A Viganò szalagok (1)

Átirat az InsideTheVatican.com oldalról (2021)

Helló, Robert Moynihan vagyok, amerikai újságíró. Harminc éve tudósítok a Vatikánról; II. János Pál pápaságáról, a Szovjetunióval folytatott küzdelméről, a kultúráért folytatott harcáról, Benedek pápa megválasztásáról, pápaságáról, majd Ferenc pápa megválasztásáról és az elmúlt nyolc évről. Sokféle kapcsolatom és barátom van az egyházban, és köztük van Carlo Maria Viganò érsek is. Sok évvel ezelőtt ismertem meg őt. De az elmúlt három évben ez az érsek, egy olasz érsek, aki most 80 éves, a római katolikus egyház talán legellentmondásosabb személyiségévé vált. Éppen ezért feltétlenül meg kell értenem, hogyan válhatott ez a magas rangú egyházi tisztségviselő nemcsak az egyházon belüli korrupció, hanem a doktrinális zűrzavar, Ferenc pápa egész pontifikátusa, és végül az utóbbi hónapokban a világi fejlemények, a vírus, a vakcinák, az egységes világközösségre vonatkozó globális terv kritikusává is. A hagyományos szakterületét meghaladta, és ma a világ egyik legmeggyőzőbb, legvitatottabb és legérdekesebb hangja annak megértéséhez, hogy hol tartunk most, 2021-ben, miután a vírus másfél éve és a modernitás sok évtizede megváltoztatta nemcsak a katolikus egyházat, hanem a protestáns egyházakat, a judaizmust és az iszlámot is. Most egy széles körű interjút készítünk ezzel a nagyon ellentmondásos, nagyon érdekes olasz érsekkel, Carlo Maria Viganòval.

1. kérdés: Viganò érsek úr, nagyon örülök, hogy újra látom, és nagyon örülök, hogy hajlandó válaszolni kérdéseinkre. A nagy kérdésnek két része van, a világ és az egyház. Egy globális világjárványt és egy új világrend felé való globális elmozdulást látunk, és ugyanakkor látjuk az egyházat is, amely zavarban, megosztottságban, aggodalomban van, hogyan reagál erre az új világrendre, akár szakít hagyományaival, akár ragaszkodik hagyományaihoz. Ön rendelkezik észrevételekkel és rálátással mindkét kérdést, a jelenlegi világjárványt és a római katolikus egyház jelenlegi válságát illetően. Így mit gondol a jelenlegi járványról és a Ferenc pápa vezetése alatt a katolikus egyházban jelenleg uralkodó zűrzavarról és válságról?

Most már világosnak tűnik számomra, hogy mind társadalmi, mind vallási fronton egy ostrommal nézünk szembe. Az úgynevezett vészhelyzeti világjárványt hamis ürügyként használták fel arra, hogy a világ számos országában egyidejűleg és összehangoltan kikényszerítsék az oltást és a zöld útlevelet. Ugyanakkor a másik fronton az egyházi hatóságok nemhogy a legkevésbé sem ítélik el a hatalommal való visszaélést azok részéről, akik a közügyeket irányítják, hanem támogatják őket ebben a gonosz tervben, és egészen odáig mennek, hogy elítélik azokat, akik nem fogadják el, hogy beoltsák őket egy ismeretlen mellékhatásokkal járó kísérleti génszérummal, amely semmilyen védettséget nem ad a vírus ellen – nem is beszélve az abortált magzatokból származó genetikai anyag jelenlétével kapcsolatos erkölcsi következményekről, ami egy katolikus számára önmagában több mint elégséges indok a vakcina elutasítására.

Háborúban állunk: olyan háborúban, amelyet nem nyilvánosan hirdetnek ki, amelyet nem hagyományos fegyverekkel vívnak, de mégis háború, amelyben vannak támadók és támadottak, végrehajtók és áldozatok, kenguru bíróságok [figyelmen kívül hagyják a jog vagy az igazságszolgáltatás elismert normáit – ford. megj.] és foglyok; olyan háború, amelyben az erőszakot látszólag legális formákban alkalmazzák, hogy megsértsék a polgárok és a hívők jogait. Ez egy korszakalkotó háború, amely a végidők és a Szentírásban említett nagy hitehagyás előjátéka.

