A 7 főbűn (10)

2. Mitől bűn a tisztátalanság, bujaság?

A tisztátalanságot mindenki elítéli, amikor az megsebzi mások szabadságát (pedofilia, szexturizmus), az általános engedékenység azonban teljesen elnéző, amikor csak „individuális gyakorlatról” van szó, amelybe a partner is beleegyezik. „Nincs abban semmi rossz, ha az ember magának örömet okoz”, hallani. Nézzük csak meg közelebbről.

Semmi új sincs a déli démon napja alatt. Az Ószövetség elmeséli egy nagyon szép fiatal lánynak, Zsuzsannának a történetét. Szeret sétálgatni egy kertben, ahol két idősebb férfi beszélget éppen, akikben az életkor még nem oltotta ki a test tüzét. Ezek, „naponként látták őt, amint bement és sétált, és kívánságra gerjedtek iránta. Értelmüket elfordították és szemüket lesütötték, hogy ne lássák az eget és meg ne emlékezzenek az igazságos ítéletekről. Mindkettőjüket megsebezte az iránta való szenvedély… szégyenlették egymásnak elmondani vágyukat, hogy le akarnak feküdni vele, mégis napról napra figyelmesebben leselkedtek, hogy lássák őt” (Dán I3,8-I2), Ez a két parázna ember háromszorosan is vétkezik: egyrészt ez ellen a nő ellen, akit tárgynak tekintenek; önmaguk ellen, azáltal, hogy kiszolgáltatják magukat az ősztöneiknek és Isten ellen, azzal, hogy elfelejtik az Ő törvényét.

Minden paráznaság azért bűn, mert megsebzi a másikat, önmagunkat és Istent.

Megsebzi a másikat

„Birtokolni fogod embertársadat” susogja a paráznaság. A „corpus delicti”, a bűntárgy az a másiknak a teste – vagy a saját testünk – amelyet csak az élvezet kedvéért akarunk. A parázna ember a másikat csupán a testére redukálja és ezt is csak a kívánatos részeire szűkíti, amelyek erotikus szempontból gerjesztők. A másik testét tárgyiasitja. Éppen ezért a pornófilm elkerüli az arcokat, magyarázza a szociológus Jean Baudrillard. Szeretném-e, hogy engem igy nézzenek (vagy megengedném-e, hogy így nézzék a feleségemet), amint éppen e nő testének részleteit nézem?

A paráznaság, a házasságtörés esetében, a család ellen is elkövetett igazságtalanság: a másiknak járó pénzt és időt is ellopom tőle.

Az egyedüli tisztaság, a tiszta szeretet

„Én, aki semmi mást nem szerettem úgy, mint a tisztaságot, és olyannyira vágytam a tisztátalanra, lehet, hogy mégsem tudom mi az, vagy, hogy mik ezek? Miért nem? Lehet, hogy a tisztasággal úgy áll a dolog, mint Szent Ágoston idejében: ha senki sem kérdezi tőlem, hogy mi az, akkor tudom; de ha megkérdeznek és megpróbálom elmagyarázni, már nem tudom (vö.: Confessiones, XI.,14). A tisztaság egyezerre magától értetődő és titok …

Az én, csak akkor tiszta, ha megtisztult önmagától. Az ego, mindent bepiszkít, amit csak érint: ‘Birtokba venni valamit, azt jelenti, hogy tisztátalanná tesszük’, írja Simone Weil (La Pesanteur et la Grace). Birtokolni annyi, mint tisztátalanná tenni. Ezzel szemben, ’tisztán szeretni, azt jelenti, hogy beleegyezünk a távolságba, más szóval a ‘nem-birtoklásba’, a másik fölötti hatalom és kontrol hiányába. ‘Akkor mondhatod el magadról, mondta magának Cesare Pavese, a Metier de vivre-ben, hogy szeretnek, amikor megmutathatod a gyengeségedet anélkül, hogy a másik ezt arra használná, hogy az erejét hangsúlyozza.‘ Ez jelenti azt, hogy valaki azt szeretné, hogy tisztán szeressék, más szóval, szeressék.

