A pécsszabolcsi Magyarok Nagyasszonya templom szentélyének apszis – freskóján Szűz Mária, mint a magyar szent koronával megkoronázott királynő ül a trónusán. Alatta magaslik a neogótikus faoltár három szoborfülkéjével; a középső szobor ismét mint királynőt jeleníti a Szűzanyát, és fejét szintén a szent korona ékesíti, kezében pedig a királynői jogar, bal karján a kicsi Jézus ül. Tőle kétoldalt a két magyar király, Szent István és Szent László szobra, mindkettőjük fején ugyancsak a szent korona. E harmónikusan megalkotott hármasoltáron, valamint a szentélyfreskón összesen tehát négy magyar szent korona látszik. Vajon minek köszönhető ez? Figyelmetlenség, túllelkesültség, valami nemzetieskedő túlzás hozta össze a négy koronát?     Mi áll a Szent Korona eme buzgó ábrázolása mögött?

Először is jó tudnunk azt, hogy az európai középkori keresztény királyság intézménye eszmeileg az ószövetségi kinyilatkoztatás királyfogalmából ered, ami azt jelenti, hogy Isten a világ királya, olyan egyeduralkodó, akinek nem lehet párja, és hozzá senki sincs hasonló. Egy darabig a választott nép megértette, hogy ők nem tehetnek királlyá egy embert sem, mert el kell határolódniuk a környező-korabeli pogány népek királyságaitól, amelyekben maguk a királyok isteneknek tartották magukat és istenként ünnepeltették magukat. A letelepedés utáni időszak, a Bírák korában Isten Lelkének eleven és közvetlen irányítása vezeti és védelmezi a népet; a Lélek egyszerű emberekből felkent karizmatikus szolgálattevők által cselekszik.

A bírák kora után azonban elindul az izraeli királyok sora, akiket úgy kentek fel olajjal, mint Isten választottait és képviselőit, s akik mindig alá vannak vetve az Úrnak, és hallgatnak az Úr prófétáira; felkenésük szolgálatot vonz és nem diktatórikus önistenítési erőszak-programot; megmaradnak embernek, nem lépnek Isten helyébe. A Názáreti Jézusban aztán felismerhető a várva várt messiás-király, akinek egyetemes ígéretű és hatalmú „országa nem innét való”. A töviskoronás Krisztus -király keresztje alatt álló édesanyja megkapja a szolgálatot, hogy ezután, Fia közösségének „anyja” legyen. Jézus Krisztus az Ő uralmát a földön először nem bízza semmilyen emberi monarchiára, csak egy halász vezetésére és édesanyjára. Az ősegyház tagjainak eleinte nincs szükségük feszes parancsrendszerre, sem szigorú ellenőrzésre, minden könnyedén gördül tovább a Szentlélek adományai által szolgálatra felkent egyszerű testvérek által, csakúgy, mint a bírák idejében. Aztán a középkorban az egyre tömegesebb megtérések és tömeges keresztelkedések nyomában elindul a keresztény királyság intézménye a káosz megakadályozására, melyhez a mintát az ószövetségi királyok adják: a királyok Istentől választott képviselői Isten akaratának, szentelt olajjal felkenve és diadémmal koronázva. Izraelben megvolt az anyakirálynő (=Gebirah) intézménye is; a felkent felnőtt férfiuralkodó hiányában szerepelhetett.

Ehhez is kapcsolódhatott Szent István király zsenialitása, azaz Szentlélektől való vezetettsége, hogy kora patriarchális rendjében, a férfi-trónörökös hiányában úgy döntött, hogy egyenesen egy nőnek, egy anyának adja át a magyar koronát. Lehetséges az is, hogy valamit tudott a szent hagyományból, miszerint Jézus az édesanyját a mennyben megkoronázta, amely titok később a rózsafűzérbe is bekerült. Damaszkuszi Szent János (+749) a nagy keleti egyházatya mondja szentbeszédében Szűz Máriáról elszenderüléséről s mennybe vételéről: „A paradicsom kapui kitárultak, és befogadták az istenhordozó anyaméhet; a Fiú isteni megtestesülésének fekvőhelye úgy nyugszik a sírban, mint valami nászházban, ahonnét bevonul a mennyei lakásba, ahol isteni Fiúval láthatóan Királynőként uralkodik.”