2. kérdés: Érsek úr, ön nagyon élesen beszélt a meg nem hirdetett háborúról és beszélt a súlyos veszélyekről, de hangsúlyozta, hogy egyfajta koordinációt lát a globalisták, ahogyan nevezhetjük őket, ennek az új világrendnek az építészei és a katolikus egyház között, Ferenc pápával [az élen]. Hogyan magyarázhatjuk ezt az új szövetségnek tűnő helyzetet?

A szövetség nem az állam és az egyház között van, hanem a mély állam és a mély egyház között, vagyis a mindkettőben jelen lévő degenerált elemek között.

Az állam célja a bonum commune [közjó], mind a természeti törvény, mind az isteni és a pozitív jog tekintetében. Az egyház célja a salus animarum [a lelkek megmentése], tekintettel Krisztus változatlan tanítására. Nyilvánvaló, hogy a hatalmat viselők nem a közjót követik, amikor a lakosságot tudományos alap nélküli kísérletezésnek teszik ki, a bizonyítékok ellenére is, hogy a vakcina hatástalan és a beoltottakat károsítja. Éppúgy nyilvánvaló, hogy az egyházi hierarchia, amennyiben kapható támogatni ezt a globális szinten tervezett mészárlást, bűnrészes az emberiség elleni bűntettben, és még inkább az Isten elleni nagyon súlyos bűnben. A bergoglio-i Szanhedrin egyértelműen integráns része a Nagy Újraindítás tervének: egyrészt azért, mert olyan célokat követ, melyeknek semmi köze a katolikus egyház céljaihoz, másrészt pedig azért, mert azt reméli, hogy cinkossága az új rend tekintetében valamiféle politikai és gazdasági előnyt hozhat számára.

Ez a bűnrészesség mindenki számára látható, és ezt Bergoglio rögeszmés oltási kampánya is bizonyítja, amely erkölcsi zsarolással mindenkire rá akarja kényszeríteni egy kísérleti genetikai szérum beoltását. Az elmúlt napokban odáig ment, hogy Észak- és Dél-Amerika bíborosait és püspökeit is bevonta ebbe a szégyenletes propagandába, köztük Gomez Los Angeles-i érseket, az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciájának elnökét. Ők is felelősek az emberiség elleni súlyos bűncselekményért. A prelátusok ily botrányos alárendeltségét a pokoli globalista programnak csak maga Bergoglio közelmúltban elhangzott eretnek szónoklatai múlják felül.

3. kérdés: Ön azt mondja, hogy az egyház szégyenletes szövetséget kötött olyan emberekkel, akiknek a céljai nem azonosak a hagyományos keresztény célokkal. Ön szerint milyen árat fizet az egyház ezért a döntésért? Miért hozták meg ezt a döntést?

A Szentszéknek és összes kapcsolódó létesítményének alávetése a pandémiás narratívának egy botrányos árulás pretium sanguinis-a, amely az egyházi hierarchiát – néhány kivételtől eltekintve – teljes mértékben az elit globalista terve szerves részének tekinti, és nem csak az egészségügyi kérdésben, hanem mindenekelőtt a Nagy Újraindítás és az egész ideológiai struktúra tekintetében, amelyre az épül. Ennek érdekében a hierarchiának el kell térnie a tanítástól, megtagadni Krisztust és meggyalázni az Ő Egyházát.

