A négy végső dolog: A halál

halal vonal

Wyoming északi részén van két kolostor, amelyek a régi, középkori karmelita szabályzatot követik, amelyet a Szent Sír rítusának neveznek. A szerzetesek a régi karmelita szabályzatot követik, amelynek egyik megnyilvánulása, hogy étkezés közben az asztalfőn egy koponya van, ami azt jelzi számukra, hogy bár most esznek, hogy életben maradjanak, a végén mégis meghalnak majd, ahogy mindannyian meghalunk. Ez tehát egy állandó figyelmeztetés. A koponya mellett egy latin felirat áll: „Memento homo, quia pulvis est, et in pulverem reverteris”, ami azt jelenti, hogy „Emlékezz ember, porból vagy és visszatérsz a porba”.

Mindannyian meghalunk, és ez olyan evidencia, amivel mindannyian szembesülni fogunk. A halál a meghatározás szerint a halhatatlan lélek elválása a testtől. Ez az a definíció, amelyet az Egyház tanít nekünk. Volt a korai egyházban egy zsinat, amely a lelket a test lényegi (szubsztanciális) formájaként határozta meg. Ez azt jelenti, hogy az, ami a testedet emberivé teszi, az nem a dns, még akkor sem, ha az része annak, hanem valójában a lélek teszi az anyagot emberi testté.

Tehát a lelkünk teszi testünket emberivé, és a lelkünk mindaddig testünkben maradhat, amíg a test fenn tudja tartani azokat a működéseket, amelyek a lélek sajátjai, mint például a gondolkodást, táplálkozást stb. De amint a test alkalmatlanná válik a lélek tevékenységének kiszolgálására, azaz eljut arra a pontra, hogy a lélek nem tud a testen keresztül cselekedni, a lélek elszakad a testtől.

A halál Isten által adagolt dózisa a valóságnak, amely az embert józanságra vezeti a saját lehetőségei és állapota tekintetében. Azért valóság-adag, mert az embert ráébreszti arra a tényre, hogy bűnös, hogy az eredeti és személyes bűnnel is terhelt, és emiatt az ítélete a halál. A halál egyúttal kijózanít az elme zavarosságából, abból a részegségből, amelyet e világ dolgai okozhatnak, amelyek behatolnak értelmünkbe, elhomályosítják ítélőképességünket, és elősegítik az evilághoz, valamint azon élvezetekhez való kötöttségünket, amelyek jönnek és mennek. De a halál elválaszt ezektől, és ez segít nekünk emlékezni, akkor is, amikor az ételnek jó íze van, ez sem számít ugyanis, ahogy a karmelita kolostor esetében is láthattuk, mert mindannyian meghalunk.

A halál arról szól, hogy ennek az életnek a dolgai elmúlnak, és értelmetlenek, hacsak valahogy nem vezetnek el ahhoz, aki a bűneink miatti ítéletet végrehajtja, azaz Istenhez. A halálnak és az életnek sincs értelme, ha valahogy nem Istenben gyökerezik. Szent Pál mondja nekünk, hogy a bűn zsoldja a halál. Ez abból a tényből következik, hogy a bűn által elfordulunk Istentől, az élet szerzőjétől a teremtett dolgokhoz, amelyek önmagukban képtelenek életet adni. Ezért a büntetés ennek megfelelő, mert Isten azt adja nekünk, amit a bűn révén kérünk, a halált. A halál révén megtanuljuk, hogy nem mi vagyunk a jó és rossz, az igazság és hamisság végső bírái, ahogy azt az emberek szeretnék hinni, amikor tagadják az objektív igazság létét. A halálban kénytelenek elismerni azon igazság létét, amely mindenkire, minden esetben vonatkozik: azt, hogy minden ember meghal. Ezt az igazságot senki sem tagadja, hacsak nem elmebeteg vagy részeg.