Szent István mélységesen a hitben élt, felismerte, hogy Szűz Mária királynői szolgálata, méltósága aktualizálódhat nálunk, magyaroknál. Így tette meg felajánlását. És így került a magyar korona a Szűzanya fejére. És itt egyáltalán nem fontos, hogy a történészek, vagy más érdek –  tudósok mikorra írják ki a szent korona keletkezési idejét, vagy kalandos útját Európában, a lényeg Szent István rábízó imája, önátadó, országot, nemzetet átadó gesztusa, Mária „felkérése”, hogy királynőnk legyen.

A koronára, mint tárgyra rátérve, meg kell állapítanunk, hogy valóban nagyon kalandos és titokzatos ennek a koronázási diadémnak a szereplése, az útja. Ezt a koronát mindenki akarta, mindenki kiemelte szerepét, eltulajdonították, politikai manőverekre használták (pl. Szapolyai és a Szulimán), védték, eltüntették, visszaszerezték (mint Mátyás az osztrákoktól), összevesztek rajta (mint a tudósok), ünnepelték, stb. Napjainkban is mindenki ki akarja sajátítani, mindenki a magáénak véli, köztük olyanok is, akik újra Habsburg trónörökös fején szeretnék látni, olyanok is, akik sámándobolással kívánják lehívni a jobb magyar jövőt, és egyéb kulturális, vallási, vagy politikai szekták. Hatnak rájuk az újpogányság hazai okkultista propagátorai, akik a „Szent Korona által összegyűjtött energiákról”, a korona „szakrális kisugárzásáról” beszélve azt személynek tartják, a bálványimádás felé tolva a nemzeti ereklye tiszteletét, Szűz Máriát és Szent Istvánt kihagyva belőle. Bálványimádó tévelygésük hasonlatos az ókori pogány királyok istenítéséhez.

A bűn mindig ez: teremtménytől várni mindent, és a teremtményt tenni istenné. A korona pedig attól szent, hogy szent (keresztényi) célból alkották, s főleg, ha szent királyok viselték. A szent korona nem személy, hanem másodlagos ereklye, amelynek tiszteletében is Isten és a szentek tisztelete felé fordulunk, akik történelmi feladatainkhoz jelképes és ünnepi eszköz segítségét adták benne, szimbólumát a királyság és a mindenkori magyar rendek politikai-jogi egységének és hatalmának (vö. Verbőczy Hármaskönyvének kitételei).

Ami fontos az embernek a mennyország felé vezető úton, azt a hazugság atyja valahogyan mindig kikezdi, szét akarja zilálni. Ezért érthető és fontos templomunkban a szent korona négyszeri megjelenítése Királynőnkkel és a magyar szent királyokkal; itt a korona eredeti összefüggésében, eredeti helyén (katolikus templomban) szerepel – és így szeretné tanítani a mai megkísértett nemzedékeket.

Ezért volt igazuk azoknak is, akik 2000. augusztus 15-én a budavári koronázó főtemplomban szentmisével egybekötött szertartás keretében, két püspök közreműködésével a korona hiteles másolatával jelképesen megkoronázták Szűzanyánk szobrát. Ezt megelőzően ezt a koronát jólelkek elvitték II. János Pál pápához, aki magánkihallgatáson apostoli áldásával látta el azt, és miközben engedélyt adott a fenti ünnepségre, ezt mondotta: „Amit ez a korona tanít, az világosítson meg benneteket!”

Minél többen ismerjük el mindenkori Királynőnknek a Magyarok Nagyasszonyát, annál közelebb kerülhetünk jelen és örök céljaink megvalósulásához.

Ezt kérem ezen a búcsún a híveink számára szeretettel:

Gál Péter plébános

Ünnepeljük együtt

MAGYAROK NAGYASSZONYÁT

Bíró László püspök atyával és Barsi Balázs ferences atyával, akik együtt mutatják be a búcsúi szentmisét a pécsszabolcsi templomban. 

A szentbeszédet Barsi Balázs atya mondja!

A templom búcsúja okt. 8-án (szombaton) 11 órakor lesz. A szerk.

Létrehozva 2022. október 7.