A malthuziánus ökologizmus, az irenicista ökumenizmus (amely az egyetemes vallás megalkotásának előkészítése), a Klaus Schwab által tételezett „negyedik forradalom” és a nemzetközi pénzvilág családjai Bergoglióban nem egy semleges szemlélőre találnak – ami már önmagában is hallatlan dolog lenne –, hanem valójában egy buzgó együttműködőre, aki visszaél saját erkölcsi tekintélyével, hogy ad extra [az egyházon kívül] támogassa a hagyományos társadalom felbomlásának projektjét, míg ad intra [az egyházon belül] az egyház lerombolásának projektjét követi, hogy helyébe egy szabadkőműves ihletésű filantróp [emberbarát] szervezet lépjen. Botrányos és egyben nagy szomorúságra ad okot, hogy e kíméletlen és kegyetlen mészárlással szemben a püspökök többsége hallgat, vagy inkább engedelmesen igazodik félelemből, önérdekből vagy ideológiai vakságból.
Másrészt a mai hierarchia a zsinati iskolából származik, és ennek továbbfejlődött szemléletében kerültek kiképzésre és kiválasztásra. A püspökségeken kívül az összes egyházi rendet, egyetemet és katolikus intézményt a zsinat óta az ötödik oszlop [titkos csoportok – ford. megj.] foglalta el, melyek papok, politikusok, értelmiségiek, vállalkozók, bankárok, professzorok és újságírók generációit formálták, és progresszív ideológiával indoktrinálták őket. Amint a baloldal tette a politikai és kulturális szférában, éppúgy az Egyházon belül is az újítók száműztektek minden ellenvéleményt, elűzték azokat, akik nem igazodtak ehhez, és kiutasították azokat, akik ellenálltak.
Az üldözés, amelynek ma tanúi vagyunk, nem különbözik az elmúlt évtizedek üldözésétől, de most már a tömegekre is kiterjed, míg korábban az egyénekre és az uralkodó osztályra összpontosított. Ez a polgári és az egyházi világra egyaránt vonatkozik – megerősítve a pactum sceleris-t [bűnözői összeesküvés] a mély állam és a mély egyház között. Úgy tűnik számomra, hogy ebben az összeesküvésben a jezsuiták szerepe meghatározó volt, és nem véletlen, hogy a történelemben először  Jézus Társaságának egy tagja ül Péter trónusán, megszegve a Loyolai Szent Ignác által felállított szabályt.

4. kérdés: Véleménye szerint hogyan illeszkedik a nemrégiben kiadott pápai rendelet, a Traditionis Custodes, A hagyomány őrzői, abba, ami globális szinten történik? Ferenc pápa július 16-án egy megdöbbentő, váratlan rendeletet adott ki, amely eltörölte az egyház ezeréves, régi liturgiáját, mondván, most már csak egy liturgiánk lehet, az, amelyet az 1960-as években írtak és vezettek be. Sok katolikusnak megszakadt a szíve, mert mélyen kötődnek a régi liturgiához. Ön úgy véli, hogy van összefüggés Ferenc pápának ezen döntése és az egyház felkészülése között, hogy a Nagy Újraindításban ehhez az új globális rendhez szövetkezzen. Elmagyarázná, hogyan kapcsolódnak az egyházi imák a Nagy Visszaállításhoz?

A tradicionális liturgia eltörléséről szóló döntés – amelyet XVI. Benedek 2007-ben állított vissza az egyházban – nem elszigetelt eset, és tágabb perspektívában kell értelmezni. Bergoglio két fronton cselekszik: egy ideológiai fronton, amellyel meg akarja akadályozni az új, szinodális út kudarcával kapcsolatos ellenvélemény bármilyen kifejezését; és egy spirituális fronton is, amelynek célja, hogy megakadályozza a szentmiseáldozat objektív jóságának terjesztését, hogy kedvezzen azoknak, akik ebben a misében látják az Új Rend – Novus Ordo Sæculorum -, azaz az Antikrisztus uralmának létrehozásának szörnyű akadályát.
Nem lehet azt hinni, hogy Bergoglio nem érti világosan a döntéséből fakadó következményeket, vagy hogy nem veszi észre, hogy az egyház megfosztása az apostoli szentmisétől Krisztus ellenségeinek és magának a démonnak a segítése. Olyan ez, mintha egy hadosztály parancsnoka a csata hevében azt parancsolná katonáinak, hogy csúzlival harcoljanak a tankok ellen, letéve a leghatékonyabb fegyvereket, amelyek lehetővé tennék az ellenfél feletti győzelmet.
Meggyőződésem, hogy a hívek, számos pap és néhány püspök kezdi megérteni, hogy a tradicionális szentmise kérdése nem pusztán egyszerű véleménykülönbség liturgikus kérdésekben, és ezért csodálkoznak, hogyan lehetséges, hogy Bergoglio ennyi dühöt mutat egy több mint ezer éves, szent rítus ellen, hacsak nem lát benne veszélyt az általa támogatott globalista terv megalósítására. Isten kegyelméből az egyház sorsa nem az argentin kezében van, akinek maradványai felett máris ott lebegnek a vatikáni keselyűk.