A halál Isten szava arról, hogy mit kell tennünk, és annak kinyilvánítása, hogy az övé a végső hatalom fölöttünk, az életünk és halálunk felett egyaránt. A Szentírásban azt mondja nekünk, hogy a halálunk büntetés a bűn miatt, amiért nem tettük azt, amit tennünk parancsolt. Ezért mindannyiunknak ki kell józanodnunk előtte, és a halál által biztosította, hogy mindannyian elnyerjük a bűneinknek megfelelő büntetést, hogy meghaljunk. Így, ha ki akarnánk kerülni a valóságot, akkor is ténykérdés, hogy mindannyiunknak meg kell halnunk. A halál minden dolog vége, mondja Liguori Szent Alfonz, és ez nyilvánvalóan olyan dolog, amit mindannyian tudunk. Azért beszél erről, mert ez megfoszt minket mindentől, kivéve attól, ami a lélekben van.

Azt szoktam mondani a szeminaristáknak, hogy három dolog van, amit magaddal viszel: az első az érdemek, amelyeket szereztél ebben a világban a kegyelmi állapotban végrehajtott jótetteid miatt. Mert ha nem vagy a megszentelő kegyelem állapotában a jócselekedet semmit sem ér Isten szemében. Ez nem azt jelenti, hogy önmagában nem jó a dolog, amit tettél, hanem azt, hogy nem jutsz a mennyben magasabbra miatta, mert a kegyelem állapotában kell lenned, hogy érdemeket szerezz.

A második, hogy a hiányaidat és hibáidat is viszed magaddal az erényeid mellett. Ha vannak hibáid, a tisztítóhelyre kerülsz, mert meg kell tisztulnod. Egy gyilkosnak e világ minden dolgától meg kell tisztulnia, hogy egyedül Istennel folytassa, azaz el kell hagynia mindent, amihez a bűnei kapcsolódtak, hiszen a bűneink révén kapcsolódunk bizonyos teremtett dolgokhoz, amelyeket szeretünk. A halál pedig elválaszt ezektől. Ez az egyik oka annak, hogy a tisztítótűzben lévők többé nem vétkezhetnek.

Amikor az utolsó ítéletnél Isten elé állsz, nem viheted magaddal a pénzedet, a házadat, semmit sem vihetsz magaddal, csak az előbb említetteket.

Az élet rövid, a halál elkerülhetetlenül érkezik, ezért mondják a szentek, hogy ne pazarold az idődet, mert ez az a hely, ahol kiérdemelheted a mennybéli magasabb helyet. Ahogy Szent Pál mondja, egy versenyző nyeri el a jutalmat, és ez alatt azt érti, hogy a számodra lehetséges legmagasabb helyre kell törekedned a mennyben, mielőtt meghalsz. A halál a jele annak, hogy nem áll rendelkezésünkre sok idő, hogy megtegyük ezt, csak egy bizonyos időmennyiség. A szentek, amikor előrehaladtak életükben, megsiratták azt, hogy nincs több idejük érdemeket szerezni. Mert miután az angyalok alábuktak a mennyből, a kegyelmi hierarchiában így keletkezett „rések” betöltésére Isten az embert rendelte, hogy az vegye át a bukott angyalok helyét. Ez azt jelenti, hogy Isten egy meghatározott helyet szán neked, és azt akarja, hogy arra a helyre kerülj. A halál arra emlékeztető, hogy csak egy meghatározottan rövid idő áll rendelkezésedre, hogy elérd ezt.

A bukásaik miatt az emberek nagy része életében sosem éri el azt a magas szintet, amelyet Isten nekik szánt. A szentek elérik, mert tökéletességre jutnak, de nekünk, akik nem vagyunk tökéletesek, mindent meg kell tennünk azért, hogy megtisztuljunk, így kiérdemelve azt a helyet, mert Isten azt a helyet szánja neked a mennyben, és kevés időd van kiérdemelni. A halál ugyanis biztos, de az időpontját és módját senki sem tudja előre.

Egy orosz emberről szóló történet szerint egy este, ez az amúgy nagyon atletikus ember bár eredetileg gyónni készült, mert úgy vélte, hogy halálos bűnben van, aztán mégis inkább úszni ment, másnapra halasztva a gyónást. Az uszoda sötét volt, de ő nem törődött vele, a rajtkőre állva ugráshoz készülődött, amikor az úszómester hirtelen felkapcsolta a világítást, így az utolsó pillanatban emberünk észrevette, hogy leeresztették a medencét. Ha ugrik az elhalasztott gyónás után, meghal és elkárhozhatott volna, mert ez az ítélete azoknak, akik nincsenek a kegyelem állapotában. Ez figyelmeztetés számunkra is, mert mi sem tudhatjuk az napot és az órát, amikor meghalunk, és csakis tisztán Isten kegyelme, hogy a halálos bűn állapotában kaphat-e valaki több időt visszatérni hozzá vagy sem.