Szeretni, nem azt jelenti, hogy elveszünk valamit: szeretni, azt jelenti, hogy odaadunk és elveszítünk valamit, hogy örülünk annak, amit nem birtokolhatunk, annak, amink nincs, hiányzik (vagy amink hiányozna, ha birtokolni akarnánk). Szeretni, azt jelenti, hogy örülünk annak, ami végtelenül szegénnyé tesz minket, és ami mégis az egyedüli jó, az egyedüli gazdagság…” (André Compte-Sponville, in Coll, La pureté, 1993).

A paráznaság megsebez minket magunkat: a szexuális energia az egyik leginkább egyesítő erő a személyben, ha valóban a másik szeretetére és az élet ajándékozására fordítják. Amikor

azonban az erotizmusra redukálják, teljesen szétdarabolja az alanyt, kis ösztöntörekvésekre, szétesik tőle, szomorúvá válik, vakká, és elidegenedik. A paráznaság első áldozata maga a parázna ember. Azok közé a bűnök közé tartozik, amelyekért már ebben az éIetben megbűnhődünk. Például a házasságtörő, állandó félelemmel fizet (hogy észreveszik, hogy Aids-es lesz, hogy gyermeket vár…) és néha emésztő bűntudattal.

Végül pedig a paráznaság Isten ellen ís irányul. „Nem tudjátok, hogy testetek a Szent-Lélek temploma, aki bennetek lakik és akit Istentől kaptatok? mondja Szent Pál. „És, hogy nem vagytok a magatokéi?… Dicsőítsétek meg Istent testetekben.” (1 Kor 6,19-20).

3. Mik a paráznaság különböző fajtái?

A paráznaságot gyakran lehatároljuk a külső cselekedeteire, pedig a tisztátalanság az ember belsejében születik. Elsősorban ott lakozik a főbűn. Ott kell hát a lelki küzdelemnek is kezdődnie. (Mt 15,19) Házasságtörés, kicsapongás? Nézzük meg.

a) A külső paráznaság

Minden bűn elembertelenít. A paráznaság azzal alacsonyít le az emberségből, hogy szétválasztja az erotikus élvezetet a személyek közösségétől. A KEK, öt példát ad rá:

2352 Az önfertőzés (lat. masturbatio) a nemi szervek szándékos izgatása nemi öröm szerzése céljából.

2353 A paráználkodás (lat. fornicatio) egy szabad állapotú férfi és nő házasságon kívüli testi egyesülése. Súlyosan ellenkezik a személyek méltóságával és az emberi szexualitással, amely természete szerint a házastársak javára, valamint gyermekek nemzésére és nevelésére rendeltetett. Ezenkívül súlyos botrány, amikor fiatalokat ront meg.

2354 A pornográfia kivonja a tényleges vagy tettetett szexuális aktust a partnerek bizalmas szférájából, hogy azt szándékosan harmadik személy(ek)nek bemutassa. Sérti a tisztaságot, mert eltorzítja a házastársi aktust, mely a házastársak egymásnak nyújtott intim ajándéka. Súlyosan károsítja mindazok méltóságát, akik részt vesznek benne (színészek, kereskedők, nézők), mert egymás számára primitív éIvezetcikké és a meg nem engedett profit forrásává válnak. A

pornográfia mindnyájukat egy nem létező világ illúziójába ringatja. Súlyos bűn. A polgári hatóságoknak meg kell akadályozniuk pornográf anyagok előállítását és terjesztését.

2355 A prostitúció.

2356 A nemi erőszak.

Hozzá lehet még tenni a homoszexuális cselekedeteket, amit meg kell különböztetni a homofil hajlamtól, amely, a legtöbb esetben nem függ a személyes akarattól (2357-2359).
E cselekedetek mindegyike elembertelenít, azért is, mert a személyt darabokra redukálja. Fölparcellázza. A szexuális élvezet egy bizonyos ösztöntörekvésre vagy egy rész-tárgyra irányul: például a kukkolót egy testrésznek a nézése érdekel, és nem a test egésze egy személlyel való kapcsolatban.