5. kérdés: Viganò érsek úr, ön azt mondja, hogy a liturgia megváltoztatására és a régi liturgia eltörlésére vonatkozó döntésnek van valami köze ehhez az általános válsághoz és az új világrendhez. Mi legyen az emberek reakciója az egyházban arra, ami történik, mivel úgy tűnik, hogy az egyház egyre inkább alkalmazkodik egy olyan tervhez, amelyet az egyházon kívüli emberek szerveznek?

Egy impasse-ben, zsákutcában találjuk magunkat, amelyből nem tudunk kiszabadulni, amíg nem ismerjük fel, hogy mi is az. Ha azt gondoljuk, hogy a jelenlegi válságot úgy oldhatjuk meg, hogy a polgári vagy vallási hatalomhoz fordulunk, mintha a viszonylagos normalitás feltételei között lennénk, akkor továbbra sem értjük meg, hogy a válságért a felelősség pontosan a hatalom birtokosai által elkövetett árulásban keresendő. Nem kérhetünk igazságot az elszenvedett sérelmekért, ha az a bíró a bűntársuk, akinek el kellene ítélnie azokat, akik megsértik a jogainkat. Nem fordulhatunk a politikusokhoz, elvárva tőlük, hogy vonják vissza az alapvető szabadságjogaink megsértését, ha éppen ők azok, akik megszavazzák ezeket a jogsértéseket a parlamentekben, mert engedelmeskednek azoknak, akik fizetik vagy zsarolják őket. És nem kérhetjük a püspököktől – és még kevésbé a Szentszéktől -, hogy védjék meg a hívek jogait, amikor a püspökök és a Vatikán fenyegetésnek tekinti kérésünket, a hatalmukra és az általuk védett csődöt jelentő ideológiára nézve.

6. kérdés: Arról beszélt, hogy úgy érzi, zsákutcába jutottunk mind az egyházban, mind a világban. Leírt egyfajta szövetséget a mély egyház és a mély állam között, amelyről úgy érzi, hogy nincs összhangban a hagyományos keresztény tanítással vagy a demokratikus Nyugat szabad népeinek hagyományos szabadságvágyával. De ha erről a zsákutcáról prédikál, mit javasol az embereknek? Valamiféle engedetlenséget vagy valamiféle lázadást javasol?

A katolikusok természetüknél fogva a rend, a tekintély és a hierarchia tisztelete felé orientálódnak, mert ez a rend és tekintély Isten bölcsességéből ered, és szükséges mind a közügyek, mind az egyház kormányzásához.

De éppen azért, mert az emberek hatalma Istentől származik, a katolikusok – mint általában minden polgár – nem fogadhatják el a hatalom bitorlását azok által, akik olyan célokat tűznek ki, amelyek ellentétesek azokkal az okokkal, amelyek miatt a hatalom megalakult. Az Úr az Egyház élére az Apostolok Fejedelmének utódját állította, őt jelölte ki helytartójának, hogy legeltesse a rábízott juhokat, nem pedig azért, hogy szétszórja őket, különben Júdást választotta volna és nem Szent Pétert. Hasonlóképpen a világi uralkodók tekintélye is a jó kormányzásból nyer legitimációt, nem pedig abból, hogy a polgárokat rabszolgákká teszi és gonoszságra kényszeríti, megakadályozva őket abban, hogy a tisztességes élet közeli célját és az örök üdvösség végső célját kövessék. Ha a hatalom nem teljesíti kötelességeit, sőt elárulja és felforgatja azokat, akkor már nem jogosult arra, hogy engedelmességet követeljen az alattvalóitól.

