétben áll a becsületességgel.

Mert bármily ügyesen és ravaszul tudjanak is az emberek titkolni és bizonyos megszokott könnyűséggel hazudni, mégsem kerülhető el, hogy valamely működő ok nem volna valamiképp megvilágítható, azokból, amiket létrehozott. „A jó fa rossz gyümölcsöt nem teremhet, sem pedig a rossz fa jó gyümölcsöt.” (Mt 7,18) Márpedig a szabadkőművesség veszélyes és igen keserű gyümölcsöt hozott létre. Mert a fent elősorolt csalhatatlan jelekből is kiviláglik, mi az ő végcéljuk, nem egyéb tudniillik, mint alaposan felforgatni a keresztény intézmények által megteremtett vallási és állami rendet, s helyébe saját kényük szerint a puszta természetelvűség tanainak alapján újat létesíteni.

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2022. november 2.