Az önfertőzés csapdája

Paradox? A maszturbáció a tisztaság ellen egyik leggyakrabban elkövetett bűn és mégis a legkevésbé tudott.

Két ezzel kapcsolatos tévedést kell elkerülnünk. Az első, hogy kötelező átmenet. Hibás dolog azt állitanunk, hogy minden kamasz átesik az önkielégítésen és, hogy ez mintegy szükséges higiénia. Ezt a viselkedést bizonyos életkorhoz hozzákötni, mondja Albert Chapelle, egy fajta pszichikai determinizmus állítását jelentené (Albert Chapelle, Sexualité et sainteté, 1977). A másik tévedés, ha dramatizáIjuk: „A maszturbáció kevésbé perverzió, sokkal inkább egyfajta, többé kevésbé mély lelki zavar”, állapítja meg Daniel-Ange.

Két dolog között kell különbséget tennünk. Először is, hogy mennyire van benne az ember tudatossága, átgondoltsága, szabad beleegyezése? Ne tévesszük össze például, félálomban történő akaratlan magömlést – és a szándékos gerjesztést, amely az orgazmusba torkollik. Ne tévesszük össze az egyszeri cselekedetet és a megszokást. A gond csak ott van, hogy az egyszeri cselekedet könnyen megsokszorozódik. Amikor pedig szokássá válik, az önkielégítés egy fogyatékosság, egy pszichés baj és ráadásul még lelkiismeret-furdalás okozója is. Az önkielégítés szükséglete gyakran a magányossághoz kötődik, szeretet-igényhez. Jobban előjöhet az elutasítottság időszakaiban. „Végső soron, magyarázza Daniel-Ange, ez – néha reménytelen – keresése egyszerűen a gyengédségnek, de egy lehetetlen gyengédségnek: hogyan szeretheti az ember önmagát anélkül, hogy ne esne önbálványozásba, vagy ki tudja, önzésbe, ami ennek az ikertestvére” (Daniel-Ange, Ton corps fait pour l’amour).

Mindenesetre, bármi is legyen a magyarázata, vagy mentsége, a maszturbáció bűn, mégpedig természeténél fogva, súlyos bűn. Egyrészt a termékenységet leredukálja csupán az erotikus dimenziójára, tagadva ezzel azt, hogy alapjában véve az éIetre és a másik szeretetére irányul. Másrészt, a relációt, az emberi kapcsolatot tagadja meg. Pascal Quignard, akit aztán semmiképpen sem lehet túlzott keménységgel vádolni, ezt írja: a gyerekkori, majd ifjúkori, majd felnőttkori maszturbáció aktív elhatárolódás a kömyezetünktől” (Pascal Quignard, Vie secrete, 1998).

b) A belső paráznaság

Először is lehet a képzeletünkkel vétkezni. Ha a férfiak álmodozása közvetlenebbül lehet erotikus, a fantáziáIás nem speciálisan férfiúi bűn. A nők álmodozása rafinált maszkokat használ amelyek sokkal jobban becsapják: az elcsábítás, a romantikus kaland…

Lehet parázna az ember a tekintetével is. Le lehet vetkőztetni egy nőt a tekintettel. A

paráznaság egy bizonyos fajta nézéssel kezdődik. „Aki bűnös vággyal asszonyra néz.,.” (Mt 5,28).

Ez a kívánó-nézés rombolja a másikat.

A bűn létezik a beszéd területén is. A szexualitásról való beszéd egyik fajtája, a piszkos viccelődés halmozása és az obszcén utalások rendkívül jól előkészítik a tisztátalanságot, azt, hogy tettbe menjen át a dolog, de az is lehet, hogy be nem vallott frusztráció jele.

(folyt.)

Létrehozva 2022. június 10.