Az engedelmesség, amely az igazságossághoz kapcsolódó erény, nem a hatalomnak való akritikus alávetettségből áll, mert így szolgalelkűséggé és a gonosztevőkkel való cinkossággá fajul. Senki sem kényszeríthet engedelmességet az eredendően gonosz parancsoknak, és senki sem ismerheti el a hatalmat azokban, akik visszaélnek azzal, hogy a gonoszságnak engedjenek. Így azok, akik ellenállnak egy törvénytelen parancsnak, látszólag nem engedelmeskednek annak, aki azt adja, hanem Istennek engedelmeskednek, akinek hatalmát azonban a helyettesítő hatalom a céljával, vagyis magával Istennel szemben gyakorolja.

7. kérdés: Excellenciás uram, Ön beszélt a törvényes és a törvénytelen hatalom közötti megkülönböztetésről, a törvényes parancsokról, amelyeknek engedelmeskednünk kell, és a törvénytelen parancsokról, amelyeknek nem szabad engedelmeskednünk és ellent kell állnunk. De hogyan tehetünk különbséget ezek között? Szent Pál a rómaiakhoz írt levelében nagyon világosan beszélt arról, hogy a keresztényeknek engedelmeskedniük kell a törvényes hatóságoknak. Mit mond erre?

Szent Pál római polgár volt, és mint ilyen, egy olyan hatalom példáját látta maga előtt, amelyet olyan törvények szabályoztak, amelyek később a nyugati nemzetek jogának alapját képezték, és amelyeket az egyház is átvett. Ehelyett a ma minket kormányzó hatalom a görög-római és keresztény civilizáció évezredeit törölte el, visszavezetve minket az asszírok barbárságához, a törvények és abszolút elvek hiányához, melyeknek még magának a hatalomnak is meg kell felelnie. A hatalom viselői a nép képviselőinek láttatják magukat, de valójában a nép ellenében cselekednek, bármiféle megszorítás nélkül, határoltság nélkül, sem felülről – mivel eltörölték a kormányzó hatalom isteni eredetét –, sem alulról, mivel nem engedik meg a polgároknak, hogy saját képviselőket válasszanak, hacsak nem biztosak, hogy a szavazást a saját előnyükre tudják manipulálni.

Szeretném hangsúlyozni a törvényk eme barbarizálódását, amely véleményem szerint a hatalom válságának, perverziójának és szemtelen arroganciájának az oka. Ezek a fegyveres őrökkel őrzött palotáikban elbarikádozott zsarnokok úgy viselkednek, mint Szancherib, a hatalmat önmagukban istenítik a mindenhatóság delíriumában, amelyet a pénzügyi, politikai és média eszközeinek rendelkezésre állása biztosít számukra.
Ami elbizonytalanít bennünket, hogy a tömegek elfogadják a zsarnokoskodást, éppen egy olyan korban, amely a forradalmat a modernitás egyik kulcsmotívumává tette, egészen odáig, hogy a II. vatikáni zsinattal egyenesen a szakrális terekbe vezette be elveit. Egy eredeti katolikus szemlélet számára azonban a káosz egyaránt megmutatkozik a jó hatalom elleni lázadásban és a gonosz hatalom iránti szolgalelkűségben, egy olyan felfordulásban, amely ma éppen a szemünk előtt van, amely anakronisztikus arroganciája iránti kétkedésben hagy bennünket.

8. kérdés: Szóval lényegében azt mondja, hogy kétféle káosz létezhet. Egyik a jogtalan parancsok iránti szolgalelkűség, a másik pedig a jogos parancsok irántirenegát engedetlenség lenne. Miként tehet valaki különbséget e két dolog között? Ha különbséget teszünk a kettő között, mit tehetünk, hogy ellenálljunk a visszaéléseknek?