Az egyik dolog, amit a szentek mindig is tettek, hogy gyakorolták az Isten által nekik szánt halál elfogadását, mert Isten mindenki számára a halálnak egy rá szabott sajátos módját szánja, amelyek különböznek egymástól. Liguori Szent Alfonz írásaiból kitűnik, hogy a bűnösök halála különbözik azokétól, akik nem a saját akaratukat követik. Mert a bűnösök mindig a saját akaratukat követik Istené helyett. Valóban nagy probléma, hogy az olyan kultúra, ahol minden a választásról szól, az többé nem erre az igazságra alapoz.

A bűnös halála a legrosszabb („mors peccatorum pessima”), mert akik rossz életvitelt folytatnak, azok számára a halál tűnik a legrosszabb dolognak, amely megeshet velük, ez ugyanis véget vet a bűneiknek. Ez az egyik oka annak, amiért a Katolikus Egyház elfogadja a halálbüntetést: vannak ugyanis a bűnhöz annyira hozzászokott emberek, akiknek tulajdonképpen szívességet tesznek ezzel, mert így nem súlyosbítják tovább a helyzetüket, nem kerülnek mélyebbre a pokolban.

Szent Alfonz megjegyzi, hogy a bűnösök halála mindenféle nehézséggel jár: a haldokló lelkét a démonok megkísértik az elmúlt életének bűneivel, és olyan dolgokkal is, amelyeket sosem követett el. A démonok a fő bűneire fókuszálva kísértik meg őt. Mindegyikünknek van egy adott bűne, amely legrosszabb mind közül, erről mondta Szent Teréz, hogy ennek a leküzdésén kell nagyon dolgozni, mert ha sikerül legyőzni, akkor az ehhez kapcsolódó minden egyéb bűn is magától eltűnik. Ha sikerült, a következő bűnre kell fókuszálni, és így tovább és tovább. Ha viszont ez megmarad, akkor a démonok ezzel fognak megkísérteni az utolsó órádon. Ha például valaki leginkább a kilencedik parancs elleni bűnökhöz kötődik, a démonok tisztátalan gondolatokkal fogják kísérteni, megpróbálják elbuktatni. Ezért kell tehát a fő rossz hajlamaidat és bármilyen lelki tökéletlenségedet kiirtanod, ugyanis ha megmaradnak, utolérnek téged a halálodnál, és ellened fognak küzdeni. Ilyen értelemben mi vagyunk saját legrosszabb ellenségeink. A Sátán ugyanis semmit nem tud kezdeni velünk, ha nincsen olyan bűnös hajlamunk és tökéletlenségünk, amelyet ellenünk használhat. Szent Alfonz azt mondja, hogy a démonok saját tulajdonukként követelnek minket a halálunknál, mert a halálos bűnben lévő lélek az ő tulajdonuk.

Volt egy nő, aki nővérként dolgozott egy kórházban, nem tudom, hogy még mindig ott van-e, de amikor még ott dolgozott, behoztak egy nagyon gonosz embert, ami egyértelmű volt abból, amiket mondott és tett, és ez az ember nagyon megátalkodott volt a rosszban. A halálos ágyán aztán megjelent előtte valami nagyon sötét, és ő teljes rettegésben hallotta, hogy az a sötét őt követelte. Sok szent számol be hasonló esetről, amikor a bűnösök halálakor démonok jelentek meg őket követelve, reménytelenségbe hajszolva őket.

A bűnösök félnek a pokoltól és az ítélettől, de ez nem tartja vissza őket a bűntől, mert életük folyamán hozzászoktak ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyják az elkárhozástól való félelmet, sőt hozzászoktak az elkárhozás gondolatához is. Így még ha közeli is elkárhozás, még ha fél is tőle, mégsem tart bűnbánatot.

A teljes cikk elolvasható itt.

Share

Programajánló

Könyvbemutató - A pornóálló nemzedékért!

december
csütörtök
8

A szerző művei a gyermekeket a szülők bevonásával megtanítják a pornográfia veszélyével szem…
Holnap

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.