A civil szférában el kell utasítani minden együttműködést a jelenlegi pandémiás narratívával és ami azt hamarosan felválthatja, a klíma vészhelyzettel. Eltekinteni a jogszerűtlen vagy a polgárokat konkrét egészségügyi kockázatoknak kitevő szabályozásoktól erkölcsileg jogszerű, sőt bizonyos körülmények között kötelesség is. Semmiképpen sem kockáztathatjuk saját és gyermekeink életét és egészségét, még a megtorlás veszélye esetén sem; mert ebben az esetben részvételünk bűnössé tenne bennünket Isten előtt, és megérdemelnénk az Ő büntetését. Semmiképpen sem fogadhatjuk el kísérleti génszérumok beadását, amelyek előállítása során a terhesség harmadik hónapjában levő gyermekeket gyilkollnak meg: vérük hullna azokra, akik előállítják, valamint azokra, akik beadják, és azokra, akik megkapják ezt. Semmiképpen sem szabad eltűrni, hogy egy ál-pandémia, amelynek áldozatai kevesebbek, mint az állítólagos vakcinák áldozatai, alibivé váljon a természetes szabadság- és polgárjogok ellenőrzésének és korlátozásának elrendeléésére. Ha a média a hatalom rabszolgájaként ennek az összeesküvésnek a cinkosaként cenzúráz minden ellenvéleményt, ez meggyőzhet minket arról, hogy az Orwell által leírt disztópikus társadalom most valósul meg egy pontos forgatókönyv szerint, egyetlen irányítás alatt. Felhívásomban tavaly lelepleztem ezt, és senki, aki ma ezt újra olvassa, nem vádolhat azzal, hogy indokolatlanul riogattam.

Ne felejtsük el, hogy 2010 óta a Rockefeller Alapítvány négy forgatókönyvet jósolt ezekre az évekre, amelyek közül az egyik a pandémiás „lezárás” volt. Mindegyik forgatókönyvhöz készültek menetrendek, és zavaró látni, amint a pandémiára vonatkozó lényegében úgy alakult amint várták (lásd a Forgatókönyvek a technológia és a nemzetközi fejlesztés jövőjérőlnek forgatókönyvei] című dokumentumot itt). A múlt napokban világszerte bekövetkezett több ezer tűzeset ürügyet szolgáltat a fősodrú médiának, hogy klímavészhelyzetről kiabáljon, amely nevében máris arra figyelmeztetnek minket, hogy új lezárásokra és szabadságunkk és jogaink új korlátozási formáira kell felkészülnünk. De akkor ott lesz majd a globális kibertámadás vagy a gazdasági válság, amelyeket már tanulmányoztak és kiterveltek, és amelyek első jeleit már megfigyelhetjük. Mindezen stratégiák célja az egyén támadása – elszigetelten és támadva az érzelmekben, a napi ritmusban, a munkában –, és úgyszintén a tömegek támadása is, válogatás nélkül és névtelenül.

Azoknak, akik nem értenek egyet, azaz akik nem fogadják el, hogy tengerimalacokká tegyék őket, és látva a világ népességének tizedelését krónikus betegtömeggé változtatással, meg kell érteniük, hogy az engedetlenség ugyanúgy szükséges, mint a múlt század más diktatúráinak idején volt, sőt még inkább. Elbizonytalanító, hogy a második világháború utáni korszak náciellenességre épített retorikája után nem úgy tűnik, hogy bárki felismerné ugyanazt a diszkriminációt, amely lehetővé tette a koncentrációs táborokat, ez most kíméletlenebb formában újra támad. Az ember elgondolkodik azon, hogy a huszadik század totalitárius rendszerei nem jelentettek-e előkészítő kísérletet arra, ami ma történik, kezdve Izrael állammal.

Azoknak, akik nem értenek egyet, vagyis akik nem fogadják el, hogy kísérleti nyulakká váljanak, és hogy a világ népességét megtizedeljék azáltal, hogy krónikus betegek tömegévé változtatják, meg kell érteniük, hogy az engedetlenségre ugyanúgy szükség van, mint a múlt század más diktatúráinak idején, sőt még inkább. Elgondolkodtató, hogy miután a második világháború utáni korszak retorikáját a náciellenességre építettük, most nem úgy tűnik, hogy bárki felismeri, hogy ugyanaz a diszkrimináció, amely lehetővé tette a koncentrációs táborokat, most kíméletlenebb formában újra felbukkan. Az ember elgondolkodik azon, hogy a huszadik század totalitárius rendszerei nem jelentettek-e előkészítő kísérletet arra, ami ma történik, kezdve Izrael állammal.

Az interjú második része megtalálható itt.

A teljes interjú angol szövege letölthető innen.

Létrehozva 2022. szeptember 12.